Akinek eddig esetleg illúziói lettek volna azt illetően, hogy ez a Fico már nem az a Fico, az most gyorsan elhessegetheti efféle gondolatait.
Nem, mint ahogy nem lehet más a politika sem, a jó öreg Robertünk sem változhatott meg varázsütésre, de még csak nem is törekedett látszatát kelteni bárminemű változásának. Valljuk be, csupán mi szerettük volna elhinni (sic!) mindezt.
Múlt heti kijelentése a ‘Muterke’ évfordulóján, miszerint a független Szlovákiát nem a kisebbségek számára hozták létre, hanem elsősorban a szlovák államalkotó nemzet számára, és a kisebbségek részéről főleg csak maroktartás tapasztalható, minden elkötelezettség és lojalitás nélkül, sokaknál kicsapta a biztosítékot. Mindenki tiltakozólag lépett fel ellene, pedig ha jól belegondolunk, semmi újat nem mondott, csak egy kis szünet után, ugyan az a nap alatt, mint eddig.
Azóta már próbálja ugyan magyarázni a bizonyítványát, hogy rettenetes félreértésről van szó, és a csúf, gonosz újságírók, csak kiforgatták az ő szeplőtelen szavait, a lényegen ez mégis vajmi keveset változtat, bármennyire is szeretné kozmetikázni. Tudatosítanunk kell ugyanis, hogy Szlovákiának az a vágyálma, hogy nemzetállam lehessen, a szlovák nép nagy többségének pedig, hogy egy ilyen államban élhessen. Ne ringassuk magunkat illúziókban, a kezdetektől fogva az volt, és az is lesz, amíg ez nem teljesül. 1918. október 30-án, szintén Túrócszentmártonban ez mellett tettek hitet, és az apai örökségeket ugyebár szent célként fiaiknak ildomos megvalósítani. Ez az örökség pedig az évtizedek során mit sem változott.
Igaz, bár ennek eszmei atyja ugyebár nem is szlovák, hanem cseh (Beneš), de ebből a szempontból ez másodlagos is, hiszen saját nemzete céljainak kivívásához az „alsóbbrendű szlovák rokonság” számára is csak eszköz volt. Mi más is lehetett volna, amikor már a kényszerházasság kezdetén tudva levő volt, hogy válást szeretne mindkét fél, mi módon etnikailag homogén területeket hozhassanak majdan létre. Mégis, a cél szentesíti az eszközt elv alapján egy sikertörténetet tudtak véghezvinni, lényegében a semmiből írtak történelmet (ami valljuk be őszintén, azért nem lebecsülendő). Innentől fogva a képlet pedig adott volt, amit majd az eljövendő jól nevelt utódoknak szépen készpénzre kellett és kell most is váltaniuk. Ez a fajta magatartás jellemző a mindenkori szlovák politikai elitre, függetlenül attól, hogy éppen szocdem, kommunista vagy nacionalista ideológusról volt szó. Ez a szellemiség hatotta át a honalapító Benešt, ebben a szellemben tevékenykedett Hlinka, ez által vezérelvén verte szét Csehszlovákiát Tiso, vagy éppen így normalizálta a viszonyokat Husák az internacionalizmus árnyékában. De ennek a szellemnek a jegyében önállósította később Mečiar másodjára is Szlovákiát, és így igyekszik egyedül a szlovákok államává alakítani Szlovákiát Fico is. Mindezt tették az említett urak úgy az elmúlt 95 év alatt, hogy ők valójában elmondásuk szerint azt szeretnék, ha otthonosan éreznék magukat a kisebbségek az országban. Mégis szép sorjában léptek hatályba a jogkorlátozó törvények, és mégis a magyar érdekképviseletnek a status quo megtartása is komoly akadályokba ütközött, és gyermeki sikerélményt okozott legtöbbször az is, hogy legalább nem romlik a helyzet. Pedig de, romlik, mindig csak kicsit, alig észrevehetően, amit még ugye lehet tolerálni, de az apró lépések politikájával így számolják fel szép lassan sorainkat.
Ezért ne gondoljuk, hogy Robert Fico kijelentése egy véletlen nyelvbotlás, vagy urambocsá’ meggondolatlan freudi elszólás lett volna. Ez egy előre felállított, megfontolt forgatókönyv, apró szegmense, mely az oly kellemetlen kisebbség fokozatos beolvasztását hivatott szolgálni, és rákényszeríteni az önfeladásra. Sajnos ez a forgatókönyv pedig sikeresnek bizonyul, hogy milyen ütemtervet vizionalizálnak a nagyságos urak, azt nehéz lenne megjósolni, de középtávú terveik közt az szerepelhet, hogy előreláthatólag Szlovákia integritását veszélyeztető, nemzetbiztonsági kockázatok – tehát mi, magyarok – pár évtizeden belül már csak elenyésző számban leszünk jelen.
Azon a területen, amit ma Szlovákiának tekintünk, 1918 októberében még nagyságrendileg 1 millió magyar élt. Nem egész száz év alatt ezt a számot sikerült kevesebb, mint a felére csökkenteni (458 467-re pontosan). Ebből pedig világosan látszik, hogy a mindenkori szlovák vezetésnek milyen irányú távlati tervei vannak kisebbségeivel. Csak rajtunk múlik, hogy ennek asszisztálunk tovább, vagy kezünkbe vesszük sorsunkat, és ellenállva az ilyen irányú külső befolyásoló tényezőknek, saját értékrendünk alapján határozzuk meg jövőnket.
Mindenesetre lehetséges opcióként az eljárásban érintett urak tisztes figyelmébe ajánlom a történelem egy majdnem 7 éves periódusát, mikoron Szlovákiában megvalósult a közel totális nemzetállam fogalma, mégpedig az 1938. november 2-tól 1945. január 20-ig terjedő időszakban. Lehet mindenkinek így lenne egyszerűbb…
Csonka Ákos, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”38194,38200,38208,38214,38215,38296,38299″}
