Miért írt himnuszt Koltay Gergely Zoboraljának? – Magyarnak lenni hivatásunk

A Kormorán együttes gyakori szereplője a felvidéki zenei fesztiváloknak. Nem titkolják, küldetésüknek tartják a magyar összetartozás érzésének erősítését. Az idén többek között a zoboraljai Kolon községben is felléptek, amelynek különlegessége abban állt, hogy egy ajándékot is hoztak a felvidéki közönségnek. Eljátszották és itt hagyták nekünk Zoboralja himnuszát, melynek szerzőjét, Koltay Gergelyt kérdeztük.

Honnan jött a gondolat, hogy himnuszt írj a felvidéki Zoboraljának?
– Nem én voltam az ötletgazda, ilyenre magamtól nem is vállalkoznék. Zoboraljáról érkezett a felkérés, konkrétan a koloniaktól, akik kérését Balkó Róbert polgármester úr tolmácsolta. Óriási megtiszteltetés volt a számomra, de sokáig tartott míg rászántam magam erre. Ez ugyanis a megtiszteltetés mellett egy óriási felelősség is. De örömmel fogadtam, mert erős kötődésem van a Felvidékhez, sokat játszunk ott, Zoboralján is, ahol ma már nagyon kevés magyar él. Boldog vagyok, ha bármivel is hozzájárulok ahhoz, hogy a magyar szó itt is fennmaradjon. Ha ezzel a himnusszal tettünk valamit ezért, akkor már elértük a célunkat.

Hogyan mutatnád be a dalt?
– Leginkább úgy, hogy eljátsszuk vagy lejátsszuk. Persze, ez az írott sajtóban nem megy. A felkérők igénye szerint arra törekedtem, hogy a dal kapcsolódjon a helyi sajátosságokhoz, érződjék róla, hogy felvidéki, és azon belül Zoboralja is megjelenjen. A dallam ennek okán „A gerencséri utcán” című dalt idézi, és ahogy a himnuszokban általában, egy fohász is elhangzik a megmaradásért.

A Turulmadár is bekerült a dalszövegbe…
– A Turulmadár a magyar mitológia része, de Zoboraljához egyébként is kötődik. A Zobor-hegyen ma egy tévéadó tornya van, azonban itt korábban az 1896-ban emelt millenniumi emlékmű állt, fehér gránitból, négy turulmadárral – Huba vezér emlékére. Napjainkra már csak a talapzat maradt meg belőle.

Most jelent meg a Farkasok éneke című albumotok. Miért nem került fel rá ez a himnusz?
– Mert azt a Felvidéknek, és nem a Kormoránnak írtam. Ez persze nem jelenti azt, hogy a jövőben nem kerülhet rá valamelyik lemezünkre, de a Farkasok éneke másról szól. Talán azok számára is meglepő lesz, akik a teljes Kormorán-repertoárt ismerik, ugyanis a megszokottnál keményebb, erőteljesebb hangzású. Arról szól, amilyen az életünk, és ma ez bizony elég kemény.

A magyarországi politika a zenészek közé is éket vert? A nyáron volt a Magyar Dal Napja a Szigeten, amely az elmúlt két-három évtized legjelentősebb magyar rockzenei alkotásokat volt hivatott felvonultatni…
– Azért nem voltunk ott, mert nem hívtak bennünket, úgy látszik, a szervezők szerint mi nem férünk bele az elmúlt harminc évbe. Egyébként játszottunk már a Szigeten, először a Nagyszínpadon, majd egy kisebben, aztán még kisebben. Ez egy furcsa helyzet…, de másról van szó. A Kormorán képvisel valamit, amit elfogad az ország egyik nagy része, de van, aki nem. Egyébként nem hiszem, hogy ékek volnának a zenészek között, azok a politikai életben vannak. Nagy boldogság számomra, hogy én Magyarországon szinte mindenkivel tudok dolgozni.

Nevedhez fűződnek a legsikeresebb magyar rockoperák. Tervezel valami újat, és ha igen, akkor rá mernéd bízni valamelyik szerepet Vikidál Gyulára vagy Varga Miklósra – akiket eltiltottak az István, a királytól?
– Nem dolgozom most rockoperán, de ha erre sor kerülne, akkor természetesen. Deák Bill Gyula, Nagy Feró, Varga Miklós és Vikidál Gyula ugyanis történelmet jelentenek a magyar rockzenében. Ami az István, a királyt illeti, az 1983-as előadás volt a történelem, onnantól kezdve a többi már inkább üzlet. Az Illés együttes sajnos amiatt, hogy két tagjuk már nincs köztünk, nem léphet fel. A többiek megpróbálnak úgy pénzt keresni, ahogy tudnak, és ennek egyik eredménye a Társulattal előadott István, a király.

Neked sikerült összehoznod a nagy csapatot a Megfeszítettben is, azért vált ez sokak szerint a legjobb magyar rockoperává?
– Ebben a sikerben nálam jóval nagyobb szerepe volt Koltay Gábornak. A Megfeszített sikerét talán az is eredményezte, hogy minden erőlködés nélkül sikerült a világ legismertebb történetét magyar vonatkozásban bemutatni.

Miért tiszteltétek meg azzal a Felvidéki Rockszínházat, hogy jogdíjmentesen előadhatják a darabjaitokat?
– Ők tiszteltek meg bennünket azzal, hogy játsszák őket. A Megfeszítettet egyébként nagyon sok amatőr társulat is játssza, persze, itt most nem a Felvidéki Rockszínházra gondolok, mert ők vérbeli profik.

Említetted, hogy a Kormorán küldetésének tartja a magyar nemzet összetartozásának erősítését. Miért?
– Zenészként erre inkább egyik dalszövegemmel válaszolok: „Kereszt áll az út szélén, keskeny ösvény vezeti lábunk. / Új időkre, dalokra várunk, magyarnak lenni hivatásunk.”

* * *

Megkérdeztük Karkó Henriettát, a Felvidéki Rockszínház vezetőjét

A Felvidéken talán te ismered legjobban Koltay Gergelyt, közös lemezetek is van…
– Ez így ebben a megfogalmazásban erős túlzás, ugyanis az nem az én lemezem, hanem két évvel ezelőtt Koltay Gergely barátaival elkészítette az Égjen neked a fény című albumot, amelynek egyik számában énekesként közreműködök. Ennyi.

Talán mégsem csak „ennyi“, hiszen e lemezen olyan sztárokkal együtt vagy hallható, mint például Keresztes Ildikó, Kalapács József, Demjén Ferenc, Makrai Pál és még folytathatnánk…
– Természetesen ez óriási megtiszteltetés volt a számomra is. Sosem tagadtam, hogy a saját életem életem és egyben a Felvidéki Rockszínház óriási szerencséjének tartom, hogy a Kormorán együttessel sikerült kapcsolatba lépnünk. Nem tudok és nem is akarok elfogultság nélkül szólni róluk.

Valamilyen új produkció is körvonalazódik?
– Úgy tudom, hogy a Koltay Gergely, a Kormorán együttes vezetője jelenleg nem dolgozik új rockoperán. De az is tény, hogy bármikor belefoghat. Gyakran beszélek, egyeztetek vele, én nagy örömmel venném, ha a Honfoglalás filmre építve létrejönne egy darab, úgy hiszem, hogy a „Kell egy szó…“ és társai gondolatvilága és hangzása az évek során semmit sem veszített aktualitásából, sőt. Természetesen, hogy ebből lesz-e valami, a döntés Koltay Gergely szuverén joga.

(Szabad Újság, Oriskó Norbert)