… aki szerint a 2004-es népszavazás miatt illegitim a határon túli magyarok szavazati joga.
A magyarországi balliberális társaság – a politikai képződmények mellett ide értve ezek úgymond „civil” sleppjét, valamint a sajnálatos módon még mindig nem elhanyagolható befolyással bíró kulturális háttérbázisát – halódása, szenvedéstörténete talán nem tartozik azok közé a témák közé, amelyek mindenek előtt számot tartanának a tisztelt felvidéki olvasóközönség érdeklődésére és figyelmére. Kivéve, ha az imént körülírt politikai tetemek és lelki nyomoroncok a 2014-es feltámadás hagymázas álmának álmodása közben néha, egy-egy rúgás erejéig átlépnek az általuk egyébként nagy becsben tartott (trianoni) határokon.
Így tett ma a magyarellenes hangulat- és gyűlöletkeltésben élen járó Amerikai Népszava c. lap által „Magyarország legfüggetlenebb internetes újságjának” nevezett és a saját „hattyúhalálát” éppen ez év elején eljátszott Galamus.hu portálon megjelent cikk szerzője, bizonyos Szinai János is. Aki rövid fohászában nem máshoz, mint az emlékezetes 2004-es magyarországi népszavazáshoz nyúl vissza, kifejezve abbéli reményét, hogy annak tíz éves jubileumán már ismét az eredeti állapotnak örülhet majd az anyaország – vagyis minimum elveszi a választójogot a most állampolgárságot nyert határon túli magyaroktól a szerző reménye szerint hatalomra jutó balliberális kormány.
Ebben persze nincs semmi meglepő, a 2004-es kampány során ennél csak „ütősebb” gondolatok hangzottak el a gyurcsányisták részéről. Hanem ami miatt egy fél pillanat erejéig érdekes lehet Szinai irománya, az a frissen nyert választójogunk megfosztása szükségességének indokolása, erős túlzással: közjogi levezetése. Ami egyúttal minden másnál jobban jelzi, hogy milyen iszonyatos bajban van a magyar baloldal, mekkora a káosz, a fejetlenség és a kilátástalanság, ha a választásokon egyébként súlyában se nem osztó, se nem szorzó határon túli magyar szavazatokkal vannak elfoglalva.
Nézzük, hogyan is borul a feledés jótékony homálya közel egy évtized távlatából arra a bizonyos népszavazásra s ezzel együtt miként nyernek új értelmezést a tények. Idézet a cikkből: „A 2004-es népszavazás egyértelműen azt döntötte el, hogy a Magyarországon lakók nem akarják, hogy a kettős állampolgárságot kapjanak azok, akik életvitelszerűen nem Magyarországon élnek. Joggal gondolom, hogy ez a határozott elutasítás a társadalombiztosítás kiterjesztésére, illetve úgy emlékszem, az akkori baloldali-liberális kormány nyomán a határon túliak magyarországi munkahely-betöltésére mondott nemet.”
Ami ennek az elutasításnak a határozottságát illeti, elég csupán arra emlékezni, hogy 51,57 százalékkal az igenek győztek, vagyis a népszavazáson részt vevők (és érvényesen szavazók) többsége támogatta a határon túli magyarok kettős állampolgárságát. Persze jól tudjuk, mennyit ért ez a „győzelem”, mikor maga a népszavazás eredménytelen volt és emlékszünk – hogyne emlékeznénk – mennyire megterhelték a magyar-magyar kapcsolatokat ezek az eredmények.
Ámde a tények attól még tények, és szó nem volt már 2004-ben sem arról, hogy az anyaország lakossága elutasította volna – pláne határozottan – az országhatárokon kívül élő magyarokat. A sikertelenségért kizárólag az akkori kormány, élén a címeres magyargyűlölő Gyurcsány Ferenccel a felelős aljas, hazug és ocsmány kampánya miatt.
De nézzük tovább az ominózus cikket, tartogat még „érdekességeket”:
„Ezért is adta meg rögtön, másnap az Orbán-kormány, mihelyt hatalomra került, noha erre nem volt felhatalmazva legálisan, a határon túliaknak a teljes kettős állampolgárságot, összes jogaival, így különösen a szavazati joggal együtt. Ez a legfontosabb ezen jogok közül, mert az Orbán-kormány és a Fidesz nem is tagadja, sőt büszkén vállalják és külön hangsúlyozzák az illegitim módon megadott szavazati jogot. Azért illegitim, mert ezt a 2004-es népszavazók elutasították.”
Attól eltekintve, hogy a kedvezményes honosításról nem a kormány, hanem az Országgyűlés döntött, a dátummal is hadilábon áll a cikk írója. A második Orbán-kormány 2010. május 29-én lépett hivatalba, az egyszerűsített honosítási eljárást rögzítő törvényt viszont még ezt is megelőzve, már május 26-án elfogadta az Országgyűlés – ezzel is jelezve, hogy mekkora jelentőséget tulajdonít neki. Azt pedig, hogy a szerző illegitimnek minősíti az állampolgárság – és ezzel együtt a szavazati jog megadását – a legfinomabban talán ostobaságnak lehet nevezni. Vagy azon iszonyú kétségbeesés következményének, amelyről a fentiekben említést tettem. Hiszen azon túlmenően, hogy – mint arról szó volt – maga a 2004-es népszavazás sem utasította el a határon túli magyarok magyar állampolgárságát, a Fidesz 2010. áprilisi földcsuszamlásszerű választási győzelme minden legitimitási kérdést egy csapásra, kétségbevonhatatlanul megoldott. Mind közjogilag, mind pedig erkölcsileg. De ha még ez sem lenne elég, a jelenleg hatályos egyszerűsített honosításra 344 magyar képviselő mondott igent, 3 ellenében, 5 tartózkodás mellett. Ha ezt a döntést valaki illegitimnek tekinti, akkor az áprilisi választásokat is annak kell tekintenie. Erre viszont még nincs hatásos gyógymód a gumiszobán kívül.
Valójában nem egyébről van szó, mint a magyarországi balliberális oldal súlyos lelki nyomorúságáról, melynek tobzódása közben újra és újra megpróbálnak belerángatni minket saját kis mocskos játékaikba. Erre lehet számítani a továbbiakban, a parlamenti választások közeledtével még erősebb hőfokon. Ezzel kapcsolatban azonban nincs teendője a magyarság nagyobbik részének: a csontvázakra nem haragudni kell, hanem jó mélyre eltemetni őket. Nyugodjanak békében – ha tudnak.
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”35832,30525,30526,25322,29128″}
