A román és szlovák hatóságok dicséretes együttműködésének köszönhetően Partiumból a felvidékre költöztetik a híres magyar huszárt, aki nyolcvanegy évet töltött nyeregben. A neves huszárkornétást román segédlettel ásták ki az aradi temetőben, ahol szlovák katonai küldöttség katonai tiszteletadás mellett vette át földijük földi maradványait. Kár volt mindezt suttyomban, a közönség és a sajtó kizárásával végezni. Igazi világhír ez, nem csak a benne kényszerszereplő vitéz huszár világhíre, de nevével és hőstetteivel takarózó hivatalosság világhíre is.
A szlovák külügyminisztérium volt a kezdeményező, és megkereste a romániai hatóságokat, hogy a legvitézebb szlováknak titulált néhai Skultétyt kihantolhassák, és szülőhelyére Szlovákiába szállíthassák. Tették ezt annak tudatában, hogy a sírt korábban, mint magyar sírt már többször feldúlták a románok. Így abban kihantolás során néhány csontot és mentegombot sikerült csak találni. A tót atyafiaknak ennyi is elég. Nagy boldogsággal szaladtak vele haza. A kihantolásról és áttemetésről sajtóhír nem jelent meg. A helyi lakosok szóltak róla, majd a Kossuth Rádió 2013. június 14-i Határok nélkül adásában említették, mint furcsa esetet.
E történet kapcsán érdemes volna néhány keresetlen szó erejéig feleleveníteni és a köz jobb és pontosabb tájékoztatását szolgálandó közreadni a néhai vitéz huszár zászlótartó származására vonatkozó életrajzi adatokat.
Ladislaus Skultéty alias Gábris az Osztrák Magyar Monarchia hadseregében szolgált 93 éves koráig. Nyolcvanegy esztendőt töltött tényleges katonai szolgálatban, számos ütközetben harcolt hősiesen és főleg szerencsésen. Ez már akkor is világrekord volt. A huszárságnál használt vezényleti nyelvet édesanyjától megtanulta, a vitézségre való hajlamát huszár édesapjától örökölte. De a vele együtt szolgáló ifjú ezredkáplán, a későbbi diószegi plébános 1865-ben közzé tett visszaemlékezése szerint Skultéty a magyar anyanyelvén kívül beszélte a szlovákot és hadban megtanult németet, de tudott valamelyest latinul is, és az 1814 évi besancon-i tétlenkedése során franciául is tanult (akkor hetvenöt évesen).
Néhai Skultéty László kornétás anyakönyvi adatai mára már teljes bizonyossággal ismertek, többek között Ján Martis szlovák szépírónak és meseköltőnek köszönhetően. Tudjuk hogy a Trencsén megyei illavai járásbeli Pruzsina mellett Hegyesmajtényban (ma: Mojtin) született 1738. június 27-én.
Majtény település a 16-ik században elpusztult és csak a 18-ik században telepítik újra. Az idetelepült Gábris család egy vertel nagyságú (200 négyszögöl, azaz 719 négyzetméter) pásztorszállásra. László apjának neve Gábris György. Az apa két testvérének nevét is ismerjük: István és Miklós.
Sikerült a bécsi hadilevéltárban (Musterlisten, Fasc. 1007. számozatlan) rábukkanni, hogy az apa, Gábris György 1709 végén a Trencsén-vármegyei trencséni járásbeli Vágegyházán született, eredeti foglalkozása szerint molnár, eredeti vallását tekintve lutheránus volt. Onnan tudjuk mindezt, mert 1734. október 30-án beállt Ghillányi János báró huszárezredes újonnan felállított huszárezredébe közhuszárnak. Európa számos hadszínterén megfordult.
Skultéty édesanyjának neve Kovács Katalin. Keresztszülei: Janiga Mihály és Gábris Zsuzsanna. Édesanyját, Kovács Katalint 1737-ben veszi feleségül Gábris György Egyházasnádason (ma: Podskalie, de már 1330-ban Egedhazasnadasd néven említik az oklevelek).
A Gábris családnév értelmezése elég nyilvánvaló: héber eredetű, Európaszerte a kereszténységgel elterjedt Gábor kicsinyítőképzős magyar alakja, amelyet átvett a szlovák nyelv is. Vagyis eredetileg becenév. A Skultéty név eredete a latin scultetus (a német Schulteiss, a magyar Soltész). Ezzel a megnevezéssel illették a középkorban a töretlen föld megművelése céljából újonnan letelepített jobbágyközség vezetőjét, bíráját. A Vág folyó járványpusztította vidékéről így települt a hegyi legelőre a Gábris család.
Pruzsina faluban emlékoszlopa áll Skultéty alias Gábris Lászlónak. Ferenc József nevenapján 1855. október 4-én Štefan Závodnik lelkész indítványára állították: „Első Ferenc József császár első megélt negyed-évszázadának emlékünnepségére emelték 1855-ben hű tótjai.” Előbbi szöveg félreérthetősége miatt később még alávésték, hogy: „A 95 éves cs. kir. huszárzászlótartónak, Skultéty alias Gábris Lászlónak”. Nem papi jószívűségből, emberi elkötelezettségből, a hősnek kijáró tiszteletből ügyködött ez a Štefan, hanem Skultéty hagyatéknak megszerzéséért, aki szülőfalujának templomállítására jelentős összeget hagyományozott.
Az emlékoszlopon a helyi anyakönyvből kimásoltan ott áll a pontos születési adat: 1738. június 27., és a halálozásé is: meghalt Újaradon 1832. augusztus 19-én, katonai szolgálatának 81. esztendejében. (Ez utóbbi adat pontatlan, a halálozás évszáma: 1831. Kisasszony hava 19-én.) Temetésen a búcsúbeszédet ezredparancsnoka gróf Esterházy Vince mondta.
Skultéty László még a világirodalomba is bevonult. Az osztrák reformkor jónevű költője és színműírója Adolf Bäuerle (1786-1850) a Neue Theaterzeitung szerkesztőjeként tartósan Bécsben működött, ahol mind 1825-ben mind 1831-ben megélte ott a nyolcas huszárok udvari őrszolgálatát. Tanúja volt Skultéty László iránt megnyilvánuló érdeklődésnek. Mindez arra inspirálta, hogy hosszabb elbeszélő költeményben örökítse meg az örökös zászlótartó alakját. Művében Skultéty magyarságának tudatában, sőt éppen azt hangsúlyozandó, versében a csak keresztnevén emlegetettet a német szövegben is mindig kínos pontossággal Lászlónak írta.
A Skultéty-eset fölöslegesen borzolja egyes honfiak idegszálait. Az ilyen történelmi alakgyűjtés a szomszédos magyarlakta területeken Trianon óta általános. Vegyük csak például Szibinyányi Jank esetét, aki neve szerint szerb, de a dákok szerint ez a Jancu Hunyad-megyei vlach. Apja a Bécset is elfoglaló „román” Mátyás királynak. Említhetnénk a Magyarbródban (Uherské
Hradiště) született Szeges Ámos János (Johannes Comenius) csehesítését-szlovákosítását is. Ne sajnáljuk szlovák testvéreinktől. Legyen nekik egy rendes történelmi alakjuk is. A felvidékiek se tiltakozzanak. Örüljenek, hogy kapnak egy magyar huszár hőst Felvidékre. A többiek mellé. Legalább a hősök szaporodjanak, ha már a felvidéki magyarság száma rohamosan fogy.
Aztán meg ki a megmondhatója, hogy ez a László a felvidéki földben nem jobban nyugszik-e majd, mint eddig az aradi temetőben tette. Örüljünk annak, hogy hű tótjai közül néhánynak édesebb lesz a makkos álma, nyugodtabban hajtja fejét majd párnájának frissen szerzett tollai közé.
Halasy-Nagy Endre, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”40169,40196,40186″}
