Vállaljuk a jelent és vállaljuk a jövőt is! Ez az örökség adjon erőt nekünk – magyaroknak – a jelenben és a jövőben is! Európai ésszel, de magyar szívvel cselekedjünk mindig! – ezek voltak a jelszavai a Komáromi járásbeli március 14-én rendezett ünnepségeknek.
Hetény: Vállaljuk a jelent és vállaljuk a jövőt is!
Hetényben az ünnepi megemlékezést a Tarczy Lajos emlékműnél tartották március 14-én.
Elsőként Gál Tamás színművész és a Tarczy Lajos Alapiskola mintegy 100 tanulója közösen szavalták el a Nemzeti dalt, majd Lucza Sára polgármester köszöntötte a szép számú jelenlévőket, köztük Csáky Pált, az MKP EP-listavezetőjét.
Az alapiskola kultúrműsora után Csáky Pál tartott ünnepi beszédet.
„Vannak napok, vannak ünnepek, amikor különlegesen jó dolog magyarnak lenni. Ilyen ünnepünk augusztus 20-a, amikor Szent István 
királyunkra és az ezer éves államiságunkra emlékezünk. Ilyen ünnep október 23-i is, amikor arra emlékezünk, hogy egy maroknyi nép itt Európa közepén megálljt tudott parancsolni egy világhatalomnak, úgy, hogy az beleremegett. De a legszebb, legmagyarabb, legtöbb dinamikával töltött ünnepünk mégis csak a mai, a magyar szabadság emléknapja, március 15-e” – kezdte beszédét.
Majd vázolta az 1848-ban történteket. Elmondta, hogy két síkon futottak az események. A márciusi ifjak össze tudtak fogni, és meg tudtak fogalmazni egy olyan feliratot a császárnak, amelyben pontosan le tudták írni azt, mit kíván a magyar nemzet. Másnap, március 16-án egy gőzhajóval fel is vitték Bécsbe és bizonyára ők is és Petőfiék is nagyon csodálkoztak akkor, amikor április elején a császári ház, a büszke Habsburg udvar meghátrált és kinevezte az első magyar kormányt és az első magyar miniszterelnököt – idézte fel Csáky.
„Úgy gondolom öröm és rengeteg energia halmozódott fel a lelkekben, egy nagy remény, hogy most a magyarság végleg ki tud szabadulni azokból a nehéz helyzetekből, amelyekbe a 19. század elején sodródott. Alig kaptak egy pici politikai levegőt, alig tudták a minisztériumokat alapvető funkcióra bírni, megszervezni, amikor jöttek az első hírek, császári királyi felbujtásra támadt Jellasics horvát bán, majd nyugatról átlépik a történelmi magyar határt a császári seregek is.
Ez a szép nekibuzdulás, ami március 15-én és március második felében egy nagy kiegyezésnek, az osztrák császári házzal való kiegyezésnek tűnt áprilisra, májusra világossá vált, hogy elkerülhetetlen konfrontációvá fajult, egyértelműen a császári udvar önzése és magyarellenessége miatt és a szabadságharc egy új fázisba ért, politikailag, gazdaságilag és katonailag kellett ezt az országot újrateremteni.
Miután a császári seregek támadásai meglepték őket, 1848 szeptemberében már menekülni kellett Pest-Budáról, Debrecenbe és 1848 végén Európában nem lett volna egy ember sem, aki egy lyukas garast is adott volna a magyar szabadságharc és a magyar állam ügyéért. De akkor megtörtént a másik csoda.
Kossuthék bejárták az országot, akkori lánglelkű beszédei máig példaként szolgálnak számunkra és a semmiből megteremtettek egy akkora sereget és akaratot, amely végig verte a reguláris császári seregeket, kiűzte az országból Windisgrätz herceget és már-már Bécset fenyegette. Ha nem lett volna a szent szövetség, ha nem lett volna a bécsi császári udvar és az orosz cár szövetsége, akkor ez a forradalom minden elemző szerint győzelemmel ért volna véget. Csak hát a császári udvar és a cári udvar szövetsége működött, jöttek a kozákok és a megtépázott gyorsan összegrundolt magyar hadseregnek nem volt esélye velük szemben. 1849 nyarán mindez fegyverletételbe torkollott. 1849 nyara után bár a Bach-korszak következik és nagyon durva megtorlások, a nemzet túléli ezt és végül is 1867-ben nem a nemzet hátrál meg, hanem a császári ház. A kiegyezés nyomán jön létre egy olyan erős Magyarország, amely a 19. század végén impozáns felemelkedést tud produkálni.” – vázolta Csáky a történteket.
Majd hozzátette, minden, amire ma nagyjából büszkék vagyunk az elmúlt háromszáz évből ez jóformán ebben az időszakban történt, a nagy építmények, a folyamszabályozások, a vasúti pályák előkészítése, a folyami hajózás szabályozása, minden, ami Magyarországot egy felemelkedő és büszke, erős állammá tette.
Így folytatta: „Mi, magyarok, több mint ezer éve egy olyan államot teremtettünk ebben az országban, amely máig megtart bennünket, és amelyre máig büszkék lehetünk, de az alapkérdés továbbra is az marad, amit kedves Illyés Gyula fogalmazott meg a legszebben: Ki a magyar?- kérdezte és azt a választ adta rá, ami a legszebb: „Magyar az, aki vállalja”! Ez volt a tendencia 1848 márciusában, ez volt a tendencia 1849 dicső folyamataiban, később a megpróbáltatások, a kiegyezés után is, de az Árpád-korban, a török és tatár ellen vívott küzdelmekben, a honfoglaláskor. Akkor volt erős a magyarság, amikor erős volt a vállalás”. Csáky Pál teljes beszédét ITT>>> olvashatják el.
Az ünnepi beszédet követte a koszorúzás, valamint Nagy János László faszobrász kiállításának megnyitója a Lilla Galériában. A megemlékezés a díjátadó ünnepséggel a polgármesteri hivatal dísztermében folytatódott. Lucza Sára polgármester asszony olvasta fel a laudációt, melyben Bordán Katalin pedagógust posztumusz díjazták. Az elismerést testvére vette át.
Képriportunk a hetényi megemlékezésról Képgalériánkban ITT>>> tekinthetők meg.
Marcelháza: Ez az örökség adjon erőt nekünk – magyaroknak – a jelenben és a jövőben is!
A Komáromi járás második legnépesebb községében az idei március idusai ünnepség a kurtakeszi temetőben lévő kopjafánál vette 
kezdetét március 14-én. Andruskó Bettina szavalata után Duka Róbert, a Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket.
„Az igazi nemzeti ünnep, azt gondolom, az, amely nem egy válogatás eredménye, nem kellett róla vitázni, nem kellett más jeles napokkal versenyeztetni, hanem egyszerűen csak van. Március 15. ilyen ünnep. Jelentése és jelentősége megkérdőjelezhetetlen. Létezik. Ha nagy szavakat akarnék szólni, azt mondhatnám, hogy ott van a szívünkben, a lelkünkben, az agyunkban, és ha nem lenne március 15-e, ha nem lettek volna a márciusi ifjak, mi sem lennénk. Mi sem úgy lennénk magyarok, ahogy vagyunk.
Március 15-ét ezért ki lehetne törülni a történelemkönyvből, de mint ahogy itt, Felvidéken évtizedeken át nem lehetett kiradírozni a közös emlékezetből, ugyanúgy nem lehetne ezt megtenni ezután sem.
A márciusi ifjak nagy üzenete a márciusi ébredés, a márciusi lobogás, a márciusi akarat, a márciusi tenni és változtatni tudás. Március 15. elsősorban Petőfi Sándorék ünnepe, azoké a fiataloké, akik elindítottak valamit, amit aztán nem is ők, hanem mások vittek tovább, de a kezdeményezés bátorságát senki el nem vitathatja tőlük.
A történelmet a történészek nyilván úgy olvassák, hogy a kezdetet és a véget, az eszközt és a célt, az okot és a következményt együtt kell látni. Nekik egymás mellé kell helyezniük képzeletükben a Pilvax kávéházat és Világost, a márciusi ifjakat és az aradi vértanúkat. Ez csak együtt, csak így igaz, csak így egész, mondja a történész.
A történelemben együtt van az ok és a következmény, Budapest és Világos. Ám vannak más ok és okozati viszonyok is, vannak nemcsak 
történelmi, hanem lelki folyamatok is egy nemzet életében.
Március 15-e a magyarság életében a katarzis pillanata. Bízom abban, hogy általa olyan nemzet lettünk, amely tud kezet nyújtani másoknak, tudja érteni és értékelni mások szabadságát, tudja, hogy mi az egyenlőség és testvériség igazi jelentése.
Ezt a nyereséget semmiféle világosi vereség vagy fegyverletétel nem tudta semmissé tenni — ez az igazi lelki következménye, sőt, nemzeti következménye annak a szabadságharcnak, amely a történészek szerint 1849-ben elbukott.
A költők szerint, sőt, a mindenkori kokárdás ünneplők szerint: nem bukott el. Éppen ezért nem ünnep és nem gyász keveréke ez az évforduló, hanem egyszerűen: ünnepnap, mert nemcsak kívül, hanem a bensőnkben is ünnep van ilyenkor” – fogalmazott Duka Róbert.
Ezt követte Kónya Márió plébános és Rácz Elemér református lelkész. Fohászukban Isten segítségét kérték, hogy megbecsülhessük az előttünk járó nemzedékek küzdelmét, s hősiességük, emberségük példája növelje bennünk népünk és gyülekezetünk iránti felelősségünket.
„Tégy bennünket egymás őszinte testvéreivé, hogy építsünk hidakat, amelyeken végre elindulhatunk egymás felé” – mondta Rácz Elemér református lelkész.
Imádkoztak azért, hogy a magyarság vezetői bölcsességgel, áldozatkészséggel szolgálják, ne pedig uralják közösségeinket. Fohászkodtak továbbá azért, hogy a széthúzás, önzés, konok akaratoskodás helyett a felelősségérzet, a közösség iránti feltétel nélküli elkötelezettség határozza meg szolgálatukat.
„Egy közösségnek – legyen az család, gyülekezet, város, vagy nemzet – a legnagyobb ellensége a feledés. Minden közösség történelmet hordoz, példákat, amelyekből okulni tudunk” – hangsúlyozták az egyházak képviselői.
A köszöntő után a község társadalmi szervezetei, az alapiskola, a községi hivatal, a cserkészek, a Csemadok képviselői megkoszorúzták a kopjafát. Az ünnepség a kultúrházban folytatódott, ahol Varga Ervin polgármester tartotta meg ünnepi beszédét.
„Az elmúlt 166 év alatt már sokan, sokféleképpen emlékeztek mélységes áhítattal és tisztelettel. Az emberiségnek olyan örök érvényű igazságát fogalmazták meg a márciusi ifjak, amelyek néhány pontja ma is időszerű.
A béke, a szabadság, az egyenlőség elvének kellene érvényesülnie ma is, mert csak akkor válnak valóra Petőfi sorai, melyben így ír: ‘Ha majd a bőség kosarából, mindenki egyaránt vehet, ha majd a jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet, csak akkor mondhatjuk, hogy, megálljunk, mert itt van már a Kánaán’. A költő azt írja, hogy addig nincs megnyugvás, addig folyvást küzdeni kell, mert a nemzet csak akkor lesz méltó a fennmaradásra, és akkor nem fog a fenyegető herderi jóslat megvalósulni, és nem fog a magyarság a környező népekbe beleolvadni.
Százhatvanhat éves kisugárzása máig nem vesztett erejéből. Legyünk azon, hogy a felnövekvő nemzedék is értse a forradalom eszméit, mert akkor tudjuk építeni, erősíteni nemzetünket, ha ismerjük a történelmet” – mondta a polgármester.
Gondolatait a következőképpen zárta: „A nemzet nagyjainak és a magyar nép egyszerű fiainak bátorsága kellett ahhoz, hogy megmaradjunk a Kárpát-medencében, szülőföldünkön, Európában. Ez az örökség adjon erőt nekünk – magyaroknak – a jelenben és a jövőben is!”
Az ünnepség kulturális műsorral ért véget.
Karva : Európai ésszel, de magyar szívvel cselekedjünk mindig!
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc megünneplésére Karván a község főterén került sor március 14-én, ahol Pleva Katalin köszöntötte az ünneplőket.
Elsőként Duka Gábor polgármester ünnepi köszöntőjében elmondta: az 1848/49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve. Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált.
Szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el sikeres katonai ellenállásig. Eredményességét mi sem mutatja jobban, mint hogy csak a cári Oroszország beavatkozásával lehetett legyőzni, amelynek soha ekkora hadserege addig nem járt még külföldön. Gyakorlatilag az 1848/49-es harc a magyar nemzet történetének leghíresebb háborús konfliktusa is” – emlékeztetett a polgármester.
A megemlékezés további részében elsőként a helyi óvoda és alapiskola tanulói, majd a szakközépiskola irodalmai színpadának műsora következett. A helyi hagyományőrzők szervezetéből Tóth István szavalta Petőfi Sándor: Feltámadott a tenger című versét.
Ünnepi beszédet Farkas Iván, az MKP alelnöke mondott. „Amennyiben augusztus 20-a a legnagyobb magyar ünnepünk, akkor minden bizonnyal március 15-e a legszebb. Azért a legszebb, mert mi magunk csináltuk a forradalmat, nem pedig mások akaratából, nagyhatalmak jóvoltából jött létre ez a forradalom” – kezdte beszédét Farkas Iván.
Elmondta, abban az időben, a forradalmi hetekben példaértékű volt a magyarság összetartozása. Összefogtak a parasztok, cselédek, nemesek, a tanítók, jobbágyság, tehát minden magyar. „Bár a jelen kort így jellemezhetnénk! A tüzes ifjú forradalmárok megadták az alapját a későbbi forradalomnak, természetesen a pozsonyi országgyűlési képviselők ennek megadták a politikai hátterét. 1848. március 15-ével létrejött a magyar hadsereg, a nemzeti hadsereg, attól a naptól nevezték őket honvédoknak. Megszületett a magyar lobogó, amelyek piros színe az elhivatottságot, elszántságot, a fehér a tenni akarást, az őszinteséget, a zöld a reményt fejezi ki. Abban a napokban született meg az a mondásunk is, hogy nem engedünk a 48-ból. Mai napig használjuk” – emlékezetett.
Így folytatta: „1848. március 15-e az újkori magyarság születésnapja. Petőfi Sándor megírta a Nemzeti dalt. Abban a forradalmi helyzetben megfogalmazták a 12 pontot. Ha a 12 pont gondolatát kellene két pontban összegyűjtenem, akkor a következőt mondanám: legyünk magyarok, tartsuk meg nemzetünket, legyünk büszkék magyarságunkra, legyünk szabadok, vívjuk ki szabadságunkat.
Március idusának tehát a legfőbb két mondanivalója, a haza és a haladás.
Ha 1848 márciusában a Pilvax kávéházban ott lévő fiatal forradalmárok szívükbe zárták a nemzetet, akkor viszonzásul ma, 2014-ben a 
nemzet szívébe zárhatná a fiatalságot, diákságot. A forradalom három jelszava: szabadság, egyenlőség, testvériség” – mondta.
Felidézte: Metternich bécsi kormánya megbukik és gróf Batthyány Lajos vezetésével megalakul a felelős magyar kormány. 1848 decemberétől vívták a magyar honvédek áldozatos harcukat a bécsi hadsereg ellen. 1849 tavaszán, itt a Duna mentén a leghíresebb a tavaszi hadjárat marad. De a bécsi udvar az orosz hadsereg személyében nagyon komoly szövetségest talált, de túlerővel szemben nem tudtak a magyar hadsereg felülkerekedni.
Elbukott hát a szabadságharc és Schwarcenberg, bécsi miniszterelnök a következőt mondta: megbocsájtunk, meg: de előtte elvégzünk egy-két akasztást. Haynau a következőkkel toldotta meg: a következő 100 évben a Monarchia magyarországi részén semmilyen forradalom nem fog kitörni, mert a gazt gyökerestül fogom kitépni. Szörnyű mondatok voltak ezek.
Ám kiderült, hogy a világosi fegyverletétel után a magyarságot nem lehetett végleg legyőzni. Tudta a Bach korszakban is a magyarság, hogy nem szabad a küzdelmet feladni, mert az a közösség, magyarság végét jelentené.
Az 1867-es kiegyezést a magyar nemzet legszebb, dicső korszaka követte, amely eltartott egészen 1914-ig az első világháború kitöréséig.
Az 1867-es kiegyezést követően a legtöbb magyar település főterét Kossuth Lajosról, míg főutcáját Szécsényi Istvánról nevezeték el.
Az a március 15-e a magyar nemzetet a nagy európai nemzetek sorába helyezte, egy európai nemzetté emelte a magyarságot. Ha 1920-tól az akkori Magyarország ma már a térképeken nem létezik, annak ellenére mi magyarok összetartunk, mégis egy nemzetben gondolkodunk. És ennek mindig az ilyen ünnepek alkalmával adunk hangot, mert úgy érezzük, hogy testvéreink vannak az Anyaországban, vannak Erdélyben, Vajdaságban, Kárpátalján, Székelyföldön” – mondta Farkas Iván.
Majd feltette a kérdést: vonhatunk-e párhuzamot az 1848/49-es forradalom és szabadságharc és a mai idők történései között? Azt mondta, a szabadságnak nincs nemzetisége! A szabadság egyenértékű, univerzális, mindenkire oly módon kell hatnia, mint ahogy hat más nemzetekre szerte a világon.
„Éppen ezért követeljük ki azt, hogy szabadságban élhessünk mi itt a Duna mentén és az egész Felvidéken. Megmutatta számunkra, hogy a legnehezebb helyzetekből is van minidig kiút, van mindig felemelkedés és van mindig remény. Egyezzünk meg abban, hogy igen is 2014-ben is van magyar jövő. Becsüljük meg a más nemzeteket, de emellett méltóképpen becsüljük meg önmagunkat is. Nagyon fontos ez, mert mások megbecsülése nélkül soha nem fogjuk elérni, hogy ők viszont minket, magyarokat megbecsüljenek. Azonban a saját önmegbecsülésünk a legfontosabb.
Magasra emelt fejjel, öntudattal, önbizalommal követeljük ki azt, hogy mások is legalább ilyen szinten megbecsüljenek. Szlovákiában. Végezetül európai ésszel, de magyar szívvel cselekedjünk mindig!” – zárta ünnepi gondolatait Farkas Iván.
A magyar himnusz után a jelenlévők letették a megemlékezés koszorúit a Hídverő kopjafánál.
{iarelatednews articleid=”44581,44598,44592,44601″}
