Felgyorsult világunkban az idősödő emberek egyre jobban kirekesztődnek a mindennapi életből, s vannak, akik ezt nehezen élik meg, vagy nyomasztja őket kapcsolataik elvesztése, a magány, a betegségek, a feleslegesség érzése. Jó, ha névtelenül fel tudnak hívni legalább egy lelkisegély-szolgálatot, ahol szabadon elmondhatják olykor önmaguk előtt is titkolt gondolataikat.
Nem kell szembesülniük a fogadó gesztusaival, ítéletalkotásával; élvezhetik az együttgondolkodást, az értő meghallgatást, az anonimitást. Ezt a szolgálatot ajánlotta fel a magyar-országi DélUtán Alapítvány a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központjának. Hogy honnan jött ez a kapcsolat és kik kérhetnek telefonos lelki segélyt, arról Szabó Annamáriától, a Diakóniai Központ igazgatójától kért tájékoztatást a Kálvinista Szemle.
– Hogyan jött létre a DélUtán Alapítvánnyal a kapcsolat?
– Munkatársunk, Lengyel Zoltán egy magyarországi képzésen ismerkedett meg az alapítvány két önkéntesével, akik szolgálatuk kiszélesítése céljából éppen akkor kerestek határon túli partnereket. Mi egyfajta lehetőségnek tartottuk az ajánlatukat, ugyanis a
Szlovákiai Református Keresztyén Egyház keretében ilyen szolgálat egyelőre még nincs. Így kerültünk velük kapcsolatba, és már el is indult ez a szolgálat számunkra, valamint a délvidéki és az erdélyi magyarok számára is.
– Hogyan működhet nálunk ez a telefonos lelkisegély-szolgálat, hogyha az alapítvány emberei Magyarországon ülnek a telefonok mellett?
– Aki szeretne beszélgetni, szeretné valakivel megosztani magányát, szorongásait, családi problémáit, az telefonáljon bármely munkanapon 15 és 18 óra között a komáromi Diakóniai Központ 0917/867 431-es mobilszámára. Egy önkéntes munkatárs fogadja a hívásokat, akinek elég megadni egy vezetékes telefon számát és jelezni, hogy mikor szeretné, ha felhívnák a magyar-országi alapítványi munkatársak. Ezeket az adatokat mi aztán továbbítjuk a DélUtán Alapítványhoz, amelynek a munkatársai minden nap ügyelnek (ünnepnapokon is) 18 és 21 óra között, s ebben az időben hívják vissza a problémáikkal hozzájuk fordulókat. Ami lényeges tehát: a beszélgetések névtelenek, szakemberek hívják vissza a beszélgetni szándékozókat, ami egyben azt is jelenti, hogy a szlovákiai hívóknak ez ingyen van.
– Úgy tudom, a DélUtán Alapítvány a középkorú és idős embereknek akar lelki segélyt nyújtani. Kik a munkatársaik?
– Először csak néhányan kapcsolódtak be ebbe a szolgálatba, de később egyre bővült az önkéntesek száma is. Ma már huszonhárman vállalnak beszélgetéseket az esti órákban egy előre meghatározott időbeosztás szerint. Az alapítvány nem kötődik egyik felekezethez sem, viszont szakmai alapelveikben, hozzáállásukban keresztyéni elveket követnek. Elsősorban tényleg a 40–45 év feletti korosztály problémáira specializálódott ez a szolgálat. Az alapítványhoz fordulhatnak munkanélküliek, betegséggel küszködők, szenvedélybetegek, magányosok. Van betegjogi, orvosi és pszichológiai tanácsadásuk, valamint jogsegélyszolgálatuk is, de hívhatják őket azok is, akik egyedül élnek és csak beszélgetni szeretnének valakivel.
– Hogy látják, keresik ezt a szolgálatot a szlovákiai magyarok?
– Igen, egyre többen, és mi igyekszünk ezeket a hívásokat az előírásoknak megfelelően kezelni; tehát továbbítjuk a telefonszámokat. Egyelőre ez a feladatunk, ezt vállaltuk.
– Elképzelhető, hogy a Diakóniai Központ egyszer majd saját lelkisegély-szolgálatot indít?
– Reméljük, hogy igen, ehhez azonban megfelelő szakemberekre, nagyon sok munkát igénylő szervezésre lenne szükség. Amennyiben a tapasztalatok azt igazolják majd, hogy lesz rá igény, akkor azon leszünk, hogy megteremtsük ennek a lelkisegély-szolgálatnak a feltételeit.
Felvidék Ma, Reformata, Kálvinista Szemle 3/2011
