A februárvégi napfényben, az arcunkba csapódó, szemet könnyeztető friss szélben, ki ne látná a rendetlenséget, a sok piszkot, a nagy koszt, ami az elolvadt hó után maradt. A lomb nélküli kertekben a gazt, a kiszáradt kórót a mezőn, az útszéli árkokban a műanyagflakonokat, fölöttük a csalántörzsek szárazon kopogó leveleit. A suhanó vonat ablakából is látni az ártéri erdők talajára szórt építkezési törmeléket, a szeméttel kevert sittet, az ágakon éktelenkedő műanyagtáskák foszlányait, amelyek pörgő hangon kelepelnek, olykor fütyülnek a tavaszi szélben. A látvány hirtelen szembesíti az embert a valósággal: mennyire nem törődünk a környezetünkkel, szinte szeméthegy az egész ország. Sem kint a mezőkön, a települések körül, sem bent a házak udvarán és a kertekben, de sajnos, az utak mentén, a járdákon elszórt szemét és piszok sem szokatlan számunkra. Talán csak az ajtókon belül tartunk rendet és tisztaságot. De vajon saját makulátlanságunkkal, ott legbelül mi a helyzet?
Hová tűntek gyermekkorom tiszta és rendezett portái, a megmetszett és fehérre meszelt törzsű fák a gyümölcsösökből? A gondosan felszántott barázdák a földeken, a zöldellő gabonatáblák és a széltörő erdősávok a mezőkön? Hol vannak a felgereblyézett és szorgos kézzel kigyomlált veteményesek a kiskertekből, és a virágágyasok a házak elől? Hol a kutyaürülék és a kiköpött rágógumi nélküli felsepert utak és járdák? Hová tűnt életünkből a takaros családokra jellemző minden évben megismételt tavaszi nagytakarítás? És hová lettek a tisztalelkű, rendszerető emberek a portákról, a házakból? Vajon ennyi kihagyott év után hozzá merünk-e látni a lomtalanításhoz, és ami a fő, tudjuk-e egyáltalán, hogyan kezdjünk hozzá?
Tőlem bölcsebb emberek mondják, hogy a káosz, ami eluralta a világot a lelkekben kezdődött. Ha megbomlik a harmónia, a rend a szív és az agy kapcsolatában, az átragad a környezetünkre is. Ha nincs igény az összhangra és a tisztaságra belül, halmozottan nem lesz igény az emberi testen kívül sem, és minden leépül, megbomlik körülöttünk, ami visszahat a káoszba süllyedt lényekre. Arra az emberre is, aki eleddig tökéletes harmóniában élt önmagával.
Az idén a szokásosnál is gondosabban kell majd takarítanunk. Nemcsak a kertekben, árkokban, erdőkben, mezőkön vagy a lelkekben kell rendet teremtenünk, hanem a megyei képviselőválasztások után a köztársaságielnök-választáson, a helyhatósági meg az európai parlamenti választásokon is „súrolni” kényszerülünk, mert sok ott is a takarítani való. Semmi bajom a nagy európai liberalizmussal, a tőke szabad áramlásával, a piacgazdasággal addig, amíg az öröklött, magamban hordott és féltett értékrendemet nem teszi gúny tárgyává. Nekem fontos az anyanyelvem, a származásom, a föld ahol születtem és a boldogulásom rajta. Fontos, hogy megalázkodás nélkül, egyenes derékkal éljem le az életem. De véresen komolyan gondolom a védelmét is. Nem fogom szó nélkül eltűrni, hogy megfosszanak tőle vagy valaki az életérzésemmel, életfilozófiámmal viccelődjön. Ha elévülhetetlen bűn a faji vagy vallási megkülönböztetés és a miatta elkövetett kínzások, gyilkosságok, az én értékrendemben a liberális eszme és gazdasági érdekek miatt elkövetett bűncselekmények, háborúk is ebbe a kategóriába tartoznak. Nem beszélve az emiatt hontalanná vált milliók nyomorúságáról, a munkanélküliség és kilátástalanság miatt öngyilkosságba űzött tízezrekről. Képmutatónak tartom, hogy egy megosztottságot, gazdasági érdekcsoportot, oligarchákat szolgáló párt szélsőségesnek és fasisztának bélyegezzen olyan embereket, akik a keresztény értékrendet hirdetik, akik a fiatalok reményvesztett helyzetében „szebb jövőt és szebb jövedelmet” próbálnak számukra kiharcolni. A szélsőségesek szekértolói ugyanis éppen azok, akik a jövedelmi ollót ennyire tágra nyitották, akik felelősek azért, hogy egy egyetemet végzett fiatal képtelen a havi fizetéséből tisztességes életet biztosítani magának, és legalább két állást kell vállalnia, hogy lakáshoz juthasson, ebből eredően nincs fizikai és lelki ereje arra, hogy családot alapítson és gyermeket vállaljon. Napjaink történéseiből világosan kirajzolódik, kik sodorják a szélsőséges eszméket és változásokat követelő pártok soraiba a gyermekeinket.
Nem tartozom a hívő emberek közé, de tisztelem azt az értéket, amit a kereszténység kétezer év óta teremtett. Én az Emberben hiszek, annak lelki, szellemi és fizikai teremtőerejében. Valahol az én hitem is a magyarság több ezer éves bölcsességéből, élettapasztalatából ered. Hiszem, csak a kemény munka, a becsületes cselekedet az, ami tisztességes megélhetést biztosít az embernek. Elég volt a kufárokból, az ügyeskedőkből, az ingyenélőkből, a korrupt állami tisztségviselőkből és a hasonló kaliberű politikusokból. Hiszem, hogy vannak tisztességes és az ügyünk érdekében elkötelezett, pozitívan gondolkodó, jól képzett és a politikában is jártas felvidéki magyarjaink, akikkel leválthatjuk a karrierista, jellemtelen képviselőket. Ezért mondom hangsúlyozottan, hogy ezen a tavaszon és őszön alaposabb és gondosabb nagytakarítást kell majd végeznünk az országban és egész Európában is.
Dunajszky Géza, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44096,44046,43912″}
