Immár második alkalommal vett részt pozsonyi csapatunk a Lakiteleki Népfőiskolán tizenhatodik alkalommal megrendezett Kárpát-medencei ifjúsági vetélkedőn. Ezt a középdöntőt és döntőt négy héten keresztül három írásbeli forduló előzte meg, amit a Keresztény Élet hetilap közölt hasábjain.
A nem épp könnyű, ám annál jóval változatosabb feladatokat megoldó legjobb 20 csapat közt volt a miénk is, a Magyar Betlehem, ezt a nevet azért választottuk, mert a verseny időpontjához – április 8-9. – nem messze volt, egy héttel korábban a nagy fejedelem, II.Rákóczi Ferenc születésnapja, idén a 335., amire már hagyományosan idén is megemlékeztek a bodrogközi Borsiban, ami melléknévként joggal a már említett csapatunk nevét viseli. Az írásbeli fordulókban 10-10 feladatot kaptunk, közte többek között olyat is, hogy el kellett készíteni Pázmány korából egy ételt, s beküldeni annak receptjét. Eddig,mióta harmadik éve járunk, még ilyen nem volt. További változás az, hogy idén először meghirdették a versenyt alapiskolások számára is, s az írásbeli fordulók összesített eredményét tartalmazó listán örömömre alapiskolás kategóriában 1. és 2. helyen találtam két csapatot Pázmány Péter nevét viselő iskolából, rövid tartózkodási helyéről a jezsuita kollégiumban 1600-ban Dobokay Sándor rektor idején, Vágsellyéről. Milyen ügyes csoport, hogy megtudták ezt a versenyt, és be is neveztek, nagyon örültünk nekik. A mi csapatunknak már meglett a teljes létszáma, ez idén már 4 fő volt, ám egy héttel a vetélkedő előtt sajnos kiderült, hogy egy időpontban lesz iskolánk, a Duna utcai Gimnázium által szervezett londoni kirándulással, így egyik tagunk, Németh Marco nem tudott jönni. Pedig ő is előszeretettel jár ilyen versenyekre, és nagyon jó emlékezete van a dátumokra. Nagyon sajnáltuk. Így a „hagyományhoz híven”, ahogy tavaly is három helyett ketten, így idén is csonka volt a csapatunk, melynek tagjai voltak Tomka Sára (I.A), Makki Viktor (I.A) és jómagam (III.A).
Marco helyett pedig már nem sikerült az utolsó pillanatban senkit találni. Én is mehettem volna a Gloria Victis-verseny jutalomkirándulására – melyen még október. 23-án 5.-ek lettünk Kárpát-medencei megmérettetésben – ,mely idén a Szepességbe és Dél-Lengyelországba vezetett, de hát ahogy ezt már megszokhattuk, általában ilyen dolgok egyszerre szoktak lenni, sajnos. Én pedig a Pázmány-vetélkedőt választottam, mert ketten már igazán nem lett volna értelme elmenniük. Versenyre utazás előtti napon a pozsonyi dóm káplánja, Halko atya mondta el a rév-komáromi Marianum egyházi gimnázium diákjainak pozsonyi lelkinapja keretében a Szent Márton dómban nekünk is Pázmány Péter kutatásával kapcsolatos legújabb fejleményeket. Álljon itt most csak egy érdekesség ebből: Pázmány Péter rendkívül egészségesen táplálkozhatott, mivel halála előtt csupán egy évvel húzták ki legelső rossz fogát, amit ő nagyon megrendítő változásnak tekintett, úgy érezte, fogával együtt elvesztette kitűnő szónoki tehetségét, ami miatt a kassai prédikátor, Alvinczy Péter mindig alulmaradt a vele folytatott vitairat műfajába tartozó vitáiban. De térjünk a versenyre. Csütörtök reggel indult csapatunk felkészítő tanárnőnk, Csáky Betty néni kíséretében mikrobusszal Lakitelekre. Komáromnak mentünk, mivel Dunaszerdahelyen vettük fel az egyedüli nem Pozsonyból induló csapattagot, Viktort. Csak kora délután értünk oda, mivel budapesti kitérővel mentünk: vittük a Felvonulási térre a Szepességbe menő csapatot.
Pihenésképp a hosszú út után a szép, csendes, kellemes felsőalpári környezetben – ugyanis Lakitelek község több részből áll, ebből egyik Felsőalpár, ami a falutól olyan 3 km-re fekszik – kinti életnagyságú bábokkal sakkoztunk, ültünk Örkény István „Egyperces padján”, minden egy perc után felálltunk, majd az útjelző táblák segítségével még utolsó alkalommal felelevenítettük a verseny korát érintő időszakra vonatkozó eseményeket, azaz leteszteltük magunkat. Példának okáért az egyik tábla egyik oldalán olvasható a „kálvinista Róma” felirat, amiről anélkül, hogy a hátuljára pillantottunk volna, tudtuk, hogy Debrecenről esik szó. Ezután a szálloda pincehelyiségében kifáradásig asztalifociztunk, és teniszeztünk.
Nagyon jól éreztük magunkat. Még Betty nénit is rábírtuk egy mérkőzésre. Este még azért valamit készültünk a versenyre, amiket még otthon nem győztünk átolvasni. Másnap délelőtt zajlott az alapiskolások döntője, ahova az előző napi középdöntőből 12 csapat jutott be, mi is odakíváncsiskodtunk a szállóval szembeni Kölcsey-házba, ám nem engedtek be. Már elmúlt dél, mire végeztek. Megtudtuk, hogy a döntőben csupán anyaországi magyarok voltak. Délután még a „házi feladatot” készítettük el, ami abból állt, hogy Verancsics Fausztusz, Antal esztergomi érsek öccsének valamelyik találmányát kellett elkészíteni. Mi a repülő embert választottuk, de aztán „Lepus Volans” lett belőle, azaz repülő medve, mert maci plüssállatot sikerült hozni otthonról. A mi középdöntőnk pénteken fél ötkor ünnepélyes megnyitóval kezdődött, Olajos István, a lakiteleki alapiskola igazgatója üdvözölte a résztvevőket.
Egy szomorú hírt is kellett elénk tálalnia: előző nap délután hazajövet iskolából két, egy 8 és egy 13 éves diákja vesztette életét, amikor átjövet az úttesten csak egyik irányba tekintettek, s egy gépkocsi elgázolta őket. Az egyik a helyszínen életét vesztette, a másik másnap reggel hunyt el a kórházban. Úgyhogy szegény igazgató úr két diákját elvesztette, és ilyen körülmények között kellett vidáman lebonyolítania a versenyt. Hát bizony sok erő kellett neki hozzá. A megnyitó után kezdődött a középdöntő, ami hatig tartott. A feladatok nem voltak nehezek, csak kevés volt a megoldásukhoz adott egy óra idő. Volt benne képfelismerés, leírás alapján személyfelismerés, állítások megítélése Pázmány életére vonatkozóan és még mások. A középdöntőt vacsora követte, majd beszélgetés a Lakiteleki Népfőiskola megálmodójával, az Országgyűlés alelnökével, Lezsák Sándor úrral. Már hét óra után nyugtalanul vártuk az eredményhirdetést, vagyis hogy kik jutnak be a döntőbe. Minket 12.-nek mondtak, hátulról kezdve a helyezéseket, tehát a hetedik helyen végeztünk 19-ből. Nagyon örültünk és az izgalom után kifújtuk magunkat. Tavalyitól eltérően idén nem kaptunk éjszakai feladatot, így eredményhirdetés után már aznap nem foglalkoztunk a versennyel, kártyáztunk, ismerkedtünk.
Szombat reggel 9-kor vette kezdetét a döntő, melyben a zsűri tagjai voltak Lezsák Sándor, Czoborczy Bence, a Keresztény Élet főszerkesztője, Karaffa János felvidéki plébános, aki jelenleg a Pázmány Péter Hittudományi Egyetemen tanít, Bagi Ferenc lakiteleki plébános és Harmatos Áronné tanárnő. Hát a döntő az előző napi válogatótól azért nehezebb volt meg hosszabb is, fél egyig tartott, a végére már-már kezdtünk elfáradni, de azért a végezetig küzdöttünk, összedugtuk a fejeinket. Voltak többek közt villámkérdések az idei versenyt érintő korból, a törökből, 1500 és 1700 közti évekből, vaktérképen 15 várost kellett kijelölni, ebben még egy másik csapattal egyetemben a legjobbnak bizonyultunk, volt olyan, hogy nem nekünk kellett válaszolni, hanem a zsűrinek, ám nekünk kellett eldönteni, hogy állításuk helyénvaló-e, aztán ami az egyik legnehezebbnek bizonyult, Pázmány művei voltak szavakra szétszedve, ami már előre nehéznek mutatkozó volt, hiszen nemzetnevelőnk adott gyakran 2-3 soros címeket vitairatainak, ezeket kellett összerakni helyes sorrendbe. Volt „Próbáltam súgni szájon és fülön” c. feladat, melyben először az egyik csapattagnak kétszeri felolvasás után kellett rögzíteni egy meghívó szövegét egy fiktív lakodalomra, annak azt a szomszéd helyiségben tartózkodó csapattagnak továbbadni, majd a harmadiknak, aki hallás után írta le és adta le a zsűrinek. Volt keresztrejtvény, titkosírás, melynek megfejtése a Pázmány-címer volt, amit össze kellett ragasztani. Leggyengébbnek a zenemű felismerésben bizonyultunk, nem is csoda, hisz nálunk már gimnázium első évfolyamától kezdve nincs zeneoktatás. Itt zsoltárokat, lantosok énekeit kellett felismerni, de hallható volt ott Hacki Tamás „előadásában”, fütyülve Mozart Török indulója is. Hogy érdekesebb és feszültebb legyen a hangulat, az utolsó feladat pontjait csak ebéd után hallhattuk meg.
Az eredmény pedig: 8. helyen végeztünk a 12 csapatból, komáromiak a Marianumból, akik már 3. éve részt vesznek a vetélkedőn,előttünk lettek a 7.-ek. Nagyon jól éreztük magunkat, új információkkal, lelki élményekkel töltődtünk föl, könyvjutalomban részesültünk, a dobogós első 3 helyezett pedig nyáron jutalomkiránduláson vehet részt Pázmány bíboros nyomdokaiban, jelentős tartózkodási helyein, így Nagyszombatban, Bécsben, Grácban. Az oklevél és jutalomkönyvek átvétele után elpakoltunk, emlékbe elhoztuk a „repülő medvénket”. Hazafelé még javasoltam, hogy megálljunk Győrben, ahova zarándoklatra ment a pozsonyi ferences közösség aznap a Kamiliánus templomba a turini lepel hivatalos másolatát megtekinteni. De aztán nem lett belőle semmi, már eléggé elhúzódott az idő,így is este hétre értünk haza. Emlékbe odaadta Olajos úr a döntő forgatókönyvét a megoldókulccsal, ennek nagyon örültem. Már most kihirdették a jövő évi, sőt a két év múlva esedékes verseny témáját, ami számomra már sajnos nem fog vonatkozni, ez a személyiség Apor Vilmos lesz, ám jövőre a „Szent Család” vetélkedőre, mely Szent Istvánt, Imrét és Boldog Gizellát foglalja magába, még biztosan el szeretnék menni.
Zilizi Kristóf, középiskolai diák