Sikeresnek tűnő németországi gyógykezelése és egy biztató szakasz után a több év óta beteg kormányfő, Antall József állapota válságosra fordult, 1993. december 12-én hunyt el. Halála után egy héttel ünnepélyes részvét mellett temették. Jellemző, hogy nekrológjaikban az ellenzéki pártok lapjai is tisztelettel beszéltek róla.
Antall József politikus családból származott: édesapja az 1945 előtti Kisgazdapárt politikusa volt, s mint köztisztviselő, lengyel menekülteknek és bujkáló zsidóknak segített a háború alatt; Izraelben fa őrzi emlékét az Igazak Kertjében. Az 1932-ben születetett fiatal tanár az 1956-os forradalomban kívánta folytatni a politikusi pályát, de erre nem volt módja; áthelyezték, majd két évvel később eltanácsolták a tanári pályától, így könyvtáros, muzeológus és kutató történész lett a história legkevésbé ideologikus területén, az orvos történetben. Az 1988-as évben már a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum hivatalosan is nagyra becsült igazgatója. Az 1987-ben megalakult Magyar Demokrata Fórum felismeri benne a nagy képességű politikust, és elnökké választja. Az 1990-es választások után miniszterelnök lesz. Kormányzása alatt zajlik le a szovjet csapatok kivonása, vagyis az ország szuverenitásának visszaszerzése. Politikai nézeteit gyakran kénytelen kompromisszumos megoldásokkal egyeztetni; Kossuth Lajoshoz hasonlóan vallotta a gyakorlatban az egzigenciák, az elérhető lehetőségek tudománya a politika. A történetírás bizonyára fog Antall-korszakról beszélni, mérlegre téve a megtett és elmulasztott lépéseket.
Az ellenzéki sajtó véleményét tükrözi a szocialista napilap, a „Népszabadság” szerkesztőségi cikke, amelyet nem szokásos nekrológként, hanem inkább elvi állásfoglalásként tettek közzé 1993. XII. 13-án: „… Történészi szemlélete, tanári habitusa meghatározta politikusi személyiségét. A miniszterelnök megvalósítani kívánta ideáljait, a múlt századi nemzeti liberalizmus politikai eszméit. Ez az az eszmerendszer, amelyet bízvást lehet nemes konzervativizmusnak nevezni. S ez a felkészültség alkalmassá tette őt arra, hogy a harmadikutas mozgalomból jobbközép pártot szervezzen, amelyet elfogadott a nyugat-európai politika. Ez tette képessé a fontos politikai paktumra, és ez volt az oka, hogy ennek megkötésével befejezettnek nyilvánította a folyamatos kompromisszumkötés folyamatát. Antall József kiszámítható politikus volt, róla bizonyosan lehetett tudni következetesen tartja magát a törvényekhez. …Ez a politikai credo óhatatlanul összetűzéseket okozott. Konfliktusba került saját pártjának szélsőségeseivel, valamint parlamenti ellenzékével. Jobboldali bírálóival, mert kompromisszumokat kötött, ellenzékével pedig olykor azért is, mert szilárdan vallotta: teljes mértékben, minden törvényes eszközzel kell élnie mindazokkal a jogokkal, amelyekre őt az alkotmány felhatalmazta… S amit az utókor majd netán felró a miniszterelnöknek, azért igen sokban munkatársainak tehető szemrehányás. Ő őszintén hitte: a koalíció nemcsak hogy a legjobb hagyományok letéteményese, de ezeknek az erényeknek a legkiválóbb képviselői is mellette állnak. …Magyarország a térségben példátlanul stabil kormányzatot mondhatott magáénak. 1990 tavasza óta volt kormányon, ez idő alatt más országokban három-négy kabinet is kicserélődött, egyes országok szétestek, mások polgárháborúba keveredtek. Ezt a stabilitást, a tanuló parlament és a tanuló kormány állandóságát a külföld magasabbra értékelte, mint a hazai közvélemény. …Nem rajta múlott, hogy …a Nyugat nem jutalmazta meg a várt gazdasági segítséggel, elismeréssel.”
mult-kor, FelvidékMa
