Tegnap, az 1968-as csehszlovákiai események negyvenedik évfordulóján, Magyarországon is több helyen megemlékeztek. Sólyom László a Terror Háza Múzeum előtt mondott ünnepi beszédet a bevonulás évfordulóján.
Az államfő szavait taps fogadta, amikor azt mondta: szükségesnek tartja, hogy a szabad és demokratikus Magyarország államfőjeként mély sajnálatát fejezze ki az akkori Csehszlovákia népeinek azért, hogy a magyar csapatok 1968-ban részt vettek a megszállásban. Sólyom László ezután arról is beszélt, hogy nyugtalanító aktualitást adnak a negyven éve történteknek az idei augusztus kaukázusi eseményei. Oroszország és Grúzia fegyveres konfliktusáról szólt, és azt mondta: biztos van párhuzam egy tekintetben, hogy az erőszak nemzetközi jogba ütköző alkalmazása egy szuverén állam ellen 1968-ban is elítélendő volt, és ma is az.
Sólyom László köztársasági elnök előtt Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója tartott beszédet. Elmondta: negyven évvel ezelőtt Magyarország agresszorként lépett az akkori Csehszlovákia földjére. És habár ’68-ban mi is megszállt ország voltunk, ez nem ment fel minket az alól a kötelesség alól, hogy megkövessük cseh és szlovák barátainkat.
A megemlékezésen egyébként jelen volt Szlovákia és a Cseh Köztársaság budapesti nagykövete is.
Együtt emlékeztek Szlovákia és Csehország vezetői
A cseh és a szlovák politikusok együtt emlékeztek Csehszlovákia negyven évvel ezelőtti megszállására. A két kormányfő Prágában, a két államfő pedig Pozsonyban találkozott.
Negyven évvel ezelőtt hajnali egy órakor az alábbi közleményt olvasták be a csehszlovák rádióban:
– Tegnap, 1968. augusztus 20-án körülbelül 23 órakor a Csehszlovák Szocialista Köztársaság államhatárát átlépték a Szovjetunió, a Lengyel Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság csapatai.
Néhány órával később a semleges, szinte tárgyszerű hangnem már tónust váltott és változott a hangkulissza is:
– A jelenlegi helyzetben nem segít, ha barikádokat állítunk, vagy bármi olyat teszünk, ami további összetűzésekhez, vérontáshoz vezethet. Ennek most semmi értelme. Csak az áldozatok száma növekedhet, amit senki nem akar. Ismételten arra kérünk benneteket: barátaink, nyugodjatok meg, menjetek haza.
És aztán valóban, sokan hazamentek. Mások a határok felé indultak. Hosszú évtizedekre az úgynevezett normalizáció csendje borult Csehszlovákiára, ahol hivatalosan csak ellenforradalmi kísérletként lehetett beszélni ’68-ról. A Varsói Szerződés öt országának katonai intervenciójáról pedig csak mint baráti segítségről. Persze a vita folytatódott: külföldön nyíltan, odahaza szamizdatban. Aztán az 1989-es bársonyos forradalom után minden gátlástól mentesen a mai napig folytatódik a polémia arról, mi is történt ’68 januárja és augusztusa között. Valóban volt reális esély a kommunizmus megreformálására, az emberarcú szocializmus megteremtésére? Az egykori 68-asok útjai szétváltak. A politikai paletta minden árnyalatában megtalálhatók. Már aki még egyáltalán politizál. Gyakran épp az egykori harcostársak vágják egymás fejéhez a legválogatottabb sértéseket. Ezért is figyelemre méltó az egyébként sarkos megjegyzéséről ismert Václav Klaus államfő nyilatkozata a cseh közszolgálati rádiónak.
– Számunkra ’68 egyfajta reményt jelentett. A kommunizmus legnagyobb irracionalitásai egyszerre összedőltek, kinyílt a világ. Számunkra felemelő volt tapasztalni, hogy mi mindenről írhattak az újságok, hogy mi minden megjelenhetett, hogy mi mindenről lehetett szabadon beszélni. Augusztus 21. aztán kemény ébredés volt, és ha annak idején voltak is nagy viták, mit hogyan kellene csinálni, milyen legyen a fejlődés iránya, az egész mégiscsak a nagy remények időszaka volt. Ezért nem tudok egyetérteni azzal, ha valaki most bagatellizálni akarja az egész ’68-at, jelentéktelen eseménnyé fokozva le, és azt állítva, hogy eleve kudarcra ítélt vállalkozás volt.
A cseh tinédzsereknek pedig mindez keveset mond. Számukra a negyvenedik évfordulón talán az a legérdekesebb, hogy megnézhetnek egy volt szovjet harckocsit, amit a prágai nemzeti múzeum elé állítottak ki.
Kossuth Rádió
