Két gyászhír érkezett hozzánk a Felvidék keleti részéről. Nagykaposon Miczák Bertalant gyászolják, Királyhelmecen pedig Hajdók Gézát. Mindketten a felvidôki magyar identitás megmaradásának, erősödésének kiváló képviselői voltak.
Mindkettőjük emléke előtt Mihályi Molnár László (Szepsi, költő, tanár, publicista, a Kárpáti Harsona főszerkesztő-helyettese) szavaival fejezzük ki tiszteletünket
Hajdók Géza
(1924-2011) A Bodrogköz sajátosan jellegzetes személyisége volt: néptanító, aki soha nem tudott megbékélni a magyarság elleni igazságtalanságok fölött, akinek mindig fájt Trianon, aki nem csupán suttogva panaszkodott, de például 1984-ben alá is írta azt a tiltakozó levelet, amit a magyar iskolák akkori felszámolási kísérlete ellen a legfelsőbb szerveknek küldött el. (Bogoly Jánossal együtt bízta ránk a fordítást, és a feleségem gépelte le neki…).
A szentesi gyökerek mélyből fakadtak, megtartó erejüket sugallta tetteivel: a föld titkait és a hozzájuk való ragaszkodást a borásztban őrizte, a nevelés és oktatás hagyományát pedig a sárospataki református tanítóképzőből hozta magával. És persze a kihívások érlelték gondolatait. Ott volt az első magyar gimnázium megindulásánál a perbenyíki Majláth kastélyban 1950-ben. Majd a királyhelmeci alapiskolában tanított élete végéig. A Csemadok majd az Együttélés is szívügye volt, aztán a magyar politikai szférát megfertőző kalandorok idejében sokan megkörnyékezték, és idős korának vagy talán ennek a kilátástalan szlovákiai zűrzavarnak köszönhetően már nem tudott mindig jól tájékozódni…de ez nem von le semmit életművéből. A kis lurkókat és szüleiket azzal kezdte megtartani népünk eredendő hagyományainak medrében, hogy számon kérte: milyen könyv van a házukban.
„AZ NEM HÁZ, NEM MAGYAR HÁZ, AHOL NINCS EGY PETŐFI KÖTET!”- hirdette.
…egyszer a nyolcvanas évek közepén Sebő Feriékkel és Karsai Zsiga bácsival toppantunk be hozzá (egy nagykaposi fellépésre menőben). Vettünk volna bort, legyen estére a baráti beszélgetéshez. Amikor azonban Zsiga bácsi elszavalt egy Petőfi verset, mindjárt egy másik hordót kezdett meg, és a legjobb borát adta…
A Jó ISTEN terített asztalánál adjanak neki helyet , hogy legyen ott is népünk panaszainak hiteles elmondója!
(Hajdók Géza temetése január 5-én, 13-órakor Királyhelmecen)
Miczák Bertalan
(1943-2011) Felzaklatott a hír, mely végigfutott az ungi rónán, egy barátom ment el az örök édesanyához végleg, ahonnan szelíd tekintetével és állhatatos szerető emberségével pillant le ránk elégedetlenül, hogy miként dolgoztunk, hogyan éltünk, mit cselekedtünk azért, hogy ne sodorjon el a szennyes áradat, ne mossa el az őseink által megvédett várakat, őrizzük nyelvünk és hitünk….és kibuggyantak belőlem e sorok: „…és ebbe más is belehalt már” , mert meg vagyon írva már előre: elpusztul minden bűn és dőre léhaság e tájon, és hiába akarod, hogy ne fájjon, e szenvedés ad értelmet e létnek, mert jöhettek hódítók és ezredévek, de a szikla, amit ide teremtett az Isten, az áll rendületlen, és azt üzeni most is a mának és jövőnek: MEGMARADTOK, MERT DACOLNI TUDTOK, ÉS HÍVEK MARADTATOK A HITETLENSÉGBEN … ez van feljegyezve az égben… s amikor már ezt sem mondhatják el rólunk, jöhet a végromlás, ha nem lesz e küldetést folytató utódunk!
Miczák Bertalan, Berti barátom igaz, hiteles és egyenes jellemű magyar ember volt, hálát adva a sornak, hogy megismerhettem, barátja lehettem a nagykaposi száműzetésben is, mindig leülhettünk késő éjszakákig – néha csak a konyhában, hogy a gyermekek aludhassanak – megbeszélni, kibeszélni , kipanaszkodni egymásnak mindazt, amit amúgy is tudtunk, de csak kevesen éreztük olyan mélyen, tisztán és lélekbemarkolóan. Nagy szerepe volt abban, hogy a nagyakaposi magyarság és e térség őslakos magyar népe még legalább olyan létszámban megmaradt, amennyire. Pedig micsoda ellenszélben kellett minden rendezvényt megvalósítani, milyen fondorlatos rókalelkű befurakodók akarták mindig is bomlasztani ezt a dacos ellenálló fajtájú ungi magyarságot (te is azzá lettél, és elfogadtak, bár a közeli Bodrogközből, Battyánból érkeztél ide.) Ha Csemadok, akkor Miczák Berti, rajta kezdték elverni a port, no persze azért, mert ismét valami szép, jó és helyes, megmaradásunkhoz hozzájárulót cselekedett. Gyanús is lett volna, ha őt az idegen nyelvű és lelkű hatalom dicsérné. Volt mire építeni: ott volt mellette mindig és mindenben a felesége, Irénke, és mindkettőjüknek biztos és szilárd igazodási pontja: a Mindenható hite, az Evangélium útmutatása. …tavasszal még vele beszéltük meg, majd megvalósult, hogy a kaposi énekkar eljön a szepsi kórusfesztiválra. Egy szép napot töltöttek a Bódva völgyében, az időjárás is csodálatos volt, és jó volt együtt énekelni. A közös éneklésből, a terített asztaltól mentek el.
akkor is űr maradt utánuk…. Berti után immár végleg! A mennyei magyar kórusban majd minden bizonnyal megtaláljuk, de remélve, hogy maradnak itt utánunk bőven olyanok, akik ezt a hitet, magatartást és küldetést ugyanígy fogják vállalni.
