Nagyölveden az elmúlt tizennégy év alatt (amióta Antala Éva a gyülekezet lelkésze) ugyan nem növekedett a gyülekezet, de a templomba járók száma sem csökkent, és ezt jónak tartja a lelkipásztor, hiszen sokkal több reformátust temetett el az évek során, mint ahány gyermeket megkeresztelt.
Nagyölved Lévától harminc kilométerre délre, a Garam menti dombság keleti lábánál fekszik. 2001-ben 1682 lakosából 1389 vallotta magát magyarnak, 263 pedig szlováknak. Többségében római katolikusok lakják, a református egyházközség nyilvántartásában 225 személy szerepel (a 2001-es népszámláláskor ugyanennyien vallották magukat a felekezetünkhöz tartozónak). A református templom 1791-ben épült klasszicista stílusban, tornyot 1810-ben emeltek hozzá. A gyülekezet élén 1997-től Antala Éva áll, aki nagyon szereti a kis közösség híveit.
A Nagyölveden élő reformátusok közül tehát szinte valamennyien szerepelnek az egyházközség névjegyzékében, ami annyit jelent, hogy mindenki igyekszik hivatalosan is a gyülekezethez tartozni, beleértve a gyermekeket is. A közel kétszáz felnőttből vasárnaponként hatvanan is eljárnak az istentiszteletre, ami arányaiban nagyon szép szám – mondja a lelkipásztor.
Korábban – tizenegy éven keresztül – vasárnapi iskolát is tartottak a gyermekeknek, viszont már második éve nincs külön foglalkozás számukra. A gyermekek száma ugyanis annyira lecsökkent, hogy úgy döntöttek: nem erőltetik a külön csoportot. Örömmel jegyzi meg a lelkipásztor, hogy újabban viszont vannak gyermekek, akik szüleikkel együtt el-eljárnak a templomba. A konfirmáció előtti korosztálynak kötelező a részvétel az istentiszteleteken, ám vannak olyanok is, akiket külön nem kérnek meg, mégis ott vannak – ezért is nagyon hálás a lelkész. A vasárnapi iskola pótlásaként a gyülekezet gyakran szervez a gyermekek számára plusz foglalkozásokat és szeretetvendégséget. Ezekre is szép számban eljönnek a fiatalok.
Az aktív gyülekezeti életet élők közül a többséget itt is az idősek teszik ki. Nagyon kevés gyermek születik, emiatt az alapiskolában hat évfolyam is kimarad a hittanoktatásból, egyszerűen azért, mert nincsenek református gyermekek. A fiatal családok közül sokan elköltöztek a közeli városba vagy külföldre, ezért is kevés a fiatal a gyülekezetben. Reménységre ad viszont okot – mondja a lelkipásztor –, hogy idén több gyermek is született, miközben tény, hogy az utóbbi hét évben csak olyan szülők gyermekeinek volt Nagyölveden a keresztelőjük, akik már elköltöztek a faluból és nem tartoznak a közösséghez.
A vasárnapi istentiszteleten kívül a gyülekezeti élet gazdagításaként bibliaórákat is tartanak. Tavaly sikerült az idősebbeken kívül a középkorosztályt is bevonni, így most nekik is van külön bibliaórájuk. Az ifjúsággal viszont nem jártak ilyen sikerrel. Az okok között főleg az szerepel, hogy a fiatalok zöme hétközben másutt tanul, és csak a hétvégére jön haza. Péntek délután még nincsenek otthon, vasárnap délután pedig már ismét úton vannak. Marad a szombat, de akkor meg a családtagok készítenek a számukra programokat, ezért is nehéz ennek a korosztálynak összejöveteleket szervezni, bár nagy szükségük lenne rájuk – teszi hozzá a fiatal lelkésznő.
Az idősebbek bibliaórájára sajnos csak a 70–80 évesek járnak, ezért az alkalmakat nem lehet kései időpontra tenni, mert akkor már nem szívesen jönnek el otthonról. Falusi gyülekezet lévén nyáron el is maradnak a bibliaórák (az idősek erejükhöz mérten tesznek-vesznek a kertekben, de estére elfáradnak a kerti munka után, és már nincs erejük elmenni a közösségbe).
A templomlátogatottság növelése érdekében a lelkipásztor igyekszik a gyermekekkel műsorokat készíteni, bizonyságtételekkel együtt – nemcsak a sátoros ünnepekre, hanem évente többször is. Így próbálják a fiatalabb korosztályt a templomba csalogatni, illetve azokat a nagyszülőket is, akik valamilyen okból nem járnak az istentiszteletre.
Az elmúlt tizennégy év alatt (amióta Antala Éva a gyülekezet lelkésze) ugyan nem növekedett a gyülekezet, de a templomba járók száma sem csökkent, és ezt jónak tartja a lelkipásztor, hiszen sokkal több reformátust temetett el az évek során, mint ahány gyermeket megkeresztelt. Ez a szomorú tény a gyülekezet vezetőjét is nagyon aggasztja. Némi reményre ad okot az, hogy ebben az évben volt házasságkötés és keresztelő is, valamint az, hogy mindig vannak olyanok, akik életében – ha korábban nem is tartották fontosnak a vasárnapi istentiszteletet – eljön egy pillanat, amikor mégis csatlakoznak a templomba járókhoz. A lelkipásztor elárulja, nagyon szereti a gyülekezetét: imádkozik érte, és igyekszik mindent megtenni, hogy egyre növekedjen ez a kis közösség.
A gyülekezet legnagyobb terve a templom felújítása. 220 éve a templom alapját mocsaras helyre rakták le, s a templom tornya megdőlt. Még az idén szeretnének végezni a szükséges munkálatokkal, a további halogatás ugyanis még nagyobb károkat okozna. A költségek jelentősek, a kis gyülekezet az erejéhez mérten adakozott is, hálás is érte a lelkipásztor. Ennek ellenére kénytelenek voltak az idén anyagi támogatásért folyamodni a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közalapjához.
Terveik nemcsak a templommal vannak, hanem a lelki élet vonatkozásában is: szeretnének minél több alkalmat szervezni. A gyerekek számára például tanulmányi kirándulásokat is, hogy megismerjenek minél több Kárpát-medencei vidéket és református gyülekezetet. A konfirmált fiatalokat – ha lehetőség adódott – eddig is elvitték ilyen jellegű kirándulásokra. Idén is így történt, amikor is Magyarországra és Erdélybe, pontosabban Kalotaszegre látogattak el. Ezenkívül az ingatlanjaikról sem feledkeznek el, legutóbb a parókia szépült meg. Az egyházközségnek van még két épülete (az egykori iskola és a kántorlakás), amiket közösségi célokra lehetne használni. Persze előtte fel kellene őket újítani, ami sok pénzbe kerül, és jelenleg a gyülekezetnek minden bevételét a templom felújítására kell fordítania.
Kálvinista Szemle, 2011/12/Reformata, Felvidék.ma