A 2012-es politikai év gyakorlatilag csak március 10-én kezdődött, az előrehozott parlamenti választásokkal. A jobboldal mélypontra jutott, a baloldal pedig felkúszott a szabadon maradt helyre a szakadék szélén.
Valóban nem mondhatjuk, hogy a Smer megnyerte a választást. Inkább csak azt, hogy a jobboldal elveszítette azt, és messze nem annyira, mint amennyire megérdemelte volna. Azért, ahogyan választói bizalmával bánt, amelyet kizárólag Fico szélsőséges arroganciájának köszönhetően és feltételesen kapott, megérdemelné, hogy az ellenzéki padsorokat koptassa mindaddig, amíg csak a jelenlegi vezető politikusi gárda ki nem hal. Az ország azonban nem érdemli ezt.
Fico rendkívüli képességről tett bizonyságot a hatalomszerzést illetően. És rendkívüli képtelenségről azt illetően, hogy valamit kezdjen is azzal. Híjában van bármiféle következetes jövőképnek, amit igyekszik a marxizmus-leninizmus félig elfelejtett elveivel kompenzálni. Magabiztosan szociális biztonságot ígér, de valójában csak kaotikus módon cselezget a pártjához közeli vállalkozók követelései, a pártapparátus érdekei és a válság gazdasági követelményei között.
Az adóemelés nem népszerű ugyan, de a baloldal esetében teljesen legitim eszköz. Ráadásul Fico adóemelése nem is igazán drákói. Amikor sok család szó szerint napi pár euróból tengeti az életét, nagyon nehéz ellentmondani az érvnek, hogy aki néhány tízesből vagy százasból él, áldozhat még pár garast, hogy az előbb említettek éhen ne haljanak. Fico nem az adóemelés szempontjából jelent katasztrófát, hanem annak a koncepciótlan zűrzavarnak a szempontjából, amelyet az élet valamennyi fennmaradó területén létrehoz.
A pedagógussztrájk önmagában véve ugyan nem Čaplovič képtelenségének az egyenes következménye, de a műveltség folytatólagos hanyatlása már igen. Ez a nyugdíjas korú történész a hetvenes évek normalizációjának színtiszta terméke, s többre egyszerűen nem képes. A szabályozás és a központi tervezés megszállottja. Hogy a környezetében lévő emberek ezt ügyesen saját kis seftjeikre használják ki − mint például valamennyi nyilvántartott sportoló, beleértve a sakkozókat is, kötelező éves orvosi ellenőrzése esetében − csupán Čaplovič intellektuális impotenciájának és eszmei korlátoltságának nem kívánatos mellékhatása.
Zvolenská menedzserként hatékony és rátermett, de nem a maga ura. Nem politikai mandátumot kapott, csupán vállalkozóit. A magán egészségbiztosítók léte a mai rendszerben ugyan képtelenség és kontraproduktív, de a Smer közeli vállalkozóknak megfelel ez a rendszer. Csak a Penta zavarja őket, amely a rendszert uralja. Ezeknek az embereknek tökmindegy, mennyi pénzt fizet az adófizető polgár a konkurense likvidálásáért. Nekik csak az a fontos, mennyit keresnek ezen ők, maguk. Ha Zvolenská elkezdené az egészségügyieknek és a pácienseiknek kedvező módon megreformálni a rendszert, nemcsak a Penta tűnne el a piacról, hanem ők is.
Borec az ügyvédi kamara volt főnökeként kilobbizta a végrehajtásról szóló feljavított törvényét, és ezzel ennyi. Most már nyugodt szívvel felrakhatja az asztalra a lábait, és kényelmesen végignézheti, ahogyan a hatalmi rendszer harmadik pillére összeomlik. Az átláthatatlan és korrumpálódott bíróságok, amelyek teljesen függetlenek az ország érvényes törvényeitől, végeredményben ugyanis csak még több pénzt jelentenek az ügyvédeknek. Legalábbis a megfelelőknek. Egyetlen bíró sem fogad el ugyanis pénzt közvetlenül a peres eljárás részvevőitől. Ha pénzt fogad el, akkor kizárólag az ügyvédtől, akit ismer, és akiben megbízik. Azt, hogy a pénzből, amelyet az ügyvéd kért, mennyi vándorol a bíró zsebébe, a kliensnek nincs módja ellenőrizni.
A leginkább öngyilkos képtelenségét ennek a kormánynak Tomanová néni tiszteletre méltó utóda írta alá. Richter bácsi, bár nyilvánvalóan nem rendelkezik a bonyolult jogi szövegek alkotásához szükséges intellektuális kapacitással, formálisan mégis a módosított munka törvénykönyvének szerzője, amelynek elolvasása után valamennyi értelmes embernek minden bizonnyal elmegy a kedve bárkit is alkalmazni. Amíg az összes előző esetben találni valamilyen ésszerű magot, például a könnyen érthető nyereségvágyat, ebben az esetben csupán annak elfedéséről van szó, hogy a Smernek valójában nincs is semmilyen baloldali agendája. S ha már erről van szó, a Smer semmivel sem kevésbé konzervatív, mint mondjuk, a KDH. Mindennek a következményei megsemmisítőek lesznek, és a Smerben, természetesen, nagyon jól tudják ezt.
Kažimír az egyik Fico azon miniszterei közül, akinek megvannak a tisztsége ellátásához szükséges feltételei. Ennek ellenére olyan költségvetést volt kénytelen összeeszkábálni a jövő évre, amelyre még a papírt is kár volt pocsékolni, amire kinyomtatták. Tarthatatlan lesz ugyanis. Az adók, a munka törvénykönyve, a jogérvényesítés lehetetlensége, az alacsony műveltségi szint, és az összes többi rendszerbeli hiba összhatása megsemmisítő lesz. A jövő évben, ha váratlanul nem romlik a helyzet a világban és a pénzügyminiszter elég kreatív módon áll majd a statisztikákhoz és a könyvvitelhez, a kormány még képes lesz ilyen-olyan sikert színlelni. A 2014-es esztendő azonban az egész országgal és annak lakosaival egyetemben odaküldi majd, ahol most a szlovák jobboldal van. A gödör legaljára.
A 2012-es év a jobboldal végének éve volt. Fico éve. A 2013-as év azonban Fico végének kezdete lesz.
Arpád Soltész, HN, ford. dé
