A mai nappal, az Egyház életében új időszak kezdődik: a nagyböjt. Bár a böjti fegyelem külső formájában gyökeresen megváltozott, de lelki tartalmában megkívánja a bűnbánatot, az őszinte megtérést és a kiengesztelődést. Magunkra vesszük a mulandóság külső jelét, hamut szórunk fejünkre, hogy lélekben teljesen megújuljunk. A Szentatya a mai napot különleges imanappá nyilvánította. Arra kér mindenkit, hogy böjttel és imádsággal kérjük Istent a békéért.
A mai naptól kezdve a nagyböjti időben 40 napon át készülünk a húsvét ünnepére. A bűnbánattartás időszaka ez számunkra, amely lehetőséget ad, hogy Istennel való kapcsolatunkat rendezzük. Az Egyház három dolgot ajánl a nagyböjtre: az imádságot, a böjtölést és az adakozást, amit alamizsnálkodásnak is nevezünk.
A mai evangéliumban éppen erről a három cselekedetről tanít Jézus. A közös vonás ezekben a tettekben, hogy nem az emberek szemében szeretnénk jónak látszani általuk és nem is magunk dicsőségét keressük, hanem egyedül Isten kedvében szeretnénk járni. E gondolat legyen első nagyböjti útravalónk. Emellett fontos azt is látnunk, hogy mindhárom ajánlott cselekedet vallásos cselekedet, s ezt a böjtöléssel és az adakozással kapcsolatban külön is hangsúlyoznunk kell. Ez a második intelem a nagyböjtre. Hiszen sokan fogyókúráznak, koplalnak vagy diétáznak, de ez még nem böjtölés. A böjt estében Isten kedvéért mondok le valamiről, hogy fegyelmezzem önmagam és jobban tudjak figyelni Istenre. Sokan vannak, akik szeretnek adakozni, de ezt csupán azért teszik, hogy leírhassák az adóból, igénybe vehessenek valamilyen kedvezményt vagy szerepeljenek a televízió adakozós műsorában. Ez a fajta adakozás tehát nem kifejezetten vallásos cselekedet, még akkor sem, ha valóban segít a rászorulókon. Az alamizsnálkodás esetében Jézust látom a szegény és rászoruló ember személyében és Őneki nyújtok segítséget, tehát itt is a vallási szempont érvényesül.
Harmadik útravalónk pedig az legyen a nagyböjt idejére, hogy vallásos gyakorlatainkkal sose hivalkodjunk. A jócselekedeteket, az adakozást, az imádságot ne az emberek szeme láttára tegyük, hanem próbáljuk meg titokban, hogy egyedül Isten lásson minket!
A nagyböjt bűnbánati fegyelme: Péntekenként 14 éves kortól nem eszünk húst, hamvazószerdán és nagypénteken szigorú böjtöt tartunk, vagyis húst nem eszünk, csak háromszor étkezünk, és egyszer lakunk jól. Természetesen a betegek fel vannak mentve a testi böjtölés alól.
A böjt: Nem öncélú valami. Aranyszájú szent János szerint azért van szükségünk önmegtagadásra, mert hibázunk a mértékletesség erényében. Emberszerető és megértő Urunk van, nem az ételektől való megtartóztatást és a böjtöt követeli tőlünk egyszerűen csak hanem, hogy az élet dolgaitól elálljunk, és egész időnket lelki dolgokkal töltsük el.
Szent Ágoston kifogásolja azok magatartását, akik a húsétel helyett nehezebben elkészíthető, értékesebb ételeket hajhásznak. Tévednek az ilyenek, ez nem böjt, csupán a fényűzés megváltoztatása.
A hamvazáskor elhangzó mondat az édenkerti történetet idézi, amelynek egyik mondata a Teremtő által „… mert por vagy, és visszatérsz a porba!”. Ez a mondatrész nem a bűnre utal, hanem az ember halandóságával van kapcsolatban. Ezt megelőzően olvashatjuk: „Megalkotta tehát az Úr Isten az embert a föld agyagából, az orrába lehelte az élet leheletét, és az ember élőlénnyé lett.” E két mondat között játszódik le a dráma, amelyben az ember megpróbál kitörni törékeny, halandó mivoltából és próbál olyanná válni, mint az Isten.
A hamvazószerdán elhangzó isteni mondat jelzi számunkra, hogy teremtett mivoltunkból nem tudunk kilépni, ugyanakkor emlékeztető és meghívás arra, hogy ezt ne megalázásként, hanem ajándékként fogadjuk el. Amikor
Isten megformálta az embert, lehetővé tette, hogy új élet jöjjön létre a porból, amely személlyé válhat. Isten vég nélkül folytatja ezt a munkát. Létünk por kereteinek elfogadása tehát nem megalázó, lealacsonyító dolog, hanem annak újrafelfedezésez tudatosítása, hogy a föld pora az élet hordozójává és emberré válik. Elismerése ez Isten szabad, ingyenes, nagylelkű ajándékának. Az emberi személy, sebezhető, ingatag, minden percben az éltető lélegzet ajándékától függ. Ez a létezés első pillanatától jellemzi az embert. Törékenységünk és sérülékenységünk nem általunk választott, de nem is büntetés, hanem olyan valóság, amely napról napra szorosan kapcsol Istenhez bennünket, akiben ott él – az élet ajándékozásával együtt – irántunk való mély, törődő szeretete. Elismeri szükségünket, és saját magát adja hűségével, együttérzésével, gyógyításával. Hamvazkodásunk mondatának elkerülhetetlenségén, szomorúságán túl halljuk meg tehát a létünk középpontjába, Istennel való személyes kapcsolatunk elmélyítésére szóló meghívást.
Felvidék Ma, VP
