A szombat délutáni eső sem vette el a palástiak kedvét attól, hogy az igazi nagyágyúkat személyesen megnézzék, akik ellátogattak községükbe. Elsőként a magyar világbajnok repülőpilótát, Bessenyei Pétert köszönthették és faggatták a pilóta múltjáról és természetesen a repülőjét illetően. Elmondása szerint nagy öröm számára, amikor ilyen baráti meghívókra érkezik, hiszen nincsen kötelező gyakorlat, itt elég improvizálni. Paláston egy EXTRA 300 S – német tipusú géppel repül, melynek súlya 650kg, 6 hengeres, 320 lóerős, melynek berepülési sebessége 420km/ó. A rövid bemutatkozó után a nézők elárasztották aláírás igényeikkel.
A bemutató után ismét súlyos vendégek mutatkoztak be, ifjabb és idősebb Fekete László személyében. Bemutatkozójuk után a közönség segítségét is igénybe vették, hogy érzékeltessék erejüket. Bár a malomkőnek és a golyótömbnek többen is nekirugaszkodtak, csupán számukra adatott meg, hogy a gravitációt megcáfolva, nagyobb magasságokba is felemeljék a súlytömböket. Búcsúként csupán saját erejük felét kívánták a megjelenteknek, mivel így is nagyon jó erőbe érzik majd magukat.
A motorosok is kitettek magukért, hiszen az aszfaltot koptatva mutatták be motoros, akrobata mutatványaikat. A benzingőz, égetett gumiszag élvezete után, aki még nem ázott el teljesen, hiszen az égiek nem kedveztek a szabadtéri műsoroknak, budapesti előadóktól hallgathattak magyarnótát, sanzont és mindet, amivel a közép-, illetve idősebb korosztrály nosztalgiázhatott.
Kakas Pál, Felvidék Ma
{mosimage}
{mosimage}
{mosimage}
{mosimage}
{mosimage}
{mosimage}