Sikeres pályázatot bonyolított le a rimaszombati Pro Scholis Tehetségpont. Tanulmányúton vettek részt, s két továbbképzést valósítottak meg a tehetséggondozás érdekében. Ádám Zita főszervezőt kérdeztük.
október 2013
-
-
Robert Kaliňák belügyminiszter arrogáns választ adott a parlamentben arra a kérdésre, hogy Pered miért nem kaphatja vissza a népszavazással is támogatott eredeti nevét.
-
Hogyan találták meg és hogyan azonosították Pázmány Péter bíboros földi maradványait a pozsonyi Dómban? – ez volt a témája Csáky Pál „Jövőnk: Megmaradunk vagy eltűnünk?” pozsonyi fóruma októberi …
-
Örömteli alkalomra hívogatta a híveket a miglécnémeti leányegyházközség október 27-én. Tíz évnyi építkezés után került sor az új gyülekezeti ház átadására.
-
Rajzpályázatot hirdet alapiskolás tanulók részére a magyarországi székhelyű Lakitelek Népfőiskola.
-
A Szabó Gyula Emlékházzal és a Hagyományok és Értékek Polgári Társulással közösen rendezett rendezvény témája a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága megalakulásának 20. évfordulója volt.
-
A Hospodárske noviny szerint amennyiben a kormány nem változtatja meg a készülő új hulladéktörvénnyel kapcsolatos álláspontját, megint nemzetközi döntőbíróság elő kerülhet, amelyben több millió euró a tét.
-
Alkotmánybíróságra adja az ellenzék az új főiskola törvényt – jelentette ki a KDH parlamenti képviselője, volt oktatási miniszter, Martin Fronc, akinek 31 aláírást sikerült összegyűjtenie az alkotmánybírósági beadványhoz.
-
A Magyar magazin az STV 2-n szerda, október 30-án 15.55-től jelentkezik új adással. Ismétlés csütörtökön, 10.15-kor. A tartalomból:
-

