„Andrej, ebben az évben a cégünk már nem küldi a 2%-os támogatást a Jó Angyalnak. Tudod, félünk. Bejelentetted az indulásod a köztársasági elnöki választásokon, s nyilván politikusok meg pártjelöltek indulnak majd veled szemben.
Nekünk kell az eurotámogatás, s ha megtudják, hogy egy olyan szervezetet támogattunk, amelyet te alapítottál, félünk, hogy nem kapunk.” Elakadt a hangom. Ilyen hírt nem vártam egy baráttól, akit évek óta ismerek.
Az érv, hogy a Jó Angyal független és transzparensen működik már hét éve, és hogy az adók 2%-a az utolsó centig a súlyosan beteg gyerekes családokhoz jut, nem hatott. „Ne haragudj, félek. Hisz ismered őket!” Ezek voltak az igazgató utolsó szavai.
De a meglepetések sora folytatódott. Évek óta járok előadásokat tartani. Cégek alkamazottainak és menedzsereiknek, diákoknak, külföldi szakembereknek. A másoknak nyújtott segítségről és az emberi élet értékeiről beszélgetünk. Pár héttel ezelőtt egy nagy társaság személyzeti osztályáról telefonáltak, ahol a menedzsereknek kellett volna előadnom. Bejelentették, hogy az akciót lefújták. Egy kedves hölgy szégyenkezve magyarázkodott, hogy a vezetőség letiltotta az előadást. Állami támogatást igényeltek, és félnek, hogy így nem kapják meg azt. A végső csapást az a rektor mérte rám, aki megtiltotta a diákjainak, hogy részt vegyenek az előadásomon…
A félelmet az ember belső ereje, meggyőződése, hogy jót cselekszik, legyőzheti. Néha azonban ez a belső erő gyenge – és a félelem győz.
A cégek és a menedzserek két csoportra osztódtak. Az egyik csoportnak együtt kell működnie gyakran egyenesen „kollaborálnia” kell a kormányzó hatalommal. Állami vállalatoknak kínálja a szolgáltatásait, állami, európai uniós támogatásokért folyamodik… Aztán itt van a második csoport, amelyik az üzletelést, az államot szinte elkerüli. Még ha sokszor előnyös megrendelésektől és támogatásoktól is esnek el ezáltal, boldog emberek, mert nem kell ismerettségeket építgetniük és politikusokat, illetve az általuk kijelölt pénzbehajtókat lefizetniük.
A jó menedzsereket egy dolog köti össze – annak a felismerésnek a szomorúsága, hogy mennyi mindent lehetett volna ebben a társadalomban létrehozni, ha az erkölcs mélyebben gyökerezne, és ha becsületes és tettrekész emberek irányítanák azt.
De minden csoport élén ott áll az ember. Az egyén, a személyiség. A menedzser, a líder, a vezető… Hús-vér ember, akinek saját feje és véleménye van. Saját erkölcse, saját értékei.
Ha a sikeres emberek félnek szembeszállni a zsarolással, a megvesztegetésekkel, a klientizmussal és a hazugságokkal, ha éppen a sikeres emberek nem képesek ragaszkodni az erkölcsi elveikhez, hogyan viselkedjenek akkor a többiek, akik példaként tekintenek fel rájuk, mint a vezetőikre? Az ördögbe is, ne féljünk hát! Álljunk fel, és mondjuk meg az igazat, viselkedjünk valódi vezetőkként. Több száz ezer szlovákiai ember nem fél. Több ezer menedzser nem fél. Akkor miért nem félnek a többiek is…
Andrej Kiska, Sme nyomán dé Felvidék.ma
