A Csehországban korábban már jól bejáratott minta alapján júliustól Szlovákiában is megkezdi működését az a polgári társulás, amely egy meghatározott éves tagdíj befizetése fejében segítséget nyújt a közúti közlekedési szabályok megsértése miatt megbírságolt sofőröknek.
A cseh modell szerint – ott a civil szervezet már több ezres tagságot számlál – az éves tagdíj, melynek összege 100 euró, elsősorban arra nyújtana „fedezetet”, hogy a megbírságolt sofőrök jogi képviseletét biztosítsák. Amennyiben ez nem jár sikerrel – vagyis a közlekedési kihágásért kirótt szankciót nem semmisíti meg a hatóság – akkor a szervezet a bírságot is kifizeti a szabálytalankodó helyett. Az ily módon „biztosított” szabályszegések körébe természetesen nem tartoznak bele azok, amelyek balesethez vezettek, de az alkoholfogyasztással összefüggő szabálysértések sem.
A civil szervezet azzal indokolja e program szlovákiai bevezetését, hogy általa megpróbálják valamiképpen ellensúlyozni a rendőri túlkapásokat. Az egyesület képviselője, Rastislav Prachar erről így nyilatkozott a Pravdának: „Egyre több a hatalmától „megittasult” rendőr, s erre gyakran azok a gépkocsivezetők fizetnek rá, akik nem képesek megvédeni magukat, nem ismerik a vonatkozó törvényeket”.
Ezzel az állítással kétségkívül nehéz lenne vitatkozni, hiszen alighanem mindannyiunknak megvannak a magunk „élményei” a rend éber szlovák őreivel kapcsolatban. Ami miatt sokszor egyáltalán nem túlzás rendőrállamot emlegetni – még ha ez eredetileg mást is akarna jelenteni. Egyik jellemző példája a rendőri arroganciának és hatalomfitogtatásnak az az eset, amikor a sofőr az egyik komáromi útkereszteződésben teljesen szabályosan a sárga jelzéskor haladt tovább a mozgásban lévő járművel. A szemben haladó rendőr erre – veszélyeztetve a közlekedés biztonságát – egy rögtönzött autósüldözésbe kezdett, aminek végén a sofőrt megbírságolta. Arra a kifogásra, hogy ő teljesen szabályosan közlekedett és nem követett el semmilyen szabályszegést, a rendőrök mindössze annyit válaszoltak: „Ön egyedül van, mi pedig ketten…”.
Nos, ilyen és ehhez hasonló eseteket tucatjával lehetne idézni. S amikor már az ember izzókészletét is rendben találják és az egészségügyi ládikó felszerelése akár egy azonnali szívátültetésre is alkalmas, akkor még mindig „bekérdezhetik” (ahogy ezt e sorok írójával tették egy alkalommal”): „és miért nem szlovákul beszél”?
Akármennyire is jogosak az ellenérzések az ilyen hatósági fellépések miatt, rendőri túlhatalommal szemben, mégsem biztos, hogy a bírságok „biztosítása” a helyes megoldás. Mert nézzük csak, milyen szabálysértésekre kirótt bírságokat térít meg a civil szervezet 100 euró ellenében: vezetés közbeni telefonálás, gyorshajtás, szabálytalan előzés, stb stb. Pontosan azokról van szó, amelyek a legtöbb közúti (nem ritkán halálos kimenetelű) balesetet okozzák. Az addig oké, hogy azt mondja a szervezet: baleset esetén szó sincs kifizetésről. No de nem biztos, hogy ez a plusz bátorítás jót fog tenni a közúti közlekedési morálnak. Ugyanis aligha van szükségünk még több bátor, netán vakmerő autósra és motorosra közutainkon, már most is több van belőlük a kelleténél. A hal egyébként is a fejétől bűzlik…
Más kérdés – de ez már a jog területe – hogy az így szervezett „kockázatközösség” mennyiben vetheti fel a piramisjáték gyanúját? Önmagában a csehországi „előélet” még nem garancia semmire.
Hasonló kezdeményezés már működik egyébként Pozsonyban, mégpedig a városi közlekedés használói körében. Természetesen nem egy „hivatalos” érdekvédelmi szervezetről van szó, hanem egy csoportról, amely szintén tagdíj ellenében kifizeti a bliccelők bírságait. Egy ennek mintájára szerveződő budapesti kezdeményezés tavaly mondhatni hamvába holt: rövid úton átalakultak „érdekvédelmi szervezetté”, felhagyva a pótdíjak biztosításával.
Egyértelmű azonban a súlybeli különbözőség egy bliccelés és egy gyorshajtás vagy szabálytalan előzés között…
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
