Fából faragott magyar múlt – a csicsói szabadtéri panteonban október huszonhetedikén felszentelték a község neves szülüttjének, Hites Kristófnak a szobrát..
Csicsó 1965-ben az országos érdeklődés homlokterébe került: a nagy dunai árvíz idején itt (is) átszakadt a gát. Csaknem félévszázad elteltével ismét érdemes beszélni erről a csallóközi községről, de egészen más okból: az oda látogatók csaknem húsz, fából faragott jeles magyar történelmi alakot láthatnak három magánterületen: Atilla-, a Hét vezér-, illetve a Kitelepítettek terén. Történt ugyanis bő egy évtizede, hogy közhasznú társulásba tömörült néhány, a magyar kultúra és hagyományok mergőrzésére szövetkezett helyi polgár. Egyikük, Nagy Géza, aki időközben megkapta a magyar kultúra lovagja címet, szenvedélyesen faragta a fát, mert abba belelátta Atilla nagyfejedelmet, Szent Istvánt, Hunyadi Jánost és történelmünk egyéb jeleseit. Sőt: Nagyboldogasszonyunkat, s legutóbb a legendás paptanárt, a csicsói születésű Hites Kristófot is. Közben a múltőrzésbe belevont Kárpát-medencei fafaragókat is, akik az ottani nyári táborokban részt vállaltak a szabadtéri csicsói panteon létrehozásából.
Hites Kristóf (Hrotkó Endre) száz esztendeje született a faluban, ahonnan messzire sodorta a huszadik század vérgőzös történelme. A komáromi bencés gimnáziumban tett érettségije után teológiai és tanári egyetemi oklevelet szerzett, majd Sopronban és Komáromban egyházi gimnáziumban tanított és nevelt. Ez utóbbi bencés diákjait két éven át ladikon hordta át a Dunán, hogy Sopronban magyar nyelven tudjanak leérettségizni. A legendás paptanár a háború után Esztergomban működött, majd kivándorolt Kanadába, s onnan, rövid idő múltán az Egyesült Államokba, ahol bencés gimnáziumot alapított és a clevelandi magyarok egyik szellemi vezetőjévé vált. Derűs, bizakodó, segítőkész természete nagy hatással volt a környezetére és segített elviselni a nemzetünkre nehezedő megpróbáltatásokat. A rendszerváltás után hazatért,s a pannonhalmi apátságban telepedett meg.Ott húnyt el nyolcvanhatévesen.
Hites Kristóf október huszonhetedike óta ismét Csicsón, a szülőfalujában található egy tölgyfa szobor képében. Az alkotás Csicsói Nagy Géza és Steinbach Sándor közös munkája. A szobrot Herdics György címzetes apát szentelte fel. Hites Kristóf mindig a krisztusi szeretet jegyében élt és cselekedett, híve volt a magyar-szlovák megbékélésnek és Esterházy Jánossal együtt támogatta a szlovák önrendelkezési törekvéseket. Ha a tisztelt olvasó Csicsón jár, feltétlenül nézze meg a három helyszínen elhelyezett szobrokat, hiszen ezek egyedülálló kis magyar szabadtéri panteont alkotnak. Külön figyelmet érdemel a szlovák nyelvtörvény ihlette, Nagy Géza faragta kompozíció, amely már témájánál fogva is párját ritkító.
Felvidék.ma Batta György
* * *
A csicsói születésű paptanárra Duray Miklós szavaival emlékezünk, aki a következő gondolatokkal búcsúzott 1999-ben az akkor elhunyt Hites Endre Kristóftól:
A lángoló buzgóság földi követe
Június elsején vettünk örök búcsút Hites Kristófról, a pannonhalmi Boldog Asszony Kápolnában. Eltávozott közülünk az a lágyszívű, de szilárd hitű és kemény lelkű ember, akit sokan csak élő legendaként ismertek. Meghalt a mindannyiunk Kristóf atyója. Nyolcvanhét éves lett volna.
A Csallóközben, Csicsón született, 1913. augusztus 26-án. A szülői háznak meghatározó jelentősége volt, egyik későbbi hivatásának, a tanítói, pedagógusi, népnevelői életpályájának a megválasztásában. Hasonlóan szabta meg életútján az iskolája. Komáromban érettségizett a Szent Benedek Rendi Gimnáziumban, és ettől kezdve eljegyezte magát a szerzetesi élettel. A bencés rend szerzetesi ruháját 1934. augusztus 6-án öltötte magára, majd 1935. augusztus 15-én letette az ünnepélyes fogadalmat, és 1938. szeptember 11-én áldozópappá szentelték. Teológiai diplomáját a prágai Károly Egyetem Hittudományi Karán szerezte 1937ben, tanári oklevelét pedig a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. Latin-magyar szakos tanár lett.
Pedagógusi-tanítói pályáját Sopronban kezdte a Szent Benedek Rendi Gimnáziumban, ahol 1943 és 1945 között tanított. Innen tért vissza gyökérhelyére, a komáromi gimnáziumba, akkor, amikor a posztfasiszta Csehszlovákiában a magyarok torkára forrasztották a szót, és betiltották a magyar iskolákat. Két éven keresztül ladikkal csempészte diákjait a Dunán át Magyarországra, hogy ott érettségizhessenek magyarul. A „bujdosó osztály” védőangyala volt, ekkor vált élő legendává.
Ennek a lélekmentő tevékenységnek 1947-ben a magyarországi kommunista hatalomátvétel vetett véget. A diákok egy részét kiutasították Magyarországról, voltak, akiket bebörtönöztek. Hites Kristóf a csehszlovák hatóság számára nemkívánatos személy lett, 1948-ban kivándorló útlevéllel el kellett hagynia szülőföldjét. Először Kanadába került egy rövid időre, majd az Amerikai Egyesült Államokban, Cleveland-ben folytatta tanítói pályáját, a sors fintoraként egy ottani szlovák gimnáziumban, ahol 1958-ig működött.
Cleveland-ben ez idő tájt még több tízezer magyar élt, és a város a magyar emigráció egyik szellemi központja volt. Itt került kapcsolatba Sirchich Lászlóval, aki a Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmányát vezette, és megjelentette a „Kettős járom alatt” című lapot. Ez akkor még kőnyomatos kiadványként jelent meg, amelynek egyes számait Hites Kristóf sokszorosította a szlovák gimnázium gépén. Ezt rossznéven vették tőle mind a kollégái, mind az iskola fenntartói.
Részben a clevelandi élményeknek köszönhetően ő is iskolaalapítóvá vált. Öt bencés társával 1958-ban megvásároltak a kaliforniai Woodsideban, a San Franciscó-i öböl térségében egy elhanyagolt területet, ahol megalapították a magyar bencés gimnáziumot és a Szent István magyar perjelséget, melyet később – nyugdíjba vonulásakor – a Szent Benedek Rend amerikai perjelsége vett át. Hites Kristóf az Öböl Környéki Katolikus Magyar Misszió lelkésze lett, és az ő általa alapított magyar iskola igazgatója volt.
Még clevelandi tartózkodása idején eljegyezte magát a politikai közélettel is. Sirchich László 1984-ben bekövetkezett haláláig Hites Kristóf volt a Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmányának az alelnöke, majd ezután elnöke lett. A „Kettős járom alatt” című folyóiratot is ő adta ki 1990-ig. Kitűnő munkatársai voltak a bizottmányban: Chászár Ede, Olgyai György, Szent-Ivánt’ Gábor, Sisa István, Elek Kálmán, Sirchich László özvegye, Tóth Kuruci Mária, Lángi Mária, Gerébi Stefánia, Taubinger Majláth István, Wojatschek Károly, Simek Péter és felesége, Radnóczi Antal stb. Ok voltak együttesen a Felvidékhez kötődő magyar emigráció szellemiségének megtestesítői.
A Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmánya, amely 1994-től változott néven Szlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmányaként működik, azonban jórészt Hites Kristóf hatására nemcsak a felvidéki magyarság ügyével foglalkozott, hanem a szlovák-magyar kapcsolat építésével is. Szlovák kapcsolataikat részint Hites Kristóf, részint a közben szintén elhunyt Taubinger István révén az autonomista szlovákok és Milan Hodža politikai irányzatához közel álló szlovák emigráció irányába próbálták kiépíteni, azzal a meggyőződéssel, hogy a felvidéki magyarok sorsa jobbra fordulhat, ha megvalósul a szlovák nemzeti önrendelkezés. Ezzel az elképzelésükkel szervesen kötődtek a még Esterházy János által megfogalmazott felvidéki magyar politikához. Csalódások akkor érték őket – Hites Kristóf korabeli vallomásai alapján -, amikor a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának Pozsonyban kiadott dokumentumait a szlovák emigráció elutasítóan fogadta.
A csalódások sem térítették el meggyőződésétől Hites Kristófot. A szlovák-magyar megbékélésbe vetett hite is rendíthetetlen maradt, melyet a Magyarországon élő szlovákok irányába is sugárzott. Időnként, amikor hazalátogatott Amerikából Magyarországra, szlovák falvakba is ellátogatott, és misézett nekik szlovákul. Az ő munkájának és támogatásának is köszönhető, hogy az 1994-ben megnyílt Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészeti Karán megalakult a szlovák tanszék.
Kapcsolatteremtő emberként is számon tarthatjuk Hites Kristófot. A hittel vallott szlovák-magyar egymásrautaltság mellett a magyar-magyar kapcsolatok megszállottja is volt. Nehezen viselte az emigrációban uralkodó ellentéteket és a magyarság megosztottságát és szétszakítottságát. Az 1960-as években szlovákiai magyar tankönyvekből rendezett kiállítást a woodside-i iskolájában. Emiatt kommunista propagandával vádolták meg őt. Egyik magyarországi útja során pedig kommunistaellenesség gyanújával csaknem kiutasították őt az országból, mert a csehszlovák titkosrendőrség információja alapján a magyar határőrség megtalálta a csomagjában a „Kettős járom alatt” néhány példányát.
Az emigrációban a nemzeti bizottmányon kívül főleg a Floridában élő Vass Alberttel és a müncheni Nemzetőrrel tartott kapcsolatot. Részben nekik köszönhető, hogy szellemi és anyagi támogatásával Wass Albert Danubian Press kiadóvállalata elkezdte megjelentetni az exkluzív kiállítású Central European Quarterly folyóiratot, amely a közép-európai kapcsolatoknak egyetlen olyan fóruma volt a magyar emigrációban, amely az angol nyelvű olvasóközönség számára készült.
Részben az ő hazanyúló hatásának is köszönhető, hogy az 1980-as évek második felében szervezni kezdték Magyarországon a közelmúltban elhunyt Dobossy László vezetése alatt a Rákóczi Szövetséget. Elképzelése az volt, hogy munkamegosztásban kell dolgozniuk. Az emigrációban az általa vezetett nemzeti bizottmány, Magyarországon pedig a Rákóczi Szövetség képviselje és védelmezze a kettős elnyomásban élő felvidéki magyarságot.
A kapcsolatteremtés és a pedagógusi élethivatása vezérelte őt abban is, hogy kaliforniai iskolájában ingyenesen Fogadott felvidéki magyar fiatalokat, majd hazatérte után arról gondoskodott, hogy anyagilag támogassa néhány magyar fiatal külföldi képzését.
Hites Kristófról mindenki, aki ismerte őt, megbecsüléssel nyilatkozott, még akkor is, ha esetleg nem értett egyet a nagy szívéből eredő megértésével és megbocsátásával. Ennek köszönhetően tiszteletbeli taggá választotta őt a Szent László Lovagrend, és a magyarságért végzett áldozatos munkájáért a Magyar Vitézi Rend is. A Rákóczi Szövetség által alapított Esterházy-emlékérmet ő kapta elsőként. Ezerkilencszázkilencvennyolcban neki adományozták a Magyar Örökség kitüntetést, és bejegyezték őt az Arany Könyvbe.
Korával együtt járó fizikai elgyengülése 1994-ben hazavezérelte őt anyamonostorába, Pannonhalmára. Látásának romlása sem akadályozta őt abban, hogy szinte élete utolsó napjáig ne áhítozza a szülőföld híreit. A pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjai olvasták fel neki a felvidéki magyarság körében zajló eseményekről beszámoló újságcikkeket. Szerencsések voltak ezek a fiatalok, hogy a közelében lehettek és részesülhettek a derűjéből, láthatták mindig mosolygós arcát, hallhatták szeretetelsugárzó szavait. „Szíve elfogadó és nyitott volt, mindenki az övé volt.” – mondta róla temetési imájában Várszegi Asztrik főapát, püspök. Valóban így volt, és ezen nem változtat az sem, hogy 1999. május 26-án utolsót dobbant ez a szív.
