Elment hát Bárdy György a színész is. Filmvászonról, tévéből, rádiókabaréból mindannyian ismertük. Gyermekkoromban nyilván a rádiókabarék általa kitalált Gugyerák Lalyosaként vált ismertté számomra. Le is tiltatta később ennek lejátszását, mert a színházban egyszer egy gyerek előadás közben megszólalt: – Nini, a Gugyerák! De ezt azután már nem lehetett eltüntetni. A husztapoprádi népdalfesztiválok eredményeinek hirdetőjeként is emlékezetes maradt. Egyszer nem bírta komoly arccal olvasni mondókáját. Meg is jegyezte: – Ki tud ennyi marhaságot kitalálni?
Kamaszként azonban egy filmje fogott meg. Annyira szuggesztív hatású volt, hogy lényegére mindmáig emlékszem. Banovich Tamás, az Életbe táncoltatott leány (1964) c. filmjére gondolok. Bárdy a Fekete Férfit játszotta. Színes film volt, fekete háttérrel, Orosz Adél táncművész táncolta a leányt piros csizmában. Amikor már nem bírt táncolni, a Fekete Férfi diabolikus pillantással ránézett és kénytelen volt tovább járni. Végül halálba táncoltatta a leányt. Számomra a Fekete Férfi az ördög megtestesítője volt. Meg is borzongtam, amikor megjelent.
Bárdy egyik vágyálma is teljesült. Lucifert játszhatta az Ember Tragédiájában. Egyszer egy spanyol filmben is felfedeztem statisztaként. Azután jött Jumurdzsák az Egri csillagokban. Akkor eszembe sem juthatott, hogy egyszer egy fél napot fogok vele eltölteni.
Tán van már harminc éve is, Kassán lépett föl és szokás szerint, engem kértek föl, hogy mutassam be neki a város nevezetességeit. Sok jó barátot szereztem így. Sétáltunk és beszélgettünk a Dóm környékén, amikor egy asszony hirtelen szembe találva magát vele, megkérdezte: – Maga az? – Igen, kezicsókolom!
Majd a Thália színészeihez látogattunk el. Amikor beléptünk a lakásba, egy kivételtől eltekintve senki sem állt föl, hogy így adjon kezet és mutatkozzon be. Vezetőjük Demis Roussos-i hálóingben trónolt. A színészek, akik az irodalmi magyar nyelvvel hadilábon álltak, éppen angolul tanultak. Bárdy leült és egy nagyon kínos beszélgetés kezdődött, mely az időjárásnál kötött ki. Kisvártatva távoztunk és igyekeztem kellemetlen érzéseimtől minél hamarább megszabadulni. Az utcán csak annyit mondott: – Ezek a hölgyek és urak azt hiszik, ők csinálják a legjobb színházat a világon. Pedig szakmai berkekben a kassai Tháliának nagyon rossz híre van!
Csatangolásunk során megkérdezte tőlem, tudom-e, hogyan érkezett először Kassára? Messerschmitten! Ugyanis repülős volt a második világháborúban. Azt is elmondta, egykori bajtársaival tartja a kapcsolatot. Egyszer kint járt egyiküknél Mallorcán. Váratlanul megjelent egy szikár, fehér öltönyös úriember sétabottál a kezében és barátja iránt érdeklődött. Bárdy közölte, az illető nincs otthon. – Mondja meg neki – szólt az idegen -, ifj. Horthy Mikós kereste. Megpördült velem a történelem! – zárta a történetet a színművész.
Műsorára már nem emlékszem, de erre a beszélgetésre szinte szórul-szóra úgy mint az említett filmre.
Több mint 120 filmben játszott és nagyjából ugyanannyi darabban is tapsolhatott neki a közönség. A sorstól megadatott számára, hogy 92. születésnapját is megélje. Életével, pályájával meg volt elégedve: „Minden úgy van jól, ahogy történt” – mondotta.
Főhajtással búcsúzunk egy nagy színésztől, aki fiatalságunk egy darabját is most magával vitte, hiszen életünket gazdagította vagy „csak” megnevettetett. Hálásan köszönjük!
Balassa Zoltán
