A világ harmadik legnagyobb sporteseményén, a barcelonai „vízes vébén” nagyszerű magyar eredmények születtek: az értékes helyezések mellett három arany, egy ezüst, két bronz, tegnap este pedig – ráadásképp – még egy arany került a kosárba.
Barcelonában tehát négyszer húzták magasba a magyar lobogót, négyszer húzhattuk ki magunkat himnuszunk alatt (szerencsésebbek a helyszínen – mi csupán otthon, a tévé készüléke előtt), és (legalább) négyszer lehetett mindezektől libabőrös a hátunk. De menjünk szép sorjában!
Pro primo: „Nagyon örülök neki, hogy sikerült visszakerülnöm a csúcsra, rengeteget dolgoztam és tanultam ebben a négy évben, ezt a címet jobban tudom értékelni, mint a kétezerkilencest” – nyilatkozta Hosszú Katinka a 200 méter vegyes úszás döntője után, aki a magyar úszósport 21., sajátja második VB-aranyát vehette át – az elsőt még négy évvel ezelőtt, Rómában szerezte meg. A bajai lány győzelme különösen értékes, hiszen a tavalyi, londoni olimpia kudarca után kapaszkodott fel (ismét) a dobogó legfelső fokára. Lendülete Rióig tartson ki!
Pro secundo: Gyurta Danival kapcsolatban elfogultak vagyunk. Nagyon. Ugyanakkor meg van rá az okunk: fantasztikus olimpiai győzelme után ugyanis azt találta mondani, hogy a londoni medencében tizenötmillió magyar „súlyát” érezte vállain. Emberi nagyságáról azonban akkor is tanúságot tett, amikor – londoni győzelme után – Norvégiába utazott és egy emlékérmet adott át (saját olimpiai érmének másolatát) a tragikusan fiatalon elhunyt norvég barátja (és egyik nagy riválisa), Alexander Dale Oen családjának. E nagyszerű gesztust látva legalább négyezer ember állt fel a helyéről és percekig – meghatottan – tapsolt Daninak. Norvégia után most Spanyolország is a szívébe zárhatta, tehetségén túl ugyanis szerénysége, tudatossága is a mezőny fölé emeli. Gyurta a katalán fővárosban – edzője, Széles Sándor távollétében, akit „hazaparancsoltak” időközben – a 200 méteres mellúszás döntőjében – világbajnoki csúccsal – magabiztosan verte ellenfeleit.
Pro tertio: Különös bizsergés fogja el az embert egy-egy világversenyen, ha magyar sikerekről, győzelmekről lehet hallani. Beleborzong azonban akkor, ha egy egész csapat szerepel sikeresen. Ez valahogy mindig is a csapatsportok „sajátsága” marad. A magyar vízilabda-válogatott játéka során hasonló módon „borzongtunk” és nem egyszer – persze – berzenkedtünk is – gondoljunk csak a horvátok elleni „ellenszélre”. Örömünkre több jutott az előbbiből, így a sportág históriáskönyvébe 1973 és 2003 után ismét feljegyezhetik: világbajnok a magyar polócsapat! A csapat egyik kulcsjátékosa az a Nagy Viktor volt, akinek válogatottbeli (kapus)edzője a Dunaszerdahelyen született Gergely István, korábbi kétszeres olimpiai- és egyszeres világbajnok, kiváló vízilabdakapus. A barcelonai VB fináléjában Magyarország-Montenegró: 8-7. Új edző, új csapat – és kívánalmaink szerint egy új sikerkorszak kezdete ez.
Denique auctarium: És végül a ráadás, azaz megint Hosszú Katinka. A magyar úszó a 400 méter vegyes döntőjében heroikus küzdelmet folytatott – elsősorban önmagával. 350-375 méterig magabiztosan, világcsúcsidőn belül tempózott, ellenfelei több mint egy testhosszal lemaradva, az utolsó métereken mégis mintha „süllyedni” kezdett volna. „Mintha vasmacskát húztam volna magam után” – mondta a finálé után. Ami nem is csoda, a két vegyes mellett többek között 200 pillangón is rajtkőre állt (itt bronzérmet szerzett!), így fáradsága teljesen érthető volt. Végül – ne felejtsük el megemlíteni – bár nagyon jött a spanyol Mireia Belmonte Garcia, Katinka elsőként csapott célba. Így immár háromszoros világbajnoknak mondhatja magát – ezt még mindenki Egérkéje, azaz Egerszegi Krisztina sem teheti meg!
Felvidék.ma
Fotó: mti
