Nem annyira közismert, hogy Losoncon, a volt református temető egyik szerénykivitelű egyszerű obeliszkje alatt nyugszik Sükey (Sükei) Károly, akit számos, a forradalmi eseményeket taglaló beszámoló a márciusi ifjak egyik legjelesebbjének tart.
„A márciusi események egyik fő résztvevője, nincs megmozdulás, vita nélküle. Március 14-én este részt vesz a Pilvax-beli vitán és tanácskozáson. Amikor Klauzál este megjelenik a fiatalok között, hogy a bécsi forradalom hírére rögtöni cselekvést kívánó ifjakat visszatartsa, a mérsékletre, az elfogadott délutáni határozatra és a rációra hivatkozva, néhányan már hajlanak is szavára. Sükei közbekiáltására változik meg a közhangulat, aki közbekiabál: Olyan időket élünk, hogy nem kell most az o-ko-ko-kos ember! A feltörő kacajban Klauzál leforrázva távozik, s Sükei mondata pedig szállóigévé válik. Másnap, 15-én reggel az ifjak közül elsőként megy ki az utcára, mivel már kora reggel kiragasztja a Kígyó utca sarkán a tizenkét pont egy kézzel írt példányát. Még magyarázza is a benne foglaltakat a köréje gyülekezőknek, ami eléggé kockázatos dolog volt, mert egy spicli őrültnek titulálja és rendőri segítséget keres a bolondok házába szállításához. A kora reggeli pesti utca első forradalmi cselekvéseként a Sükeit hallgató nép a titkosrendőrt kis híján felkoncolja. Minden visszaemlékező szerint az egyetemre tartó csoport tagja. Mind a két egyetemen azzal van elfoglalva, hogy végig járja a tantermeket, és a radikális fiatalok által vasárnapra meghirdetett gyűléstől eltiltott hallgatókat – a tiltás ellenére – összecsődítse, maguk mellé állítsa. Nem nagyon kellett igyekeznie… A szabadságharc idején Sükei honvédnak áll, később Perczel Mór hadsegéde…. ” – írja Sükey Károly életrajzában Szinnyei József.
1853-ban a losonci gimnázium tanára lett, de hamarosan súlyosan megbetegedett, tüdőgyulladást kapott, és 1854-ben elhunyt. A kor szokásainak megfelelően jeltelen sírba temették.
Az 1870-es évek végén a losonci értelmiség s főleg a Casino Club tagjai szükségét érezték annak, hogy felhívják a figyelmet a „régiekre”, hogy azoknak méltó emléket állítsanak. E törekvés részeként fogalmazták meg 1882. októberében az alábbi felhívást:
„FELHÍVÁS a losonczi kaszinó-egyesülettől.
Önmagát tiszteli meg a nemzet, mely nagyjainak emlékét tiszteletben tartja; Önmagának nevel valódi nagy fiakat, ha e kegyeletes tisztelettel párosult megemlékezés által példány képekül állítja e nagyok életét az utódok elé.
A magyar viharteljes múltja sok ily nagyot teremtett, kiknek emlékét nem késik a hálás utókor megörökíteni, a helyet, hol éltek, működteti s esetleg örök álmukat aluszszák emlékkövei ékesíteni.
Losoncz városának és környékének lelkes közönsége — erősen hiszszük — hasonló érzelmektől van áthatva. Tehát hazafias kötelességet vélt teljesíteni a losonczi kaszinó-egyesület, midőn folyó 1882. évi okt. hó 1-én tartott választmányi ülésén hozott határozatával a város és környéke polgárainak figyelmét felhívja arra, hogy a legközelebbi dicső múlt egyik szerény bajnokának, ki az 1848. évi márcziusi napok tevékeny részese s e mellett jeles költő vala, Sükey Károlynak a losonczi ev. ref. temetőben jeltelen sír takarja hamvait; hazafias kötelességet vél teljesíteni, midőn a kezdeményezést kezébe ragadva, ezen felhívást s vele kapcsolatos aláírási ívet a kaszinó saját nevében kibocsátja a végből, hogy a kegyeletes tiszteletet keblében hordozó polgártársainkat felszólítsa arra, miszerint ne sajnálják csekély filléreiket áldozatul hozni egy szerény emlékkő létesítéséhez, mely néhai Sükey Károlynak nyughelyét lenne hivatva jelölni.”
A felhívást a helyi lapok közül a Losoncz és Vidéke és a Losonczi Phoenix tették közé. A Losoncz és Vidékében Ambrus Mór, a Casino tagja, a gimnázium tanára ismertette Sükey életútját.
„… az eszme ma már megérett; kaszinónk, társadalmi életünknek eme gyújtó pontja megértette társadalmunk egyik legtevékenyebb jelesének szavait s elfogadja az indítvánvt, hogy Sükei sírja emlékkővel jelöltessék meg: Ez eszmének ma a losonczi kaszinó, mint erkölcsi személy a letéteményese, dajkája, életadója.
Ily körülmények közt ki kételkedhetnék, hogy az eszme testté válik, s hogy csak rövid idő kérdése, hogy a Sükei sírja nem áll jeltelenül s nem fog örök szégyenére társadalmunknak teljesen ismeretlenné válni, mint vált már irodalmunk egy egy jelesének Kármán Józsefnek sírja.
Meg fog tehát nyugodni a sokat hányatott, sokat szenvedett költői szív, melynek bölcsője idegen hazában, de magyar szólói övezve ringott. Az egykor sokat emlegetett, híres bukaresti református papnak, Sükei Imrének szelleme is ki lesz engesztelve, hiszen nyomorra született fiának hamvai fölé a kegyelet látható jelét fogja emelni a nemzeti szellemet ápolni szerető losonczi társadalom s az ezen szellemmel rokonszenvező honfiak s honleányok.”
Ambrus Mór Kármán Józsefre is utal, aki akkor még szintén jeletlen sírban nyugodta örök álmát, és még több mint egy évtizedet kellett várnia arra, hogy 1897. június 3-án sírkő kerüljön – feltételezett – sírhantja felé.
A felhívás nyomán számosan adakoztak a sírkő elkészítésre, az adakozók névsorát a Losoncz és Vidéke néhány héten folytatásban közölte – a legutolsót 1883 februárjában.
Ezt követően a lelkesedés – legalábbis nyilvánosan – úgy tűnik, elhalt. A Losoncz és Vidéke tőle szokatlan módon nem számolt be arról, hogy az emlékoszlopot mikor állították fel. Az 1884. május 25-i szám Tárcza rovatában mindössze egy szerkesztői lábjegyzet utal arra, hogy ez megtörtént. Sükey „Áttekintek” c. versét közzétéve ezt írja: „A Losonczon elhunyt jeles írótól időnként néhány költeményt fogunk közölni, hogy közönségünk ez uton is ismerni tanulja azon férfiút, kinek hamvai fölé kegyelete síremléket helyezett”. Az emlékoszlop Budapesten, Gerenday A. műhelyében készült. Ugyanott, ahol később Kármán József emlékoszlopa is.
Sükey Károly, író (Bukarest, 1824. 2.27., Losonc, 1854. 1. 18.). Édesapja magyar református lelkész. A nagyenyedi, majd a kolozsvári főiskolákon tanult. Jogi tanulmányait félbeszakítva 1845-ben szépirodalommal kezdett foglalkozni. 1847-ben került Pestre, ahol az „Életképek”-be írt irodalmi és kritikai írásokat. Magával ragadta az 1848 forradalom hangulata, különc, de nagy tudásról árulkodó viselkedése elismerést váltott ki társai körében. Aktív résztvevője volt a márciusi napoknak, tőle származik a „forradalomban nem jó az okos ember” idézet. Honvéd, majd később Perczel Mór segéde lett. 1850-ben ismét Pestre került, ahol „Hulló csillagok” címmel adta ki lírai ihletésű verseit, a Pesti Napló tárcáiba kritikai cikkeket irt. Több regényt is lefordított, írásai, versei az Ismeretek Tárában, a Szépirodalmi Lapokban jelentek meg.
Puntigán József, Felvidék.ma
