Az Isten, az Egyház és a Haza erejével – A Feltámadás ünnepére készülődve óhatatlanul eszünkbe jut Mindszenty József bíboros, esztergomi érdek, Magyarország utolsó hercegprímásának sorsa: az ő kálváriája, meghurcoltatása, börtönévei, hitvallása, kiállása.
Most születésnapja (a bíboros – Pehm József néven – 1892. március 29-én született a Vas megyei Csehimindszenten) egybeesik az idei Húsvéttal. Rá is emlékezünk tehát, annál is inkább, hiszen immár 16 éve húzódik boldoggá avatásának procedúrája Rómában. Mi, magyarok, nagyon szeretnénk, ha az ő valódi feltámadása – Isten és Ferenc pápa segedelmével és jóindulatával – a tekintetben is megvalósulna, hogy ebben az esztendőben megtörténik boldoggá avatása.
1990-ben semmissé nyilvánították az ellene – koncepciós kirakatperben – meghozott ítéletet, és rehabilitálták. Boldoggá avatását 1994-ben Szőke János atya (2012. január 6-án halt meg), a Magyarországi Mindszenty Alapítvány kuratóriumi tagja, Mindszenty bíboros egykori barátja kezdeményezte. 1996-ban több mint háromezer oldalas anyagot vitt személyesen Rómába, bizonyítva azt, hogy Mindszenty bíboros kiérdemelte a boldoggá és szentté avatást. A hercegprímás boldoggá avatási eljárása az utolsó stádiumába érkezett: az ügy Rómában van a Szenttéavatási Kongregációnál, ahol „a hősies erények gyakorlásának” témájában az összes szükséges kiegészítő vizsgálatot elvégezték. Ezt követi az úgynevezett „Positio”, amely dokumentum összefoglalja az eddigi vizsgálatok eredményét, majd következik a hősies erényeket elismerő határozat elfogadása, ami azonban még nem a boldoggá avatást jelenti. Ahhoz még csodák is szükségesek. E tekintetben már is érkeztek figyelemreméltó bejelentések, melyeket bizonyítani kell. Rendkívül fontos viszont, hogy a boldoggá avatások folyamatában megtörtént az áttörés: Bulgáriában, Ukrajnában, Szlovákiában, Lengyelországban, sőt 2009 őszén Boldog Meszlényi Zoltán személyében Magyarországon, 2010 őszén pedig Boldog Bogdánffy Szilárd személyében Romániában is avattak boldoggá olyan vértanúkat, akik a kommunizmus áldozatai voltak. Ezzel megindult katolikus múltunk és lelki értékeink tudatosításának és megbecsülésének olyan folyamata, amely egész nemzetek, társadalmak belső kiengesztelődését is szolgálja. Nagyon bízunk abban, hogy Mindszenty József bíboros esetében is így lesz.
2012-ben – Mindszenty József születésének 120. évfordulója tiszteletére – a Kárpát-medencébe meghirdették a Mindszenty-emlékévet, melynek során számos tudományos-történeti konferenciát, szimpóziumot, kiállítást szerveztek. Nemcsak Magyarországon, hanem az elszakított nemzetrészeken is. Nálunk, a Felvidéken például a Pázmaneum Polgári Társulás ápolja leghatékonyabban a Mindszenty-hagyományokat, és meg kell említeni Boráros Imre színművész áldozatvállalását és művészi teljesítményét, aki 2010 óta vendégszerepel a Kárpát-medence magyarlakta vidékein, Magyarországon, valamint a magyar diaszpóra közösségeiben Mindszenty-előadásával, nagy sikerrel. Ez mind hozzájárul Mindszenty József életének, vállalásainak korrektebb megismeréséhez, amellyel tulajdonképpen megvalósulnak a néhai hercegprímás „feltámadásai”.
Mindszenty József már a szombathelyi premontrei főgimnáziumban a hittudomány, az irodalom és a történelem voltak a kedvenc tantárgyai, érettségi után nem véletlenül jelentkezett papnövendéknek. 1915. június 15-én szentelték pappá, Szombathelyen. Mindössze huszonhét évesen – a hívek kérésére – Zalaegerszeg plébánosává nevezték ki. Mivel pontosan látta a Trianon utáni rettenetes gazdasági helyzetet, a 16 ezer lakosú körzet elmaradottságát, átfogó szervező- és építőmunkába kezdett: plébániatemplomok, plébániaházak, paplakok, miséző helyek és iskolák tucatjai épültek az ő kezdeményezésére. Hasonló elhivatottsággal állított fel szegénygondozó intézményeket, foglalkozott kórház- és börtönmisszióval, támogató-programokat indított, amelyek tehetséges fiatalok taníttatási és szállás költségét biztosították. Mindemellett megszervezte a házapostolok hálózatát. Rendszeresen járta körzetét, így minden család személyesen ismerte őt. Hívei el is nevezték – szeretetük jeléül – a „Zalai lámának“.
A zalaegerszegi szolgálatát 1944. március 4-én püspöki kinevezése váltotta fel, és Veszprémbe kerül. Itt is megtalálta a módját annak, hogy plébániákat, iskolákat építtessen. Az egyházmegye csaknem kétharmadát szerette volna szétosztani a szegényparasztság körében, ám erre már nem maradt ideje. A földosztást már az első világháború előtt szerette volna megvalósítani, mert véleménye szerint így a határon túlra került magyarság jelentős részét is meg lehetett volna menteni.
Mindszenty bíboros mindig akkor került összeütközésbe a hatóságokkal, amikor Magyarországon önkényuralom alakult ki. Először a Tanácsköztársaság alatt fogták el, majd a nyilas hatalomátvétel időszakában, amikor több dunántúli püspöktársával aláírt körlevélben kérte, hogy a zsidóságot ne üldözzék, az országot pedig kíméljék meg az értelmetlen pusztítástól. Amikor püspöki palotájába és plébániáiba üldözötteket költöztetett, a nyilas hatóságok 1944 novemberében letartóztatták, és Sopronkőhidára vitték, ahonnan 1945 márciusában szabadult. XII. Pius pápa 1945 szeptemberében esztergomi érsekké nevezte ki, majd 1946-ban Mindszenty József bíboros lett. Már ebben a minőségében határozottan ellenezte az iskolák 1848-as államosítását. Mindemellett nyílt levelet írt Truman amerikai elnökhöz és VI. György angol királyhoz, hogy lépjenek közbe a felvidéki magyarok háború utáni Csehszlovákiából való kitelepítése ellen.
A háború végén fogságából történt szabadulása után Mindszenty hozzálátott a pénzgyűjtéshez, az újjáépítés élére az egyházat állította. Mivel Mindszenty vezető szerepet töltött be a templomok, iskolák építésében, és lelkesítő beszédei rendkívül népszerűek voltak, a kommunisták célkeresztjébe került. Tömegeket mozgósító zarándoklatai akadályoztatására a hatalom üvegcserepeket szóratott az útvonalra. Már 1945 elejétől adatokat gyűjtöttek róla, még a gyóntatófülkéjébe is lehallgatót szereltek, de mivel ez sem vezetett eredményre, Rákosiék a Mindszenty elleni koncepciós per mellett döntöttek.
A kommunista diktatúra 1946-ban általános és összehangolt támadást indított az egyház ellen, ennek szerves része volt a Mindszenty kirakatpere, amelyben a bíborost életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Olyan per volt ez, amelynek során a kommunista diktatúra által előzetesen meghatározott politikai cél elérése érdekében felhasználták a bűnüldözést és az igazságszolgáltatást, függetlenül attól, hogy a bíboros követett-e el bűncselekményt vagy nem. Mindez a sztálinista kommunista hatalom magyarországi kiszolgálóinak azon politikai igényével történt, amely az egyház és az Istenhit életvitel-szerű gyakorlásának megsemmisítésére irányult. A hercegprímás emberi nagyságára jellemző, hogy senkitől nem kívánt mártíromságot. S hogy személye melletti kiállása miatt egyetlen hívő se veszítse el a kenyerét, feloldozta a „Munkásoknak kenyeret, Mindszentynek kötelet” táblák alatt vonulókat.
Mindszentyt a nyomozati szakaszban kínvallatásnak, fizikai és lelki bántalmazásnak vetették alá, melynek célja az volt, hogy fizikailag és lelkileg megtörjék a bíborost. Mindszenty a bíróság tárgyaláson tanúsított – a korábbi és későbbi magatartásával nem összeegyeztethető – viselkedése egyértelműen azt bizonyítja, hogy gyógyszeres kezelés alatt állt. Ezt szovjet orvosok és pszichiáterek segítségével, szovjet módszerrel végezték. Mindszenty esetében minden bizonnyal – a 20. század derekán és az azt követő időszakban használt – actedron és a scopomorphin nevű gyógyszereket alkalmazták, ugyanis a két gyógyszer egyidejű alkalmazása a kívülálló számára is érzékelhető elváltozást okoz a betegen, hiszen az egyén pszichés irányíthatóságát csökkenti (ezt tették Tóth Ilona esetében is). Ezért tehetett Mindszenty részbeni beismerő vallomást. Aláírását több dokumentumon is bizonyíthatóan meghamisították. Mindszenty azonban okos, megfontolt és előrelátó volt, amikor közvetlenül letartóztatása előtt a következőket vetette papírra: „Nem vettem részt semmiféle összeesküvésben. Nem mondok le érseki tisztemről. Nincs vallani valóm és semmit sem írok alá. Ha mégis megtenném, az csak az emberi test gyengeségének következménye s azt eleve semmisnek nyilvánítom.”
A vádirat elkészítése és megfogalmazása során alkalmazott módszerek és eszközök teljes mértékben felrúgták az eljárásjogi szabályokat, hiszen a vádiratot az ÁVH-n készítették el, melynek szövegezésében személyesen részt vett Rákosi Mátyás, Farkas Mihály, Gerő Ernő és Révai József. A vádirat tehát az ÁVH-n készült, nem pedig a bíróságon, holott az eljárásjogi szabályok értelmében a vádiratot a Budapesti Nép-ügyészségen kellett volna elkészíteni, majd a Budapesti Népbírósághoz benyújtani. Nem beszélve arról, hogy Mindszenty esetében a védelem is formális volt, amely valójában nem a bíborost védte, hanem közvetve segítette a kommunista hatalom propaganda-gépezetét.
És a vádpontok? A demokratikus államrend és a köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés és összeesküvés vezetésének bűntette; hűtlenség; ideiglenes kormánylista elkészítése; az USA kormányának Magyarországgal szemben ellenséges cselekményre, illetve a magyar kormány erőszakos befolyásolására való buzdítása, valamint a legitimista céloknak hatalmi beavatkozás útján történő érvényesítése; fizetési eszközökkel – mindenekelőtt valutával – elkövetett bejelentés elmulasztása, üzérkedés bűntette; a Szent korona hazaszállításának megakadályozása; antiszemitizmus. Szánalmas vádirat – a Mindszenty bíborost lejárató nemzetközi kommunista kampány vezérfonala.
Olti Vilmos, a Budapesti Népbíróság elnöke, aki a Mindszenty-pert tárgyalta, pártutasítást kapott az meghozandó ítéletre vonatkozóan is. Ez azt jelenti, hogy az ítéletet tulajdonképpen előre megfogalmazták: életfogytig tartó szabadságvesztés (mellékbüntetésként a politikai jogok 10 éves felfüggesztése, 10 év hivatalvesztés és teljes vagyonelkobzás). Felmerül a kérdés: Vajon miért nem ítélték halálra Mindszenty Józsefet? Azért, mert a hatalomnak nem vértanú-bíborosra, hanem a kommunista vezetők által lejáratott, részben köztörvényes bűncselekmények miatt elítélt prímásra volt szüksége (hasonlóan cselekedett a hatalom Tóth Ilona esetében is, összevonva több pert). Az elsőfokú bíróság 1949. február 8-án, a másodfokú – helyben hagyva az elsőfokú ítéletet – 1949. július 9-én hirdetett ítéletet.
Mindszenty József az első fokú ítélet kihirdetését követően visszavonta az 1948. december 26-a óta tett valamennyi vallomását, így a népbíróság előtt tett vallomását is. Ezt bizonyítja az a levél, amelyet a bíboros 1949. július 7-én a Népbíróságok Országos Tanácsának írt: „December 26-án őrizetbe vételemkor az volt az elhatározásom, hogy jogommal élve vallomást nem teszek. Ettől az elhatározástól eltértem. Nem alanyi, hanem külső okokból. Most bejelentem, hogy vallomásomat és megnyilatkozásaimat, amelyeket december 26-a óta tőlem származtatnak, meg nem történtnek tekintem.” Mindszenty tartását, bátorságát és erős hitét bizonyítja, hogy ezt a levelet akkor írta, amikor még ki volt szolgáltatva az ÁVH-nak. Ma már a hiteles dokumentumok egyértelműen bizonyítják, hogy a vitatott nyilatkozatok, amelyeket Mindszenty Józseftől „származtatnak”, nem a prímás saját akaratából keletkeztek. Zsarolni akarták a bíborost ezekkel a levelekkel. Nem sikerült. A prímás a tárgyaláson nem omlott össze, a feltett kérdésekre bátor válaszokat adott. A tárgyaláson tett megnyilatkozásai közül egyetlen sincs olyan, amely erkölcsileg kifogásolható lenne.
A börtönéveket és a házi őrizetet követően 1956. október 31-én kiszabadult, a forradalom és szabadságharc oldalára állt, majd katonák kíséretében Budapestre vitték, ahol november 3-án rádiószózatot intézett Magyarország népéhez és a világ közvéleményéhez. Ugyanezen éjszakán az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén kapott menedéket, s miután 1971-ben egyéni kegyelemben részesült, az önkéntes emigrációt választotta, így végleg elhagyta Magyarországot, és Bécsben telepedett le. VI. Pál pápa 1973-ban lemondásra szólította fel Mindszentyt, de a bíboros ezt nem tette meg, ezért a pápa az esztergomi érseki széket megüresedettnek nyilvánította. Az emigrációban megírta emlékiratait, amelyek több nyelven megjelentek.
Végakaratát Mindszenty a következőképpen fogalmazta meg: „Ha Mária és Szent István országa felett lehull a moszkvai hitetlenség csillaga, vigyék testemet az esztergomi bazilikai sírboltba.” 1975. május 6-án halt meg Bécsben, majd Mariazellben temették el. Végakarata 1991. május 4-én teljesült, amikor hamvait az esztergomi bazilika prímási sírkápolnájába helyezték örök nyugalomra.
Mindszenty bíboros a vállalás hűségével és a hűség vállalásával tette le az oltárkőre szellemét. Híres mondása ma is időszerű: „Állok Istenért, Egyházért, Hazáért.” Vajon mi, utódok, tisztelői, akik megpróbáljuk továbbvinni az ő életművét, milyen bátorítást vihetünk magunkkal születésének évfordulóján? A válasz egyszerű: ha az ő magatartását, tartását és hitét követve, minden körülmények között hűségesen ragaszkodunk az igazsághoz, szülőföldünkhöz, hazánkhoz, magyarságunkhoz, és legyőzetve is győzünk – Devictus vincit!
Tarics Péter
{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2013/03/38746a.jpg, images/stories/_esemenyek/2013/03/38746b.jpg, images/stories/_esemenyek/2013/03/38746c.jpg, images/stories/_esemenyek/2013/03/38746d.jpg” width=”200″ height=”250″ title=”Nagyítható” }Nagyítható{/japopup}
