A cím hallatán bizonyára van olyan, akinek az jut eszébe, ismét megjelent egy könyv a Beneš-dekrétumok utáni magyarüldözésről. A könyv tényleg a magyarságuk miatt büntetett emberekről szól, de nem a kitelepítettekről.
Bartakovics István könyve a nádszegiek második világháborút követő napjairól szól, amelyek ugyan teli voltak várakozással, de a szlovák katonaság megkeserítette azokat. A történet azzal kezdődik, hogy 3 szlovák katona megáll a faluban és fegyverek után kutat, ami persze csak ürügy, hiszen pálinkát szeretnének szerezni a falu gazdáitól, illetve fosztogatnak, amit hivatalosan, békés időszakban a törvények tiltanak.
A pálinkakeresést, illetve a szlovák katonák gorombáskodását pár fiatal megelégeli és az egyik katonát fejbe vágják, komoly baja nem esik, de ez a szlovák katonaságnak és államhatalomnak elég ahhoz, hogy megszállják a falut és minden férfit a templomtérre tereljenek, hogy a „fegyveres támadókat“ megtalálják.
A keresés brutalitássá fajult, a katonákat nem érdekelte, hogy az ágyból ráncigálják ki a férfiakat, mert azok esetleg már olyan betegek, hogy járni sem tudnak, de az sem, hogy nem mehetett önként a térre az, aki a földjein dolgozott, mert nem hallotta a doboltatást, hogy köteles minden férfi megjelenni a templom előtti téren. Az embereket összeverték, taposták, meztelenre vetkőztették és leköpték, a legtöbbjük közben azt sem tudta, hogy mért kellett otthagynia minden házi munkát, hiszen nem tudott az egy nappali azelőtti „támadásról“.
Az embereket először a templomba zárták be, aztán átterelték az iskolába, ahol a katonák durvasága és fejetlensége emberáldozatot is követelt.
A szomszéd falukban már elterjedt a hír, hogy Nádszeget megszállták a katonák, a szlovákok körében az a hír járta, hogy a magyarok megöltek egy szlovák katonát, ami persze nem volt igaz, hiszen, éppen a falunak kellett emberáldozatot elszenvednie.
Az iskolából Vágsellyére hajtották az embereket. Pár nap fogság után elkezdték őket kihallgatni, de senki nem tudott semmit, ezért elengedték őket.
Az események alatt néhány embert a községházán hallgattak ki, akiket szintén véresre vertek, az egyik asszonnyal még saját sírját is elkezdték kiásatni. Ennek ellenére tőlük sem tudtak meg semmit, hiszen nem történt bűncselekmény, a bíróságokon egyébként az esetről semmilyen jegyzőkönyvet nem találni, ennek ellenére azokat, akiket a községházán tartottak fogva bebörtönözték, és csak több hónapi raboskodás után szabadultak. Az egyik asszony kérdésére, hogy mért voltak bezárva, az volt a válasz, „Azért mert magyarok.“, amire a bebörtönzött asszony, csak azt tudta, mondani, hogy akkor jól van.
Az egész történetből árad a nacionalizmus és a szlovák katonaság szadizmusa, hiszen nem vették figyelembe, hogy nőt, gyereket, vagy öreget ütnek, ütöttek ész nélkül, szíjjal, ostorral.
A tanulság a könyvből az, hogy a múltunkat nem szabad elfelednünk, pedig az író szomorúan állapítja meg, hogy sok nádszegi fiatal nem ismeri a falunak ezt a gyászos korszakát.
NT
