A Petőfi-díjjal kitüntetett Miroslav Kusý professzorral készített interjút a HírTV, miután a 80 éves szlovák politológus átvette a budapesti Terror Háza múzeumban a kitüntetést.
Ön már jóval a bársonyos forradalom előtt kiállt az emberi jogok mellett. Ennyire érezni lehetett a fordulatot? Mi adta önnek a bátorságot, hogy szembeszálljon a rendszerrel?
– Én a Charta 77 kapcsán jutottam el tulajdonképpen az emberi jogok kérdéséhez. Korábban politológus voltam, politikával foglalkoztam, és ezek a témák nálunk nem is igen kerültek terítékre. Például az emberi jogok általános nyilatkozatát nálunk ki sem adták. Ami inspiratív volt számunkra, az pont a Helsinkii Egyezmény volt, annak is a harmadik csomagja, ami az emberi jogokkal foglalkozott. Ez ihlette tulajdonképpen a Chartát is. Időközben Csehszlovákia is ratifikált két nemzetközi egyezményt, a polgári, illetve a gazdasági jogokról szóló paktumot – ez volt a második tényező. A harmadik pedig, hogy egy popzenekarral szemben (Plastic People of Universe – szerk.megj.), pert indítottak. A Charta 77 kiállt a zenészek mellett, akik semmi mást nem akartak, csak a saját dalaikat játszani, és nem azt, amit a kommunista ifjúsági szövetség előírt. Így történt, hogy a Charta Václav Havel vezetésével egyre inkább, és mindenek előtt az emberi jogokkal kezdett foglalkozni.
Ön kezdettől fogva kiállt a magyar kisebbség jogai mellett. Ezt miért tartotta fontosnak?
– Ez is a Chartával függ össze. Különböző dokumentumokat készítettünk és állítottunk össze a társadalom problematikus területeiről. Például a vallás kérdéseiről, a szlovákiai kórházakról, a kisebbségek helyzetéről, a romákról, a szlovákiai magyar kisebbség helyzetéről. A Charta 77-ben felkértek arra, hogy készítsem el a magyarokkal foglalkozó dokumentumot Duray Miklóssal együtt, aki szintén a Charta mozgalomhoz tartozott. Én így kerültem kapcsolatba a magyar kérdéssel. Különböző dokumentumokat próbáltam előkeresni, hogy tanuljak, hogy minél többet tudjak meg erről a témáról. Ennek során jöttem rá, hogy számos olyan kérdés van, amelyet a rendszer megpróbált a szőnyeg alá söpörni, ám ezek nagyon fontosak a kisebbségek tagjai számára.
Ön többször nyilatkozta, hogy az autonómiát fontosnak tartja a kisebbség megmaradásához, jogainak biztosításához.
– Én inkább azt mondanám, hogy az autonómia egy utolsó mentsvár. Egy utolsó fék, ha nem járt sikerrel az összes többi olyan intézkedés, ami a helyzet kiegyenlítését szolgálná. Az etnikai autonómiának bizonyos feltételek teljesülése esetén létjogosultsága van, például az etnikai lakosságnak egy adott területen koncentráltan kell élnie. Demokratikus országokban létezik az autonómia szónak egy olyan fordítása is, hogy önkormányzat, önkormányzatiság. Azt gondolom, hogy az etnikai autonómiát, önkormányzatiságot felválthatja, illetve helyettesítheti a területi önkormányzatiság, autonómia, ami azt teszi lehetővé, hogy az adott területen élők irányítsák a saját életüket, hogy befolyással lehessenek a közügyekre. Ez lehet megoldás a szlovákiai kisebbségek, etnikumok esetében is, amelyek mégsem élnek annyira kompakt módon egy területen. Az EU-nak is az egyik alapelve, hogy amit lehet, azt helyben kell elintézni, tehát az adott területen élők vegyék kezükbe saját ügyeik irányítását. Ha egy terület etnikai értelemben homogén, akkor nyilván az az etnikumé lesz a vezető szerep. Ha vegyes lakosságú területről van szó, akkor minden ott élő nemzetiség részt vesz az önkormányzatiságban. Tehát én nem vetek keresztet, ha azt a szót hallom, hogy autonómia, számomra ez nem ördögtől való dolog, természetes dolognak tartom ott, ahol az együttműködés nem működik. Igaz, inkább annak vagyok a híve, hogy megteremtsünk minden feltételt ahhoz, hogy az együttélés természetes módon működjön.
Miért zárkóztak el az eddigi szlovák kormányok attól, hogy megadják a magyaroknak az autonómiát? Mi a véleménye az elmúlt évek magyarokat sújtó intézkedéseiről, az államnyelvtörvényről vagy a kettős állampolgárság körüli helyzetről?
– Természetes, hogy a politikusoknál vannak különböző ellenérzések, de ezek a múlt hatására maradtak fenn. Mi már egy teljesen más környezetben élünk, az Európai Unióban, és a 21. század keretei között kell léteznünk. A politikusok között az a gondolatmenet is elterjedt, hogy az autonómia az első lépés a területi elszakadás felé. Szlovákia kis ország, és a politikusok attól tartanak, hogy ha a területe csökken, akár el is tűnhetünk. Az állampolgárok mindig érettebbek voltak, mint a politikusok. Nálunk sohasem voltak nemzetiségi konfliktusok a vegyes lakosságú területeken, legfeljebb ha a férfiak összeverekedtek a kocsmában. De ez volt a maximum. A politikusok viszont nagyon gyakran vették elő a magyar kártyát, mert ez a legegyszerűbb módja annak, hogy érzelmeket váltsanak ki. Ezt tette Mečiar, Dzurinda és Fico is. Azt gondolom, ahogy most a szlovák miniszterelnök és a magyar kormányfő inkább azokat a pontokat keresik, amelyek összekapcsolják a két országot, nem pedig azokat, amelyeken nem tudnak megállapodni, politikailag nagyon ésszerű.
Hogyan fogadta, hogy ön kapta a Petőfi-díjat?
– Nagy meglepetés volt számomra, hogy pont engem választottak és ugyanakkor nagy megtiszteltetés is. Nagy öröm számomra, hogy Petőfi Sándorról elnevezett díjat vehettem át. Ő egy európai formátumú szabadságharcos és a demokráciáért küzdő ember volt.
Miroslav Kusýval Takács Katalin készítette az interjút. A beszélgetés videófelvétele a HírTV Hírvilág c. heti külpolitikai műsorában került adásba, a 18. perctől kezdődően – lásd itt.
{iarelatednews articleid=”37223,37061,37140″}
