Megérkezett az első 30 menedékkérő hétfő délután a Vámosszabadi szélén, közvetlenül a magyar-szlovák határ közelében kialakított nyílt befogadóállomásra, ezzel hivatalosan is megnyitották az intézményt.
Ördög István, a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának menekültügyi igazgatója a bejáratnál újságíróknak elmondta: az első busszal koszovói menedékkérő családokat hoztak Debrecenből és Bicskéről. A következő napokban egyedülállók is érkeznek, részben Fekete-Afrikából.
Közlése szerint kezdetben 140-150 főt terveznek elhelyezni a 216 ember befogadására, mintegy 80 millió forintos költséggel kialakított táborban. Ezen a héten olyanokat visznek Vámosszabadiba, akik már átestek a regisztráción és az egészségügyi szűrésen. Ha a 150-es létszámot elérik, akkor előfordulhat az is, hogy frissen érkezetteket is elhelyeznek a menekülttáborban.
„Az látszik, hogy a migrációs helyzet elég hektikus. A tavalyi évben összesen alig több mint kétezer menedékkérő volt, most már fél év alatt több mint 12 ezren jöttek” – jegyezte meg Ördög István.
Újságírói kérdésre megjegyezte: nagyon kicsi az esélyük a menekültjogi védelemre azoknak, akik gazdasági okokból menekültek el hazájukból.
Ördög István elmondta még, Magyarország továbbra is migrációs tranzitállamnak számít, a nyitott befogadóállomásokon elhelyezettek jelentős hányada – korábban fele-kétharmada, idén már négyötöde – „engedély nélkül eltávozott”.
Leggyakrabban a pakisztániak állnak tovább ügyük lezárta előtt, jellemzően az afgánok és a szírek várják ki az eljárás végét. Nekik van a legnagyobb esélyük arra, hogy Magyarországon valamilyen védelmet kapjanak – mondta az igazgató. (mti)
30
Előző cikk