Ma 85 éves Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa. Az 1953-as londoni Magyarország–Anglia 6:3-as futballmérkőzést az „évszázad mérkőzésének” emlegetjük. 1954-ben egy ország zokogott, mert csak VB-ezüst jutott… Hétfőn mutatják be az életét feldolgozó, „Keresztlécen” című filmet. Grosics Gyulával a régi időkre emlékezünk vissza, és választ keresünk arra a kérdésre is, vajon miért nem tudnak a mai magyar focisták a nagy elődök nyomdokaiba lépni?
A Megafilm Kő András: A Grosics című könyve alapján dokumentum-filmet készített az Aranycsapat legendás kapusa, Grosics Gyula pályájáról a sportikon 85. születésnapja alkalmából. A film a „Fekete Párduc” fantasztikus pályafutását, és civil életét mutatja be. A dokumentarista film a Keresztlécen címet kapta. A 2011. február 7-én 17 órakor, a Millenáris Park Fogadó épületében debütáló film beharangozó sajtótájékoztatóján film kreatív producere, az A Grosics című könyv kiadója, Kiss Antal a különleges címválasztásról beszélt a sajtó képviselőinek. „A keresztlécen csattanó labda minden kapus számára megváltás, hiszen nem a hálóban köt ki a labda, hanem onnan a mezőnybe pattan. Néhány centi választja el abban a pillanatban a „poklot” és a „mennyországot.” A film címét hallva, ismerve Grosics Gyula életútját sokan visszakérdeztek, Keresztúton lesz-e a cím. A kapus újabb eddig el nem mondott mélységekkel és magasságokkal bővelkedő életútjáról szóló film a XX. század érdekes történelemkönyve. A film audiovizuális eszközökkel segít abban, hogy a fiatalabb generációk is megérhessék, milyen hajmeresztő utazás volt a XX. század magyar történelmének hullámvasútja.” Kálomista Gábor, a film producere elmondta, Grosics Gyulával igen könnyű volt filmet készíteni: „Az ember kérdezi, és ő beszél. Ez az őszinte ember ismérve, nem kell gondolkoznia a válaszon.” Grosics Gyula erre egyszerűen csak annyit felelt „Én már elég öreg vagyok ahhoz, hogy azt mondjam, ami az igaz.” A Magyar Televízió várhatóan április közepén tűzi műsorra a filmet.
Mikortól is hívták a győztes csapatot Aranycsapatnak?
– 1952 őszétől, mikor Helsinkiből elhoztuk az olimpiai aranyérmet. Ebben az évben 10 meccset játszott a válogatott, és mind a tízet megnyerte, miközben 45 gólt rúgott 6 kapott gól ellenében. Ezek között volt néhány olyan mérkőzés, melyre felkapta a fejét a futballvilág, például amikor az olimpiai tornán simán, 3:0-ra legyőztük az olaszokat.
Az elkövetkező esztendő pedig, ha lehet még jobban sokkolta a világot…
– Igen, újra, Rómában, a stadionavatóval összekötött Európa Kupa döntőben ugyancsak 3:0-ra vertük a profikkal felálló, legerősebb összetételű olasz válogatottat. Erre már 28 éve nem volt példa, viszont az igazi csemegét és várakozást mégiscsak a londoni meghívás jelentette. Ugyanis a sikerek ellenére, mi magunk, magyarok is úgy éreztük, hogy a világ legjobb fociját Angliában játsszák, ahol kilencven éven keresztül nem szenvedett vereséget az angol válogatott. Ünnepelni akartak a Wembley stadionban, és ők hirdették meg az „évszázad mérkőzését”, amelynek lefolyását bizonyára másképp képzelték el.
Ön állt a kapuban a berni világbajnokság döntőjében is, amelyen 3:2-es német siker ellenére az Aranycsapat sikersorozata még korántsem ért véget. Ám elérkezett 1956 októbere…
– A világbajnoki döntő után még csaknem két évig veretlen volt a magyar válogatott, és tulajdonképpen az 1956-os esztendő, és az akkori magyarországi politikai helyzet vetett véget az Aranycsapat pályafutásának. A csapat feloszlott, többen külföldön maradtak.
Az önkényuralom szorításában
Ez már csak azért is sokkoló lehetett az akkori hatalom számára, mert az Aranycsapat része volt a kommunista rendszer propagandagépezetének is. A korabeli sajtóban olyat is lehetett olvasni, hogy Puskás a pártnak köszönte meg a csapat egy-egy győzelmét…
– Ezt csak a szájába adták, az ilyesminek már az is ellentmond, hogy Puskás 1956 októberét követően elhagyta Magyarországot, mint ahogy az ifjúsági válogatott is. Nehéz idők voltak, magánemberként persze meg volt a véleményünk az akkori politikai helyzetről, de külföldi útjaink során a sajtóban csak a labdarúgásról nyilatkozhattunk, politikáról nem. Minden külföldi utunkra elkísértek civil ruhás AVH-s megbízottak, akiknek az volt a feladatuk, hogy figyeljék a játékosokat, hallgassák, miről beszélnek, és ezekről jelentést tegyenek. Ezen kívül figyelmeztető, elrettentő szerepük is volt azzal, hogy a puszta jelenlétükkel félelmet keltsenek, nehogy a játékosok disszidáljanak. Arról pedig szó sem lehetett, hogy bármikor magánemberként külföldre utazzunk.
Előfordult, hogy megszegték az utasításokat, és ezért büntetést kaptak? Az ön eltiltásainak mi volt az oka?
– Világosan megmondták, ha valaki disszidál, annak súlyos következményei lesznek. Ha a „vétkest” már nem is tudják büntetni, akkor a családja látja majd a kárát. Intő példát, nyílt felhívást is statuáltak, 1949-ben megrendezték Szűcs Sándor, válogatott újpesti labdarúgó disszidálási kísérletét, és ezért 1950 elején felakasztották. 1949-ben én is próbáltam disszidálni, elkaptak, és bevittek az AVH Andrássy út 60-as épületébe (ma a Terror Háza múzeum – szerk. megj.), egy egész napot töltöttem ott falhoz állítva. 1955-ben pedig kémkedés gyanúja miatt folytatott ellenem eljárást az AVH. Nyomatékosan közölték, vegyem tudomásul, más embert ezért már felakasztottak volna ebben az országban. És akkor olyan időket éltünk, mikor vádakat még bizonyítani sem kellett. Nos, ebben az időben nemhogy a válogatottban nem szerepelhettem, hanem még az edzéseken sem vehettem részt.
Hogy került ilyen helyzetben egy évvel később ismét a válogatottba?
– Az eltiltásom időszakában hét kapussal is próbálkoztak a válogatottban. 1956-ban aztán becsúszott néhány vereség, én végül megkaptam a játékengedélyemet, és elkezdődött egy új sorozat, Belgrádban a jugoszlávokat 3:1-re vertük, Moszkvában a szovjeteket 1:0-ra, Párizsban 2:1-re győztünk a franciák ellen, majd Bécsben az osztrákok ellen októberben 2:0-ra. Számomra az azt megelőző politikai meghurcoltatáson kívül az is kellemetlen emlék, hogy az eltiltásom alatt 21 mérkőzést játszott a csapat, tehát bőven lehettem volna több mint százszoros válogatott. A játékengedélyem ellenére viszont Budapestet el kellett hagynom, leirányítottak Tatabányára. 1956 végén viszont kölcsönjátékosként részt vettem a Honvéd külföldi útján, mivel annak mindkét kapusa lesérült. Velük vettem részt a dél-amerikai túrán is, amelyet követően négyen kint maradtunk Bécsben. Hónapokig töprengünk, hogy s mint legyen., míg én egyik pillanatról a másikra, a honvágyra hallgatva, nem is gondolva a következményekkel, bementem a követségre, és kértem, hogy adjanak hazatérési okmányokat. Rabszállító kocsival vártak rám a határon, majd elvittek a győri ÁVH-s laktanyába. Mint ismeretes, Puskás Öcsi a Real Madridhoz került, Kocsis és Czibor pedig a Barcelonánál folytatta.
A Fekete Párduc hálója
Az előbb említett mecscsek közül a szovjet válogatottat úgy verték meg, hogy annak az a Jasin védte a kapuját, akit sokan minden idők legjobb kapusának tartanak. Miképp vélekedik róla, aki tulajdonképpen azokban az időkben egyetlen konkurense lehetett önnek a kapusok között?
— Vitathatatlan, világklaszszis kapus volt, de ahány kapus annyi stílus. Lényeges különbség volt köztünk. Ő inkább alapvonal-kapus volt, én gyakrabban elhagytam a gólvonalat, mint ő, kifutottam 20-25 métereket is. Az ő mozgása olyan mackós volt, az enyém pedig, hát…
… gondolom, mint a párduc, hiszen úgy hívták. Ki akasztotta önre a Fekete Párduc becenevet?
– Nem vagyok benne biztos, de gyanítom, hogy a Szepesi Gyuri volt. Tulajdonképpen azért, mert a világon először én védtem fekete szerelésben.
Tatabányai játékosként tapasztalhatta, hogy milyen érzés az, mikor a világ akkori legjobb csatársora megindul a kapuja elé…
– Valóban, mint tatabányai játékos éreztem meg igazán a kapus feladatát. Korábbi csapatom, a Honvéd ugyanis olyan támadórendszerben játszotta a mérkőzéseit, melyben a védelemnek vajmi kevés feladata volt. A kapus teljesítménye nem nagyon határozta meg a Honvéd eredményességét. Viszont, mikor 1956. január elsején leirányítottak Tatabányára, ott, az éppen feljutott újonc csapatban már valóban érzékelni lehetett a kapus posztjának a fontosságát. Ami számomra abból az időből a legemlékezetesebb, az az, amikor 1956 júniusában a világ legjobb klubcsapatának tartott Honvéd ellen játszottunk a budapesti Fradi-pályán. Akkor játszottam először a volt csapatommal szemben, amely a Budai II, Kocsis, Tichy, Puskás, Czibor csatársorral rendelkezett, és akik még nem játszottak együtt olyan mérkőzést, hogy legalább egy gólt ne rúgtak volna. Imádkoztam is előtte, hogy jó lenne megúszni a találkozót három-négy kapott góllal. Végül 1:0-ra megnyertük a mérkőzést, ami után párját ritkító ünneplésben volt részünk.
Ön 87 mérkőzésen őrizte a magyar válogatott hálóját. A korábbi eltiltások ellenére is elérhette volna a bűvös 100-as számot, hiszen mikor 1962-ben elbúcsúzott a válogatottságtól, még csak 36 éves volt. Miért vonult vissza?
– 1962-ben szerettem volna visszajönni haza, Pestre. Nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is fárasztó volt, hogy keddenként leutaztam Tatabányára, és vasárnap vissza a családhoz, Budapestre. Már meg is állapodtunk mindenben, az 1962-es chilei világbajnokságra már úgy utaztam ki, hogy mikor visszatérünk Magyarországra, a fővárosban folytatom. Ám a világbajnokság búcsúvacsoráján, miután a legjobb nyolc között elvérzett a csapat, és így rendkívül rossz volt úgyis a hangulatunk, ott kaptam meg az országos sporthatóság értesítését, hogy nem engedélyezik a Budapestre történő igazolásomat. Ezt követően, ott rögtön, első haragomban bejelentettem, hogy befejezem aktív labdarúgói pályafutásomat. Pedig úgy éreztem, négy év játék még bennem van…
Ma merőben más a helyzet, Puskás Öcsi nemhogy hazatérhetett, hanem még az ország legnagyobb sportintézményét, az egykori nagy diadalok színhelyét, a Népstadiont is róla nevezték el. Hasonlóan Hidegkuti Nándor nevét viseli az MTK-stadion, Bozsikét a kispesti pálya. Vajon lesz Grosics Stadion Tatabányán?
– Nem foglalkozom ezzel a kérdéssel. Örülök annak, hogy az Aranycsapat néhány tagja már örök emléket kapott. Ezzel az egész Aranycsapatról megemlékeznek.
Új idők kis focija
Sajnos, mára nem csak a politikai helyzet változott, hanem a labdarúgás helyzete is. Kijár a mérkőzésekre?
– Nem, televízióban követem figyelemmel, de sűrűn előfordul, hogy átkapcsolok más csatornára.
Mi a véleménye arról a mondásról, hogy „kis pénz – kis foci, nagy pénz – nagy foci”?
– Tény, hogy a pénznek nagy szerepe van a labdarúgásban is. Viszont nem lehet minden kudarcot annak hiányával magyarázni. Mi, a magunk idejében kis pénzért nagy focit játszottunk, a mai magyar labdarúgásban viszont nagy pénzért kis focit. A baj ott van, hogy az anyagi juttatások nem tükröződnek a teljesítményen. Pénzzel nem lehet megváltani a tehetségtelenséget. A tehetséget meg nem kell megvásárolni, hanem a körülményeket kell biztosítani, hogy kibontakozhasson. Nézzünk csak körül, egy csomó afrikai ország tör előre a világ élvonalába, és náluk valóban nincs meg az az anyagi bázis, mint a nyugati országokban. De tudják, hogy nekik ez egy kitörési pont a társadalmi-gazdasági helyzetből.
Mi juttatta kátyúba a magyar labdarúgást?
– Az, ami a mai magyar labdarúgást jellemzi, egy hosszú folyamat eredménye. A 60-as évek végén kialakult a magyar labdarúgásban egyfajta játékos uralom, ami döntően befolyásolta a játékos magatartását és a labdarúgáshoz való viszonyát. A 70-es évek második felében pedig jött a bundamérkőzések sorozata, és ezek súlyosan kihatottak a magyar labdarúgás teljesítményére. Továbbá megszűnt az állami támogatás, még nem sikerült megtalálni a magántőkéseket, akik szponzorálni volnának hajlandók a magyar labdarúgást, az egész magyar mezőny birkózik és szenved a gazdasági helyzettől. De ez utóbbi még nem eredményezné önmagában a mostani helyzetet. Szakmailag nincs is nagy probléma, ám a kialakult súlyos morális hiányosság nagyon kedvezőtlenül hatott a labdarúgásunk színvonalára. Ma is vannak, ma is születnek óriási tehetségek, ám 18 éves korukra, mikor bekerülnek a felnőttek társaságába, hozzájuk szürkülnek. A labdarúgást irányító illetékeseknek azt a kérdést kellene feltenniük, hogy miért történik ez. Felszínre kerülne sok dolog, fel kellene tenniük a kérdést, felszínre kerülnének a dolgok, és ennek függvényében kéne megválaszolni, hogyan tovább? De félő, hogy erre egyhamar nem kerül sor.
És ön tudja a választ?
– Igen. Azonnal el kellene kezdeni az utánpótlással kapcsolatos elképzelések végrehajtását. Nem beszélni kell erről, hanem cselekedni. És még így is 8–10 év szükséges ahhoz, hogy a befektetett munka meghozza a gyümölcsét, azaz, hogy az élvonalban is érzékelhető legyen. A felnőtt labdarúgásban eredmény-centrikus rendszert kéne bevezetni, vagyis a teljesítmény alapján fizetni. És ehhez még azt is hozzáteszem, hogy mindezt a nézők számától is függővé kéne tenni. Mert furcsa, hogy manapság senkinek sem hiányoznak a lelátókról eltűnt nézők.
A labdarúgásban ki vagy kik a kedvencei?
– Amióta a labdarúgásról tudok, válogatott szinten a brazilok a kedvenceim. Nálam a futball annál a játékosságnál, technikai tudással kezdődik, amit ők tudnak.
Oriskó Norbert
Az Aranycsapat 51 mérkőzés – 44 győzelem, 6 döntetlen, 1 vereség
Az Aranycsapat meccsei 1950. május 15. – 1956. február 18. között:
1950
Varsó, Magyarország – Lengyelország 5:2
Budapest, Magyarország – Albánia 12:0
Budapest, Magyarország – Ausztria 4:3
Szófia, Magyarország – Bulgária 1:1
1951
Budapest, Magyarország – Lengyelország 6:0
Vítkovice, Magyarország – Csehszlovákia 2:1
Budapest, Magyarország – Finnország 8:0
1952
Budapest, Magyarország – NDK 5:0
Varsó, Magyarország – Lengyelország 5:1
Helsinki, Magyarország – Finnország 6:1
Turku, Magyarország – Románia 2:1
Helsinki, Magyarország – Olaszország 3:0
Kotka, Magyarország – Törökország 7:1
Helsinki, Magyarország – Svédország 6:0
Helsinki, Magyarország – Jugoszlávia 2:0
Bern, Magyarország – Svájc 4:2
Budapest, Magyarország – Csehszlovákia 5:0
1953
Budapest, Magyarország – Ausztria 1:1
Róma, Magyarország – Olaszország 3:0
Stockholm, Magyarország – Svédország 4:2
Prága, Magyarország – Csehszlovákia 5:1
Szófia, Magyarország – Bulgária 1:1
Bécs, Magyarország – Ausztria 3:2
Budapest, Magyarország – Svédország 2:2
London, Magyarország – Anglia 6:3
1954
Kairó, Magyarország – Egyiptom 3:0
Bécs, Magyarország – Ausztria 1:0
Budapest, Magyarország – Anglia 7:1
Zürich, Magyarország – Dél-Kórea 9:0
Bázel, Magyarország – NSZK 8:3
Bern, Magyarország – Brazília 4:2
Lausanne, Magyarország – Urugay 4:2
Bern, Magyarország – NSZK 2:3
Budapest, Magyarország – Románia 5:1
Moszkva, Magyarország – Szovjetunió 1:1
Budapest, Magyarország – Svájc 3:0
Budapest, Magyarország – Csehszlovákia 4:1
Budapest, Magyarország – Ausztria 4:1
Glasgow, Magyarország – Skócia 4:2
1955
Bécs, Magyarország – Ausztria 2:2
Oslo, Magyarország – Norvégia 5:0
Stockholm, Magyarország – Svédország 7:3
Koppenhága, Magyarország – Dánia 6:0
Helsinki, Magyarország – Finnország 9:1
Budapest, Magyarország – Skócia 3:1
Lausanne, Magyarország – Svájc 5:4
Budapest, Magyarország – Szovjetunió 1:1
Prága, Magyarország – Csehszlovákia 3:1
Budapest, Magyarország – Ausztria 4:1
Budapest, Magyarország – Svédország 4:2
Budapest, Magyarország – Olaszország 2:0
