Fiatal fejjel éveket vesztegettem el arra, hogy dühödten nem akartam megérteni, miért gyávák a nógrádi magyarok itt, Losonc környékén. Miért hasonulnak, miért nem lehet olyan „tökös” magyar rendezvényeket szervezni nálunk is, mint a Csallóközben, vagy Füleken, vagy a Bodrogközben. Miért, miért, miért?
Mostanra már másként látom a helyzetet, persze ehhez sokéves tapasztalás kellett. Bár ma sem értek egyet ezekkel az emberekkel, „csak” megértem őket, hiszen Shakespeare mondta anno: „Ha meg akarod változtatni a világot, fogadd el olyannak, amilyen”.
Nos nem vagyunk egyformák, s ez így jó. Van, aki bátor, van, aki vakmerő, van, aki higgadtan határozott, s vannak nagyon sokan, akik „félreállnak, nem pörölnek”.
Félreállnak, mert látták a FEHÉR CÉDULÁKAT, amelyek a kitelepítésüket jelentették – mert magyarok voltak. Nem pörölnek, mert Csehországban jártak, cseh iskolába jó pár évig, és nem azért mert a szülők uniós polgárként szabad munkavállalóként keresték a jobb megélhetést, hanem azért mert RABSZOLGAKÉNT DEPORTÁLTÁK ŐKET KÉNYSZERMUNKÁRA – mert magyarok voltak. Nem vakmerőek, mert amikor 1945 után nemet mondtak a reszlovakizálásra, akkor törvényt hoztak Kassán arról, hogy a kutyával teszik egy „rangra” a felvidéki magyart – csak azért, mert magyar. Nem bátrak, mert 1968-ban bátrak voltak, s aztán Husákék jöttek, láttak, s megaláztak embereket – mert magyarok voltak. Nem vakmerőek, mert 1989 után, amikor lelkesen csörgették a kulcsot a szlovák kollégákkal a téren, s azt remélték, hogy végre szabad lesz majd magyarnak lenni, minden másképpen alakult, mert jöttek sorban Mečiar, Gasparovič, Húska, a Matica, Slota, Kaliňák, Paška, és belefáradtak a folyamatos forradalmi helyzetbe…
Belefáradtak a napi harcokba egy pléhdarabért, hogy a falu neve magyarul is ott lehessen, s belefáradtak abba is, hogy naponta szembesüljenek azzal, hogy megint lefestették, megint átlőtték(!), megint lecsavarozták és bedobták a sárba…Belefáradtak, hogy visszakérdeznek, ha a nevüket diktálják a hivatalban („Akooo???”), belefáradtak, hogy folyton szólni kell, „-ová” nélkül, tessék már úgy írni, hiszen a személyi igazolvány egy hivatalos dokumentum!
Fáradtak vagyunk, sokkal fáradtabbak vagyunk, itt, a nógrádi szórványban, mert folyamatosan satuban van a fejünk, és a szorítás elviselhetetlen. Már akkor is hálásak vagyunk Szlovákiának (sic!), ha nem csavarnak a satun egyet, s amikor azzal fekszünk le, hogy „máma már nem hasad tovább”… a fejünk a fájdalomtól.
…és akkor most újra helyzet van…. Megint ott vagyunk a téren, kollektíve – kalodába zárva, és aki elmegy arra, az leköp, megdob, meggyaláz bennünket, mert MI BŰNÖSÖK VAGYUNK!…hiszen erről törvény is van és Európa is (jóvá)hagyta, s ez így van rendjén(?).
Ne féljetek! Mondom mégis mindezek ellenére. Ne féljetek, „gyáva” magyarok, a Losonc környéki, már szórvánnyá silányodott palóc falvakban. Ne féljetek „titokmagyarok” Losoncon, Léván és más, Trianon által „kiherélt” egykori magyar városokban. Ne féljetek, nem hív benneteket senki sem a barikádokra, azt sem kéri senki tőletek, hogy szemtől szembe álljatok ki a látens fasiszta és soviniszta szlovák többséggel szemben a lakóhelyeiteken…Csak arra kérlek benneteket, hogy nagyszüleitek, szüleitek emlékét tiszteletben tartva vívjátok meg „titkos forradalmatokat” június 12-én a választófülke titkos magányában. Ott, akkor merjétek vállalni magyarságotokat, szavazzatok azokra a hűséges magyar emberekre, azokra a Jó Palócokra, akiket azért KELL a pozsonyi parlamentbe küldeni, hogy amikor Ti ismételten nem tudjátok vállalni a magyarságotokat a nyilvánosság előtt – mert generációkra visszamenőleg az a tapasztalatotok, hogy „abból csak baj lehet” – , ők majd KIÁLLNAK MINDEN MAGYARÉRT, ÉRTETEK IS!
Így legyen.
Papp Sándor, Kalonda
Felvidék Ma
