Radványi Miklóssal, a DAC vezetőedzőjével az Fcdac1904.com készített interjút. Alább a beszélgetés első része olvasható.
Nyári visszatérésed meglepte a szurkolókat. Utólag hogy értékeled ezt a döntést?
„Teljes mértékben pozitívan. Szögezzünk le egy dolgot: én 35 éve Fradi szurkoló vagyok. A Fradiban azóta volt ki tudja hány tulajdonos, de az életben nem érdekelt, ki van a vezetésben, én mindig a csapatnak szurkoltam. Úgyhogy bízok benne, egyszer Szerdahelyen is így lesz – a szurkolók a csapatnak szurkolnak és nem azt nézik ki hol van. Amikor tavaly elmentem, azt hittem ennél rosszabbul nem működnek dolgok. Aztán Szencen bekerültem egy olyan közegbe, ahol azt kérdeztem – hova jöttem? Ez is profizmus? Pedig Szencről nem lehetett „olyan dolgokat” hallani. Szencen egy ember csinálja a futballt, Sanyi Matlák. A stadionban mosónő, takarítónő, vagy olyan mint nálunk Pista bácsi, ott nem létezik. A legfiatalabb játékosok dobták be edzés után a cuccokat mosni, azok szedték ki, és másnap reggel ők osztották szét. A gyúró szerdán egyszer odajött, két játékost meggyúrt. Itt van egy személyzet a csapat körül, míg Szencen, ahol feljutásról beszéltek, semmi. Megkérdeztem Matlákot, kivel, hogyan akar feljutni? Csak ültem és néztem. Szerdahelyen edzésekre csak busszal jártál ki, Szencen csak autókkal. Magyarbélen volt a pálya, de ott talán egyszer edzettem, mert mindig óvni kellett a válogatottnak. Szóval, a futball kívülállóként szépnek tűnik mindenhol, aztán belecsöppensz és rájössz, hoppá, ez nem is olyan szép, mint amihez hozzá voltál szokva. Rájöttem tehát, Szerdahelyen a sok negatívum ellenére is sokkal jobban működik a foci és vannak sokkal rosszabbul működő klubok. Csak arról senki nem beszél. Szerdahely eleve egy futballváros, ahol mindenki mindenről tudni akar, mindenről beszélnek, találgatnak össze-vissza annyi dolgot, hogy hihetetlen. Másrészt pont ezért szép.”
Tehát magad is belátod, hogy vannak itt negatívumok.
„Figyelj, negatívumok… Amikor négy év után elmentem innen, eleve úgy éreztem – váltanom kell, új tapasztalatot szerezni, megnézni, máshol hogy működnek a dolgok. Rájöttem, hogy ha csak nem megyek egy topcsapatba, akkor ha szenvednem kell, inkább szenvedek otthon. És még egy másik dolog – számomra a DAC mindig DAC marad.”
De azért szögezzük le – nem szenvedsz Szerdahelyen?
„Nem, abszolút. Sőt! Szerdahelyen a szenvedés is pozitív számomra. Ez nem azt jelenti, amit sokszor mondani szoktak, hogy én csak Szerdahelyen lehetek edző. Ha én szabad vagyok, vagy alacsonyabb osztályban edzek, és a szerdahelyi tulajdonos, bármikor bárki legyen az, felhív és felkér, vállalom-e a szerdahelyi csapatot, bármikor igent fogok mondani. Természetesen, lehet más helyzet, amikor máshol leszek és nem leszek szabad. Nyáron sokat vacilláltam. Közbe játszott egy másik dolog is, amiről nem is akartam nagyon beszélni. Én 13-14 évesen voltam először DAC-meccsen, édesapám hozott el. Ő mindig DAC-drukker volt, örök életében. Általában mindig vele konzultáltam a futball körüli döntéseimet. Májustól nagyon beteg volt és utoljára akkor láttam nevetni, amikor megkérdeztem, vissza jöjjek-e Szerdahelyre edzeni. Azt mondta: egyértelmű, ha Szerdahely hív, akkor el kell fogadni és tedd rendbe ezt a csapatot. Amikor a Zerda-pubban volt a beszélgetés, nem akartam eljönni, mert aznap halt meg. De már egyszer odébbtoltuk egy edzőmeccs miatt és nem akartam újra elhalasztani, nehogy azt mondják megfutamodtam. Ahogy akkor is mondtam, én mindent megpróbálok megtenni azért, hogy ez a csapat olyan legyen, mint amire elkezdtem járni 14 évesen. Magamba szívtam az egész DAC-dolgot, remélem ott fent látta, hogy nem végeztem rossz munkát.”
Tényleg vannak olyanok, akik nyár óta nem beszélnek veled?
„Persze. Úgy tapasztaltam, vannak emberek, akik úgy néznek rám, mintha legalább négy embert „kinyírtam” volna. Fura dolog, ráadásul sok olyan ember van, aki 2010-ben a vállamat veregette, most meg úgy néz rám, mint egy árulóra. Mi lenne, ha elmennék Nagyszombatba? Pedig egy profi edző vagyok, ha most itt vagyok, lehet, hogy két év múlva, vagy két hét múlva, Nagyszombatban leszek. Ez is előfordulhat, ebből élek, ezért csináltam meg ezt az iskolát. Ez az életem. Ha a DAC nem fog hívni, más fog hívni, akkor el kell mennem oda dolgozni, mert ebből akarok élni. Most azért mondják, hogy áruló vagyok, mert visszajöttem edzeni? Én ezen csak mosolygok.”
A tavalyi csapatból, ami nemcsak az első, de a második liga szintjére is gyenge volt…
„Igen, biztos.”
…nem sokan maradtak. Mi volt nyáron a kiinduló pont? Kikre akartál új csapatot építeni?
„Nagy pozitívum, hogy úgymond szabad kezet kaptam a játékosok kiválasztására. Visszatérek Szencre, ahol, ha valakit akartam, azt mondták ezt nem lehet idehozni, mert itt van 16 futballista – vagyis labdarúgó, mert nálam a futballista máshol kezdődik – és ezekből kell valamit kihozni. Valamilyen szinten lehet rajtuk csiszolni, de arra biztos nem elég, hogy azt a szintet elérjék, amiről akkor ott beszéltek. Itt viszont egyértelmű volt, hogy abból a csapatból, ami itt maradt, én sok játékost nem is akartam. Láttam őket párszor futballozni, megvolt róluk a véleményem. Amikor először bementem az öltözőbe, azt mondtam a fiatal játékosoknak: ez egy olyan lehetőség lehet számotokra, hogy tíz ujjal kell megkaparintani és valamikor újra Corgoň-ligát fogtok játszani. Nyomás nélkül megyünk neki mindennek, mert az előzmények után mindenki azt várta, pofozógépek leszünk a második ligában is, és úgy edzenek, hogy merjem őket bármikor a pályára küldeni. A legnagyobb bánatom, hogy már a felkészülésben láttam egy-két játékos hozzáállását, ami egyáltalán nem méltó olyanhoz, aki valamikor Corgoň-ligát akart játszani. Valamikor az élvonalbeli játékosokat a 2. ligába küldték szétjátszani. Tehát itt egypár játékosnak, akik négy éve a Corgoň-ligában több meccsen pályára léptek, egy 2. ligás csapatban vezéregyéniségnek kellene lenniük. De ettől nagyon messze vannak. Az 1. fordulóban otthon lefutballoztak bennünket a somorjaiak, akik viszont a 3. ligából kerültek fel. Ez sok mindet elárult, az a meccs is megmutatta, itt még valamit tenni kell. Saját magam, Chytil és Antal kapcsolatain keresztül folyamatosan kezdtem összeszedni a játékosokat. Jött Fodrek, beszéltem Velickývel, aki szabad volt, később jött Obžera. Kialakult a gerinc olyan tapasztalt játékosokból, akik többszörös bajnokok, minden szinten játszottak. Ilyen focisták körül ki tudsz alakítani egy csapatot, ha megvan a gerinc, már lehet építkezni. Ezek voltak a fontos, döntő dolgok. Persze Podbrezová ellen mindenki látta, milyen állapotban jöttek ide. Stano Velický 45 perc után nem tudott rendesen levegőt venni. Folyamatosan fel kellet őket építeni, ami egy edző számára a legnehezebb dolog. Mert a bajnokság alatt már át kell menni egy olyan mikrociklusra, ami a következő meccsre fókuszál, miközben arra is figyelni kellett, hogy ők kondíció terén fejlődjenek. De ezzel már volt tapasztalatom 2010-ből, úgyhogy folyamatosan tudtuk csinálni. Csak hát még ehhez jöttek sorban a problémák – a játékosok bementek az öltözőbe, kapcsolják fel a villanyt és nincs villany. Akarnak zuhanyozni, és nincs víz. Ezek megfizethetetlen tapasztalatok és bízok benne, hogy életemben nem kell már ilyen körülmények között dolgoznom, mint az utolsó fél évben.”
Térjünk még vissza a szezon előtti időszakra, amikor asszisztenst kerestél. Németh Krisztián volt az egyes számú jelölt.
„Igen, szerettem volna, ha itt marad. Vele dolgoztam 2010-ben is, de azt mondta négy év elég volt, lejárt a szerződése és ki akar próbálni valami mást. Jožo Olejník 2010-ben szintén itt volt mint asszisztensem, régóta ismerem, együtt csináltuk a pro-licenszt, egy csomó dologban egyformán gondolkozunk a futballról. Igent mondott. Örülök, hogy itt van velem és segíti a munkámat. Az mellett a B-csapatot is vezeti.”
Milyen az ő szerepköre a csapatnál?
„Úgy mint Krisztinek, Jožonak is nagy területet adtam. Nem vagyok az a főedző, akinek arra kell asszisztens, hogy csináljon 5 perces bemelegítést és ennyi. Mindig megadtam neki a 35-40 percet, megmondtam mit szeretnék benne. Ő ilyen koordinációs dolgokban éli ki magát, amik viszont engem nem annyira érdekeltek, mert interneten bárki megkeresi, meg tudja csinálni. Engem a futballban más dolgok vonzanak, úgyhogy neki mindig áthagytam a bemelegítést és a koordinációs gyakorlatokat. Taktikai edzéseken pedig általában én vittem a támadó dolgokat és neki hagytam a védekezést. Elosztottuk a munkát.”
A játékosok mennyire érzékelték a város és a klub közti ellentétet? A mindennapi életben hogy mutatkoztak meg ezek a dolgok?
„Amikor idejöttek a meghatározó játékosok, mint a Fodrek, Velický, Obžera vagy Had, meg voltak lepődve, milyen körülmények uralkodnak itt. Szerdahelyről mindig úgy beszéltek, mint futballvárosról, kérdezték – ez a futballváros ahol nincs víz meg villany? Nem tudtak ezekről a dolgokról, el lett nekik magyarázva a helyzet. Aztán a tulajdonosok elintézték és lett víz, villany, és amíg nem jöttek ezek a hideg hetek, normális körülmények között működtünk. Neccesebb lett, amikor jött a fűtési szezon. Mivel nem volt gáz, elkezdték bekapcsolni a villanymelegítőket és dobálta ki nekik a biztosítékot. Polaček, akinek másfél éves gyermeke van, vagy Huber, éjjel tízszer mentek bekapcsolni. Sokszor azt hittem, becsapják az ajtót és azt mondják, köszönjük szépen, elég volt. Mondom a játékosoknak: meccs előtt tízkor feküdjetek le és pihenjétek ki magatokat. Erreföl járnak ki és nem pihennek, hanem azt figyelik, mikor dobja ki a biztosítékot. Ez hihetetlen, amikor profizmusról beszélünk és így készülnek a meccsre. A játékosok nem a focira koncentráltak, máshol járt az agyuk. Ez az utolsó hat meccsen volt és akkor futottunk bele több vereségbe. Ezért is sokszor mondtam – a 34 szerzett pont csodának számít.”
Az őszi értékelés során nem kerülhetjük el a bírókat. Sokat hangoztatott téma volt.
„Múltkor a Športban mondtam – túl sokat foglalkoznak az emberek a bírókkal. Ami kialakult körülöttünk, azt a játékosok is érezték. Talán azért is fogtunk ugyanannyi pontot kint, mint otthon. A csapat is, én is éreztem ezt a negatív hozzáállást, ami velünk szemben kialakult. Kint egyszerűbben, könnyebben tudtunk játszani. Ahol a bíró egált fújt, sikerült is nyernünk. Másik dolog, amit te is mondtál, hogy mi volt azután, amit a Rimaszombati meccsről írtál. Most is Ružinán, mikor elolvastam a hétfői Športot, lementem hídba. Hogy félidőig volt 5 helyzetük?! Ha helyzetnek nevezhető az, amikor átmentek a félpályán, 30 méterről rárúgták és a szögletzászlónál kiment bedobásra. Ha ezt így veszem, akkor nekünk minden hazai meccsen volt 15-20 helyzetünk. Ezt írták Ružinán. Somorján szintén ott voltál. A meccs után elolvastam, hogy a hazaiak egyenrangú ellenfeleink voltak. Nem tudom mitől – hogy rúgták előre a labdát? Labdatartás talán 70:30 volt a javunkra, helyzeteink csak nekünk voltak. Legrosszabb a helyzetben az, hogy körülöttünk ez kialakult otthon is. Mi ellenünk általában negatív dolgok voltak írva, pozitív úgy 20 a 80-hoz. Ez miatt is akartam ide tapasztalt játékosokat. Ilyen Fodrek, Velický meg Obžera fütyülnek arra, mit írnak az újságok. Nekem is valamikor azt mondta Mičinec: ha kimész tízezer ember elé játszani, el kell fogadni a negatívumot is. Nem fogja neked senki azt kiabálni, hogy te vagy a legjobb, de ezer ember, akinek nem vagy szimpatikus, azt fogja kiabálni te hülye f…. Most abból az ezer emberből, aki kijár meccsre, lehet 800 olyan, akinek abszolút semmi nem tetszik, minden negatív. Mindenkinek a véleményét el kell fogadni. Én azt hiszem, ennek ellenére a játékosok tették a dolgukat. Az a 34 pont lehetett volna sokkal több, ha nincsenek ezek a mellék dolgok. Azt mondtam Liptovský Mikuláš után, mi csak magunkat tudjuk megverni. Ha fegyelmezetten játszunk és minden játékos kihozza magából legalább a 90 százalékot, az ellenfél nem tud megverni. A Nagymihály elleni hazai meccsen rúgtunk az első félidőben négy kapufát és volt még vagy négy helyzetünk, az ellenfelet egyértelműen lefutballoztuk a pályáról. Egyszer rúgtak kapura, abból szereztek gólt. Megfordítottuk a meccset, de nem úgy, hogy a bíró nem tudom mit csinált. És akkor a keddi újságban kijön, hogy Szerdahely kötelező százalékokat kapott. Egyértelmű volt, ami ezután jött. Elmentünk Liptovský Mikulášba. Minden meccs előtt én is és az ellenfél edzője is kezet fogunk a bírókkal, így illik. A főbíró a meccs előtt a szemembe se mert nézni és ott egy olyan meccset vesztettünk el, amit simán be kellet volna hoznunk. Az egyik leggyengébb csapatról van szó. Átmentünk a félpályán és a partjelzők lengettek. Azt hitték vasútállomáson vannak. Ha átvettük a labdát, a főbíró belesípolt. Nevetséges volt. Annak ellenére azt a meccset simán behozhattuk volna. Ez volt Mikulášban, de Nagymihályban ettől százszor rosszabb volt. 25 éve vagyok a futballban, de még olyat nem láttam. Habár Michalovcét felülmúlta Ružiná. Ahogy ott az emberek viselkedtek. Michalovcén a harmadik percig két hazai játékost kiállíthattak volna – egyik lábuk ment a játékosok lábára, másik a térdére, és a bíró tovább engedte. Ott egyértelmű volt, mi vár ránk. Olyankor a játékosok azt mondják: itt haljak meg a pályán? Velický a 90. percben be akarta dobni a labdát, a hazai kapitány Jurčo megfogta őt és majdnem kidobta a tribünre. Tribünről futottak oda az emberek és verték őt, odafutott a hazaiak edzője is, aki elhagyta a technikai területet. Ha ezt én megcsinálom otthon, szerintem fél évre eltiltanak és kapok ezer euró büntetést. De erről senki nem írt. Mindezek után mondtam, hogy a bírókkal túl sokat foglalkoznak és ha nekem ezt csinálták volna otthon, akkor nem csak 17 pontot fogunk. Mert akkor Dolný Kubín vagy Dubnica ellen be kellett volna fújni öt tizenegyest, még ha nem is volt. Ezért nem értem ezt a sok negatívumot, ami a csapat ellen ment és végül a személyem ellen is. Örülök, hogy vége van ennek az egésznek.”
Térjünk vissza a pályán történtekhez. Mind a tíz őszi győzelem egygólos volt. Azt kérdezem, amit minden győzelem után: mikor fog a csapat több góllal nyerni?
„Örülnék, ha tavasszal lenne tíz egygólos győzelmünk és mellette még két döntetlen. Annak idején a Juventus vagy AC Milan úgy lett bajnok, hogy nyert nem tudom hány meccset egy góllal. Visszatérek a körülményekre, amik itt uralkodtak. Az edzői munka 70 százalékát nem tudtam elvégezni, ez nagyon sok mindenre rányomta a bélyegét. Elsősorban, a játékosok folyamatosan jöttek ide. Aki valamikor épített csapatot, tudja, hogy ez nem egy egyszerű dolog, mert nagyon hosszú időre van szükség. Sok meccsen olyan taktikai fegyelmezetlenség befutott, ami annak is betudható, hogy nem tudtunk annyit edzeni, amennyit akartunk volna és pár játékos fizikailag nem volt megfelelő szinten. Az utolsó hónapban meg már nem is lehetett edzésről beszélni, mert a játékosokkal már pszichikailag kellett edzeni. Jöttek edzésre és meg voltak fagyva. Ilyenkor, ha egy edző taktikai dolgokról akar beszélni, kinevetik a játékosok. Fázok, egész éjjel nem alszok, te meg taktikáról akarsz beszélni? Ott már egy edzőnek olyan dolgokat kell kitalálni, amivel feldobja az edzést és elfelejtik a mindennapi gondokat. Az utolsó öt-hat hét már inkább szórakozásról szólt, mint taktikáról. Mivel nem tudtunk annyi taktikai dolgot belevinni az edzésekbe, kaptunk is pár elkerülhető gólt. A középpályán nem álltunk vissza úgy, ahogy azt elvártam volna és ahogy mondjuk Podbrezován tettük a második félidőben. Ott is az első félidőben katasztrofálisan játszottunk és szerencsénk volt, viszont a második félidőben visszaálltunk és annak tudható be a győzelem. Az ellenfelekkel általában rúgattunk egy gólt, ezért is voltak azok az egygólos győzelmek. Másik dolog meg az, hogy nincs egy igazi góllövőnk. A legjobb góllövőnk Stano Velický, aki védekező középpályás és tavaly Jihlaván még utolsót játszott. Ez sokat elárul.”
A góllövés általában nagy gond volt az ősz során, a tabella első hét helyezettje közül mind több gólt rúgott. Egy második helyen álló csapatnál 21 rúgott gól 19 meccsen nagyon kevés.
„Igen, ez egyértelmű. A Ružiná ellen hét perc után 2:0 volt, a 13. percben tizenegyest hibáztunk, és ha azt berúgjuk, lehetett volna 7-8 is. Szerintem az volt egy fordulópont. Fodrek akkor nagyon jó formába lendült. Egy olyan tapasztalt játékos, aki nem tudom mennyi Corgoň-liga és más fontos meccset lejátszott, döntő pillanatokban tizenegyeseket rúgott be, itt hibázott és ez megfogta őt is és a csapatot is. Azért is tudtak a vendégek kiegyenlíteni 2:2-re és csak a végén sikerült legyőzni őket. Pedig akkor tudtunk volna 5-6 góllal nyerni. Meg vagyok győződve, ha a tizenegyes bemegy, akkor belefutnak olyan vereségbe, hogy a mai napig nem kelnek fel. Ezután Fodrek játék szempontjából meg volt fogva és egész a szenci meccsig nem volt a régi. Idegenben, ha olyan bírók fújtak mint Pavlík vagy Kráľovič, akik FIFA-bírók és nem érdekli őket, ha Ružinán leköpik az emberek, vagy ráöntik a sört, hanem lefúj mindent, amit lát, akkor a játékos nyugodtan játszik. De például Michalovcén ez nem így működött: ahogy hallottam, az edzőjük taktikája az volt, hogy Fodrekot és Obžerát tíz perc után hordágyon vigyék le. Nehéz futballozni két olyan húzó játékos nélkül. De amúgy idegenben talán annyival jobb volt, hogy nem volt akkora nyomás, és az ellenfelek is játszani akartak. Itthon meg beálltak védekezni. Na meg ha megnézzük milyen stadionokban játsszák a 2. ligát. Eljönnek ide a csapatok, és bár igaz, hogy olyan ez a stadion amilyen, de még mindig úgy néz ki mint egy stadion. Hasonlítsd össze Ružinával, ahol ugyan le a kalappal a tulajdonos előtt, hogy felvitte csapatát a 2. ligába, de azok a játékosok idejönnek és azt hiszik a San Siroban vagy a Nou Campban vannak. Persze, hogy ez plusz lökést ad nekik.”
Mi volt számodra az ősz csúcspontja, illetve mélypontja?
„Mélypont egyértelműen a Dolný Kubín elleni hazai meccs. A második félidőben a játékosok alig bírtak lépni. Az egész héten alig edzettünk, messze nem annyit mint korábban. Fura volt, lehet hibáztam, korábban le kellet volna cserélnem Fodrekot és Velickýt, mindkettőnek lógott a nyelve. Hagytam őket 1:1-nél, hátha jön egy pontrúgás, mert kilenc vagy tíz gólt standard szituációból rúgtunk. Egy edzőnek tudni kell, ha játékból nem megy, akkor ott vannak a pontrúgások, azokat kell kihasználni. Otthon az ellenfél visszahúzódik, a tizenhatos környékéről lehet sok szabadrúgás, vagy szöglet. Ezekkel sokat foglalkoztunk, rúgtunk is belőle pár gólt és még sok helyzetet kihagytunk. Fontos volt azon a meccsen az is, hogy nem volt ott az asszisztensem, akivel ilyenkor jó megbeszélni a dolgokat. Végül úgy is én döntöm el, de minden ember máshogy látja. És akkor vártam, vártam, már későn cseréltem. Az a meccs egyszerűen elment. Akkor hallottam minden félét, hogy ez volt, meg az volt. Én mindig mondom, a játékosomban bízok, attól függetlenül, hogy azon a meccsen tizenegyből tízet lecserélhettem volna, mert nem voltunk a pályán. Elbeszélgettünk ezekről a dolgokról, és a következő héten Szencen teljesen máshogy nézett ki a csapat. Minden szempontból az a meccs volt a mélypont. Az első két fordulót nem számítom, mert ha megnézem, milyen csapattal játszottunk a 15. fordulóban, és milyennel az elsőben, akkor talán 3-4 játékos volt ugyanaz. A második forduló után mondtam, hogy mínusz négy ponton vagyunk és én átéltem Szerdahelyen olyat, amikor négy forduló után mínusz haton voltunk. Ahhoz képest most plusz héten vagyunk. Az a tizenegy pont a második fordulótól szép eredmény.”
És mi volt a csúcspont?
„Csúcspont? Számomra az egyik legszebb győzelem Szencen volt. Az első félidőben nagyon jól játszottunk, ha a végén berúgjuk a tizenegyest, 0:2 és a meccs simán be van hozva. Nagyon jó meccset játszottunk otthon Michalovcéval, Podbrezován a második félidőben, Ružinán az első félidőben iskoláztunk. Azért voltam meglepődve, mennyi helyzetük volt (nevet). Meglepődtem, mert a 2. liga – ezt Tomášik (a Šport napilap 2. ligával foglalkozó újságírója – sz.megj.) is megmondja – nem az objektivitásról szól. Ha megfigyeled, 2. ligában a hazai csapat mindig fantasztikusan játszott, ha kikapott, ha nem. Az ellenfél nem is volt a pályán. Pedig közben sokszor az ellenfél győzött. Úgyhogy a 2. ligánál az objektivitásról ennyit. Persze, hazai újságírók azt írnak, amit akarnak.”
Aki viszont objektív akar maradni, azt ellenségnek tekintik.
„A Rimaszombat elleni meccsnél nálam nem az verte ki a biztosítékot, amit írtál. Rúgtunk két olyan gólt, amit ritkán látni Szerdahelyen. Velický szabadrúgásból kisöpörte a vinklit, Marcin fejese is szép volt. Erről egy szó sem esett. A Rimaszombat egy jó csapat, de nem azért harmadik hátulról mert kikapott Szerdahelyen. Meg kellett volna verniük otthon Somorját, Dolný Kubínt, Mikulášt. És mindenki arról ír, milyen jól játszottak Szerdahelyen és azért kaptak ki mert… Mondtam Piszárnak, jöjjön és nézze meg, épp úgy azt mondta, hogy nem volt tizenegyes. Az elsőnél Marcin 22 méterre a kaputól rúgta meg és a tizenhatosba esett be a játékos, a másiknál pedig váll-váll helyzet volt, amit mondjuk Michalovcén befújtak, de a hazaiaknak. Hogy idegenben kinek fújják ezt be, arra kíváncsi lennék. Mert ha ez tizenegyes volt, akkor nekünk idegenben nem tudom mennyit kellett volna rúgni. Fodreket, Nulíčeket, Hošekot elrúgták, hogy csak pár példát mondjak, Johancsikról Somorján nem is beszélve. Tomášik mint kisgyerek, a sajtótájékoztatón elmondta mit látott, aztán hétfőn erről nem olvastam. Másik dolog, ha te írtál valamit, aztán kedden ő értékeli a meccset. Mert ha ott van a meccsen és ezt leírja, akkor rendben, van egy véleménye, ő így látta, ezt el kell fogadni. Mindenkinek van véleménye, én elfogadom. Aztán nekem is van saját véleményem. De aki nem látja a meccset és azt ír, amit ír?! Ezért aztán beszéltem Šurinnal (a Šport napilap futballosztályának főszerkesztője – sz.megj.), akivel már húsz éve nagyon jó a viszonyunk, lejöttek pár napja és tisztáztuk a dolgokat. Ha valaki az én munkámat megpróbálja befeketíteni, azt nem szeretem. Mert akárki akármit mond, amennyi pontot szereztünk, abban rengeteg munka van – nem csak az én részemről, a játékosaim részéről is, és azok részéről, akik a klub körül dolgoznak. Ehhez már nem vagyok partner. Vesztes meccs után elfogadom, hogy rossz volt a taktika. De ha ilyen körülmények közt ennyi pontot szerzünk, akkor legalább egy kevés pozitívum is legyen. Ez már zavar, hogy nincs.”
Lassan már legendásak a tavaszi gondok a DAC-nál. Szerinted milyen jövője lehet ennek a csapatnak?
„Nyárig hivatalosan szerződésem van, de a futballban minden lehetséges. Nézd Koníkot Somorján – befejezte, egy győztes meccs után. Nekem ezt még nem mondták, minden valószínűség szerint folytatom. Legnagyobb gondom, amint már sokszor mondtam, nincsenek saját játékosaink. Nem csak saját nevelésű, de szerződés alatt állók, két-három évig. Akkor lehetne csapatot építeni. November 30-al lejárt több játékos szerződése, és bár többel már tárgyaltak, páran olyan jó őszt játszottak, hogy Corgoň-ligás klubok érdeklődnek irántuk. Ismerjük be, ha valakit el akar vinni egy CL-klub, akkor el is megy. Szeretném, ha a gerinc megmaradna. Hozda és Nulíček azt hiszem, nyárig van, Hošekot állítólag meg tudnánk szerezni, Senica ide adná nyárig és itt is kezdené a felkészülést. Legnagyobb gondom a kapus Polaček, aki a Slovanból került ide. A klubok közti megegyezés alapján visszamegy a felkészülésre és ha nem lesz belőle egyes számú kapus, akkor visszaadják. Azért is volt annyi egygólos győzelmünk, mert volt egy ilyen kapusunk. Nagyon jól védett, szerintem a 2. liga legjobb kapusa. Ha ilyen alázattal és profi módon fog magán dolgozni, és nem sérül meg, pár éven belül a csúcsra juthat mint válogatott kapus. Megvan hozzá minden adottsága.”
Ősszel már majdnem mindegyik csapattal két meccset játszottunk, bizonyára figyelted az ellenfelek játékosait. Vannak olyanok, akiket szeretnél idehozni?
„Rimaszombatból a fél középpályát ide hoznám. Podbrezová után szerintem a legjobb középpályájuk van, be is bizonyították, azért vagyok meglepődve hogy állnak. Már amikor ott játszottunk, el kell ismerni, nagyon szerencsés győzelmet arattunk. Ott van Sihelský, Ďurica, Balát, Čertík és Hoferica, lehet több Corgoň-ligás klub is megirigyelné ezt a középpályát. Onnan két játékost szeretnék. Egyikkel már kapcsolatba is léptünk, még az első meccs után kérdeztem, meddig van szerződése. Ha megmarad a gerinc, az körül szeretnék fiatal, egészséges játékosokat. Olyanokat, akik ha meghallják a DAC nevet, felszántják a pályát. Komáromban ismerek pár ilyet. Azon dolgozunk, tavasszal se legyen pofozógép a csapat, mint amilyen tavaly volt.”
Közvetlenül az utolsó forduló után szabadot kapott a csapat. Mikor kezdődik a téli felkészülés?
„Január 8-án. Remélem addigra már lesz meleg víz és normális körülmények közt tudjuk elkezdeni a felkészülést. Erről is beszélni akarok a vezetőkkel. Januárban otthon lennénk, utána edzőtábor is lehetne a programban. Az előkészületi meccsek már megvannak. A legfontosabb dolog lesz megtartani a csapat gerincét, az köré lehet építkezni.”
Ha mindez sikerül, milyen céljai lehetnek tavasszal a csapatnak?
„Szebb focit szeretnék játszani, mint eddig, de egy dolgot le kell szögezni – ez a 2. liga. Hatalmas különbség van a CL és a 2. liga közt. Ha ez a csapat feljutna, kellene ide hozni öt-hat játékost a bennmaradáshoz. Lásd Myjava – feljutottak 17 pontos előnnyel, de az első 7-8 fordulóban, amíg nem vittek oda tapasztalt játékosokat, pofozógép voltak. Fiatalokat szeretnék és olyan játékosokat, akiknek több éves szerződésük van a klubbal, akikre lehet építeni. Most edződjenek ebben a bajnokságban, azután játszhatnak első ligát is.”
Ebből az jön le, hogy te is hosszú távon gondolkozol a DAC-cal kapcsolatban.
„Nyárig van szerződésem, de lehet egy hét múlva már nem leszek itt. Ha minden körülmény adott lenne, miért mennék máshova? Mikor itt vagyok otthon, itt ismerek legjobban mindent. Viszont ha itt nem tartanak igényt a munkámra, olyan helyre kell mennem, ahol igényt tartanak rám. Ez ilyen egyszerű.”
Nyári visszatérésed óta többször elmondtad, hogy bármilyenek is a viszonyok, a szurkolókat jó focival vissza lehet csalogatni. Az őszi idény nem ezt igazolta – a jó eredmények ellenére nem teltek meg a lelátók. Nem vagy ez miatt csalódott?
„Tisztában voltam vele, hogy mibe vágok bele. Sokszor magam is csalódott voltam attól, amit játszottunk. Tudom milyen focira kíváncsiak a nézők, de ahhoz idő kell és megfelelő körülmények. Ki kell választani a megfelelő típusú játékosokat, hogy olyan focit játsszunk mint 2010 őszén, ami leköti a nézőket és élvezhetik a játékot. Ez nem megy egyik napról a másikra. CL-be könnyebb játékost hozni, mint a 2. ligába. Szlovákia kis ország, a legjobbjai külföldön vannak, aki tud ‘2 egyeneset rúgni’, az a CL-ben játszik, aki egyet, az már 2. ligát. Annak ellenére, Podbrezová és Szenc mellett nekünk volt a legjobb játékosállományunk. Podbrezován például minden feltétel adott, évek óta együtt vannak, jó körülmények között dolgoznak, már nyáron tudták mit akarnak. A második forduló után mínusz négy ponton voltunk, ők már akkor plusz egyen, és most egy ponttal vannak előttünk. Ez számomra hízelgő. Meglátjuk tavasszal, mit hoz a jövő. Beszéltem egy csomó emberrel, akik azt mondták, hogy ha itt CL lenne, eljönnének, sok embert eleve nem érdekli ez a 2. liga. Játékos koromban volt olyan, amikor 1. ligára járt 2000-2500 ember, ha jött a Slovan voltak négyezren. Idővel jóllaknak az emberek. De azt hiszem, ha ebben a 2. ligában is jól játszanánk, több góllal vernénk a csapatokat, akkor biztos egy ezer emberrel több jönne.”
Fcdac1904.com/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”37316″}
