Közös koncertet ad Szarka Tamás, a Ghymes együttes frontembere Al Di Meola Grammy-díjas amerikai világzenei és dzsesszgitárossal október 22-én a Budapesti Kongresszusi Központban.

Az esemény szerdai beharangozó sajtótájékoztatóján Szarka Tamás elmondta: a koncert elsősorban a készülő új szólólemezének bemutatója lesz, amely várhatóan szeptemberben jelenik meg. Emellett több régebbi dal szintén szerepet kap, köztük várhatóan a Mária című musical zárótétele is.

Szarka Tamás 2006-ban a Zeneakadémián mutatta be első önálló szerzői estjét, sok színházi felkérésre írt zenét, ám ezek élőben sosem hangzottak el a színpadon, főleg nem a szerző előadásában.

Az est vendége lesz Tokody Ilona Kossuth-díjas operaénekes is, valamint közreműködik a Budapesti Ifjúsági Kórus – fűzte hozzá a zenész, aki kiemelte azt is: az est csúcspontjaként az ő szerzeményeiben fog gitározni a fúziós és latin dzsessz, valamint világzenei munkásságáról ismert Al Di Meola, akit a Guitar Magazine többször a világ legjobb gitárosa címmel tüntetett ki.

A gitárossal való együttműködés kezdetéről szólva Szarka Tamás elmondta: amikor egyik hegedűanyagát elküldte Al Di Meolának, a világhírű zenész csupán annyit válaszolt, hogy „ki ez a Dzsingisz kán?”. „Ebből arra következtettem, hogy tetszett neki a muzsikám” – fogalmazott a zenész, hozzátéve, hogy ezt követően a gitáros igent mondott a felkérésére.

(MTI/Felvidék.Ma)