A losonci Magyar Kulturális Központban Böszörményi István, nyugalmazott tanár, helytörténész előadásával zárta idei programját a 45. losonci Kármán Napok rendezvénysorozata.
Az iskolai oktatás történetének nincs olyan időszaka, amely valamilyen szinten ne szabályozta volna a tanulók és diákok magatartását az oktatókkal és iskolával szembeni kötelességeit, a tanulók és oktatók jogait. Jelenünk oktatási rendszere igen demokratikus, amelyben sokak szerint nagyobb jogai vannak a diákoknak, mint az oktatóiknak. Ez korántsem volt ez így a múltban, amely igen szigorú iskolai törvényekkel szabályozta az iskola, benne a tanulók és diákok életét. Más kérdés, s ez az előadásban is hangsúlyozottan elhangzott, hogy a tanulók minden időszakban megtalálták annak a lehetőségét, hogy kibújjanak a kötelezettségek elől, hogy megszegjék azokat, hogy „borsot törjenek” az oktatóik orra alá.
A losonci gimnázium történetének egyik legrégebbi dokumentuma az iskolai törvények és a rektorok kötelességeinek latin nyelvű kéziratos könyve a Leges Scholae Losoncinae et officia Rectoris. Egy 17. századból származó dokumentum a rektorok és diákok jegyzéke, Menyői Tolvaj Ferenc idejéből, amelyben 1677-től vezették azt a névsort, amelyben a diákok aláírásukkal bizonyították, hogy tudomásul vették az iskolai törvényeket. A törvények az idő múlásával folyamatosan megújultak, alkalmazkodtak a kor éppen aktuális erkölcsi előírásokhoz és az elvárt magatartási viszonyokhoz.
Ma szemmel nézve bármennyire szokatlan az iskolának volt börtöne is, amely a „legrettenetesebb állapotban” leledzett. „Vasrácsos kis ablaka a kis-bég-utczára nyílt, e szörnyű hely ritkán volt lakos nélkül, mert a börtönbüntetés csekélységekért is alkalmaztatott”. A börtön fűtésének költségeit a megbüntetett diáknak kellett térítenie.
Természetes, hogy a diák – tanár – iskola viszonyt nem törvények, hanem a tanári, emberi magatartások befolyásolták leginkább. Az egyik legmegbecsültebb tanárról Homokay Pálról pár évtizeddel később így emlékezett az egyik diákja: „Ami bánásmódját illeti, az páratlan humanitású volt, milyet még azon időben igen kevés tanár részéről lehetett tapasztalni. Tanítványait magázta, a botbüntetést – mely akkor uralkodó volt – eltörölte. Korántsem volt ilyen jó vélemény Steller János igazgatóról és filozófiatanárról, aki „tudományos ember” volt, de rossz előadó és még rosszabb modorú, aki semmit sem nézett el a diákjainak. Meg is lett érte a jutalma, mert szigorú törvények ide vagy oda, a diákok bőséggel megtalálták az alkalmat arra, hogy folyamatosan bosszantsák őt.
Az akkori törvények nem támogatták és engedélyezték pl. azt sem, hogy diákok színpadon szerepeljenek. Egy ilyen fegyelmi eset maradt fenn 1846-ból, amikor néhány ifjú az iskolai Elöljáróság tudta nélkül „nyilvános színpadon színésznőkkel” léptek fel. Az iskolaszék első fokon 48 órás börtönnel jutalmazta az érintett diákokat,. négyüket pedig az iskolából is „kicsapták” Az eset nem mellékes tanulsága, hogy a megbüntetett diákok egyike Pokorny Sándor (1821-1881) később Losonc város tisztelt és elismert polgármestere lett.
Aki részletesebben szeretne megismerkedni az előadás tartalmával, az megteheti ha elolvassa a Gömörország következő számát.
Puntigán József, Felvidék.ma
