Ezen a nyáron is útra keltünk a Palóc Társaság és annak elnöke, Urbán Aladár által szervezett egy hetes túrára. A Vajdaság, Kárpátalja és Őrvidék után most újra Erdélybe. Aladár ismét felejthetetlen hetet szervezett. Az ilyen kirándulások azért is fontosak, mert az ember tudásban és lelkiekben is gyarapodik és erősödik.
Gyönyörű vidékeken jártunk és nagyszerű emberekkel találkoztunk. Nyolcszáz kilométeres utunkon átszeltük Erdélyt Kalotaszegtől az Ojtozi – szorosig, változatos vidékeket érintve.
Első szálláshelyünk Kalotaszeg vidékén, nem messze Kolozsvártól, Tordaszentlászlón volt, ahol vendégszerető házaknál szálltunk meg. Másnap elindulva megcsodáltuk a Mezőség legelőkkel és szántókkal borított dombjait, melyeket valaha erdőség borított. Pusztakamaráson megállva Sütő András szülőházánál az író emlékének adóztunk. Így értük el a Sóvidéket, ahol ellátogattunk a parajdi sóbányába.
A 120 méteres mélybe 1250 méter hosszú út visz le, melyen autóbusz közlekedik. ííezt követte tovább a 286 lépcső, így jutottunk le az ú.n. kezelőrészbe, ahol légzőszervi megbetegedésben szenvedők, főleg gyerekek gyógyulnak. A lejjebbi szinten, mintegy kétszáz méter mélyen fejtik a sót, főleg ipari- és gyógyító fürdő sót. Mi is vásároltunk a helybeli üzletben gyógynövényekkel gazdagított fürdősót. Folytatva utunkat elértük a Görgényi – havasokat . Felérve a Bucsin – tetőre lélegzetelállító és szívet szorongató kép tárult elénk, jobbra a Hargita, a Székelyek szent hegye, balra a Gyergyói – havasok, közöttük pedig a Gyergyói – és a Csiki – medence. Így értük el szálláshelyünket, Csíkrákost, ahol öt éjszakát töltöttünk vendégszerető magán házaknál, a falusi turizmussal is foglalkozó családoknál.
A Cserekert vendégfogadóban pedig Pannika, a háziasszony igazi vendégszeretettel fogadott és törődött velünk öt napon keresztül.
Magyar néprajz szakos tanár leánya, aki a helyi nyolc osztályos magyar iskola tanára – a faluban román iskola nincs, hisz a lakosok 98 % Székely- magyar – pedig a faluval, annak templomával és az itt látható nevezetességekkel és az itteni élettel ismertetett meg.
Az élet itt nehéz és kemény. A tél hosszú a nyár rövid, ezért a pityókán (krumplin) kívül más alig terem meg. Ezért a házak mellett nem láttunk kerteket, csak gyepes udvart, a falu körül . a hegyoldalakon pedig a kaszálókat. Általában állattartással foglalkoznak, főleg juhokat és teheneket tartanak. Akinek több az állata tavasztól őszig fent az esztenákon legelteti. A falu teheneit pedig kora reggel a legelőre hajtják. Reggel hatkor mi is a csordás tülkének hangjára ébredtünk. Számunkra már egy letűnt világ jött vissza.
Csikrákosról naponta útra keltünk és ismerkedtünk a vidékkel. Egy napot a gyimesi csángók között töltöttünk, Gyimesközéplokon . Ez a föld a miénk és az is marad, hallottuk és Gyimesbükkön. Nagyszerű emberekkel ismerkedtünk meg és élveztük a gyönyörű tájat. Gyimesbükkön az ezeréves határnál a Tatros partján megtekintettük a vasúti őrházat, amit két éve hoztak rendbe. Deáky András Gyimesbükki nyugalmazott tanár tulajdonába kerülve az épület, amit a helyi önkormányzatnak adott át, ma már jó állapotban és kis múzeumnak berendezve várja az idelátogatókat. . Nagyszerű, odaadó és lelkes közéleti embert ismertünk meg Deáky András személyében, aki megerősített abban, hogy az ember nem hiába cselekszik.
Utunkat folytatva Csíksomlyóra értünk az ismert Mária zarándokhelyre, ahol természetesen felsétáltunk a Nagysomlyó és a Kissomlyó közti nyeregbe, megálltunk a borvízforrásnál szomjunkat oltani és vasárnap lévén este részt vettünk a színültig megtelt kegytemplomban a szentmisén.
Ezen a vidéken sok borvízforrás van. Csikszentkirály a leggazdagabb borvízforrásokban, több ház udvarában a kútban is borvíz van. Itt palackozzák a Hargita Gyöngye elnevezésű ismert ásványvizet. Mi útközben Tusnád fürdőn megállva töltöttük meg többször palackjainkat.
Bejártuk Erdővidéket. Kisbaconban a Benedek Elek emlékházban a népmesegyűjtőre, íróra emlékeztünk, ahol egyik leszármazottja beszélt nekünk róla szaktudással és szeretettel. Vargyason a fafaragással és bútorfestéssel ismerkedtünk a Sütő család otthonában , akik több generáción keresztül bútorfestéssel foglalkoznak és a jelenben is csak a hagyományos mintákat és színeket alkalmazzák a rég bevált hagyományos, maguk készítette festékekkel.
Utunk további állomása a Nyerges – tető volt, egy 878 méter magas hágó, a Háromszéki – és a Csíki – medencét összekötő átjáró, a Csiki – havasok és a Torjai – hegység között. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik utolsó színhelye volt, ahol a székelyek élethalálharcot vívtak az osztrák és orosz csapatokkal , melyben rengeteg székely vesztette életét. Az elesett hősök emlékét emlékoszlop őrzi. Az emlékművel szembeni domboldalon pedig, ahol a tömegsírokba hantolták el az áldozatokat, kopjafák őrzik emléküket.
Kelet felé haladva eljutottunk a Keleti – Kárpátokban fekvő Ojtozi – szorosig az ún. Berecki – hágóig a valamikori határig, melyet a helybeliek Magyarós – tető néven ismernek. Az első világháborúban itt véres harcok dúltak a magyar és a román seregek között. De a második világháborúban 1944-ben itt és a közeli Úz – völgyben szintén sok áldozatot követelő harcok folytak, itt hatoltak be az orosz csapatok magyar területre. A vízválasztó szoros moldvai oldalán található Sósmező község, mely a magyar királyság legkeletibb települése volt. Itt emlékeztünk az eseményekre és a hős katonákra a katonai temetőben, melyre rövid keresés után találtunk rá, mert eligazítani senki sem tudott. A temető közepén emlékmű áll, körülötte pedig kőkeresztek, melyeken valaha nevek voltak, de csak a román nevek maradtak meg, a többit lecsiszolták.
A szomorú háborús eseményekre való emlékezés után egy kellemes Szent Anna tavi felüdüléssel és fürdéssel zártuk a napot
Az itt élő emberek sokkal közelebb vannak a természethez, mint mi. És az ízek, melyekkel itt találkoztunk. A fekete áfonya lekvár és pálinka, a nálunk rég elfeledett cibere leves. És a húsok zamata, amit meg is jegyeztünk. Hogy lehet az, hogy más a hús íze? Ja, mondták itt nincs pénz a tápra, itt legeltetik az állatokat. Azt is megtudtuk, hogy ezen a vidéken igen kevés a munkalehetőség. Sok fiatal külföldön dolgozik, de többségük itt alapít családot és visszahozza a pénzt. Falujában épít házat és mezőgazdasági gépeket vásárol. Itt van itthon.
Csíkrákoson kopjafát állítottunk a Cserei kúria udvarán a székely palóc testvériség jegyében . A Bogát hegy alatt található kiváló borvíz forrásnál megtöltöttük flakonjainkat és útra keltünk hazafelé. Utunkat megszakítva Székelyudvarhelyen, Fehéregyházán, Segesváron és Marosvásárhelyen ismét Tordaszentlászlón álltunk meg, ahonnan másnap folytattuk a hazafelé utat. Kőrösfőn egy kis pihenőt tartva egy-két írásos kézimunkát, korondi cserepet , fatálat vagy gyapjútakarót vettünk az út emlékére. De azt hiszem az élmények amikkel hazatértünk maradandóbbak lesznek és megfizethetetlenek.
Hahn D. Éva, Felvidék.ma
{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2011/08/30001_01.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/08/30001_02.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/08/30001_03.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/08/30001_04.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/08/30001_05.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/08/30001_06.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/08/30001_07.jpg” width=”128″ height=”96″ title=”Barangolás Erdélyben” }Barangolás Erdélyben{/japopup}
