Idén tartották a XX. Szlovákiai Magyar Pedagógusok Országos Találkozóját Rozsnyón. Ádám Zita, az SZMPSZ alelnöke „Húsz év üzenetei Rozsnyóról a magyar iskolákba” címmel tartotta meg az előadását, melyet alább olvashatnak:
Ha majd elindulsz Ithaka felé,
válaszd hozzá a leghosszabb utat,
mely csupa kaland és felfedezés.
…..
Legyen minél több nyári hajnalod,
mikor – mily hálás örömmel! – először
szállhatsz ki sose-látott kikötőkben.
Állj meg a föníciai pultok előtt,
válogass a jó portékák között,
ébent, gyöngyházat, borostyánt, korallt,
és mindennemű édes illatot,
minél többet az édes illatokból,
Járj be minél több egyiptomi várost,
s tanulj tudósaiktól szüntelen.
Csak minden gondolatod Ithaka legyen;
végső célod, hogy egyszer oda juss,
de ne siess az úttal semmiképp.
Inkább legyen hosszú, minél hosszabb az út,
hogy évekkel rakva szállj ki a szigeten,
az út aratásával gazdagon,
s ne várd, hogy Ithaka majd gazdagon fogad.
Neki köszönöd a szép utazást,
mit nélküle sosem tehettél volna meg,
hát mi mást várhatnál még Ithakától?
Konsztantinosz Kavafisz görög költő Ithaka c. költeményében „elérhető-e a cél egyáltalán, vagy ha elérhető, megéri-e a hosszú utazás?” attitűdöt ábrázolja:
Imádkozz, hogy hosszú legyen az út, hogy utazásod legyen tele kalanddal és tapasztalattal. Mindig Ithakára gondolj, a megérkezés a sorsod beteljesedése, ezért ne siesd el az utazást, az a jó, ha évekig tart. Légy egészen öreg, amikor horgonyt vetsz a szigetnél.
Utad során sose látott kikötőkbe térj be, s mindazzal gazdagodva, amit az út adott, indulj tovább. Ne várd Ithakától, hogy gazdaggá tegyen. Ithakától kaptad a gyönyörű utat, Ithaka nélkül nem indultál volna el.
Az utazás számít, nem a megérkezés, az eredmény pedig maga a változás, ami akkor valósul meg, ha a probléma megoldásának határozott céljával vállalod a katarzis élményével gazdag utazást. Az úton a legmerészebb dologra kell vállalkozni: éberen figyelni és kérdezni kell. A kérdezés keresés. A válaszok a tapasztalat, a szellemi gazdagság jele, ami meghozza a kívánt eredményt az akarat, szorgalom és kitartás hármasában.
Axiális (tengelyirányú) válságban élünk, amikor a korábbi értékek megkérdőjeleződnek, és újakat keres az emberiség. A korszakváltást jelzi, hogy felértékelődik a tehetség, a minőség mint érték. Számunkra, szlovákiai magyarok pedagógusok számára Rozsnyó az a hely, ahol mindez tetten érhető: az út, a találkozás, a barátok, a tudás portékáinak színhelye. Ezért kelünk útra minden évben lélekben is megerősödni a „Drázusparti” Athénban.
Exellenciás Asszony, Elnök Asszony, Elnök Úr, tisztelt Konferencia, kedves Barátaim!
Kérem, nézzék el nekem kissé hosszúra és líraira sikeredett előhangomat, de az istenek segítségül hívása az eposz kelléke. Mert amit Rozsnyón megcsináltunk, az hősköltemény. Az egy másik műfaj kérdése, hogy mi van jelen a rozsnyói gondolatokból az iskolákban. Rozsnyó magában is egy Kavafisz által javasolt bejárandó út Ithaka felé, aminek nincs vége, ahogyan Odüsszeusz is alig érkezett meg Ithakába, alig űzte el Pénelopé vagyonra éhes kérőit, máris hiányzott az út, ami célt ad az emberi életnek. Ithaka csak az egyes embernek – mint én – érkezett el, a közösség úton van, értékeket gyűjt.
Mindig úton lenni nehéz felelősség, az őrzők és a mindig újat akarók feladata, sorsszerűsége és küldetése. Úton lenni fárasztó, ám megtisztelő szolgálat, szabad akaratból történő feladatvállalás, melyet a közösség jövője motivál. Úton lenni kíváncsi nyugtalanság, áldozatos fáradhatatlanság, öröm is, ha az ember magával tud hívni társakat hitelessége és meggyőződése alapján.
Egy kisebbségi sorsban élő nemzeti közösség útja misszió, kiteljesedés, ha szép, igaz és építő feladatokat teljesít, ha az anyanyelv, a felemelő művelődés szolgálatában áll, ha hiteles, töretlenül halad előre, vállalva az út megpróbáltatásait a haladás, a közösség, a megtartó erő hitében.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége nehéz és embert próbáló feladatot vállalva, Atlaszként emelte vállára és viszi a szlovákiai magyar közoktatás fejlesztésének cseppet sem látványos, ám annál nehezebb terhét. Olyan feladatok teljesítésére vállalkozott, melyek a mindenkori politikai hatalom gáncsoskodása, koncepciótlansága ellenére is előre lendíthetik a közoktatást. Vállalásának az adott értelmet, hogy a jövőért tette mindazt, amit tett, civil szakmai szervezetként állami feladatot látott el nagy-nagy felelősséggel és küldetéstudattal.
1994 őszén az országos választmány Rozsnyón történt ülésén – a tárgyalás légkörét befolyásolta a feladat magasztossága – vetődött fel a rozsnyói civil szerveződések képviselői részéről az a gondolat, hogy a Czabán Samu Pedagógiai és Kulturális Napok rendezvénysorozata alakuljon országos méretű pedagógustalálkozóvá. A rendezvény szerkezetét egy kétnapos közoktatási konferencia és az ünnepi est alkossa, aminek lényege az arra érdemesült pedagógusok megjutalmazása. 1995. január 5-én az SZMPSZ Országos Választmányának Elnöksége komáromi ülésén elfogadta a Czabán Samu Pedagógiai Díj és a pedagógiai felolvasás szabályzatát. Az elnökség az országos találkozó szervezőbizottságába Ádám Zitát, Fodor Attilát és Máté Lászlót jelölte.
Az elhatározás lényege: jöjjünk össze minden év tavaszán Rozsnyón az ország minden részének óvodáiból, iskoláiból és gondolkodjunk közoktatásunk jelene és jövője felől. Tervezzünk, cselekedjünk, ne találjon bennünket az idő tétlenül. Mert elérkeztünk arra a pontra, amikor ki kellett mondani, rajtunk csak saját magunk tudunk segíteni elkötelezetten, alkotó módon, kitartva kultúránk, hagyományaink, anyanyelvű iskoláink védelmében, gyarapításában és fejlesztésében. Saját magunkon csak úgy segíthetünk, ha stratégiát alkotunk, célokat, feladatokat tűzünk magunk elé, melyek mindegyike a fejlődés irányába mutat.
Ezerkilencszázkilencvenöt tavaszán az első rozsnyói közoktatási konferencia tétova lépésekkel indult. Témája azonban merész volt, magasba ívelő: autonómiák az oktatásügyben, az autonóm iskola, ezen belül a létrehozásához vezető utak. A gondolkodás folyamatába bekerült az intézményeknek az önkormányzatok által történő fenntartása, az iskola arculatának kialakítása, a pedagógiai program és a minőségbiztosítás megtervezése, mint a minőségi iskola kritériumai. A téma ma is időszerű, időszerűbb, mint valaha, mert 2002-ben minden iskola jogalanyivá vált ugyan, de napjainkig várat magára az a szakmai autonómia, ami kikényszerítheti a helyi fejlesztéseket, ami lendületbe hozhatja a kreatív gondolkodást, az innovációra elkötelezett, minőséget megcélzó pedagógiai műhelyek megalakulását és működését.
Az első konferencián dadogó szavakkal bár, de meggyőződéssel, hittel vallottuk az intézményekben működő – Bibóval élve – szabadság kis köreinek szakmai, emberi autonómiát sürgető szükségességét. Kimondtuk, hogy számunkra létfontosságú az intézményi autonómia, a szakmai szabadság, mert az kompetenciáiban, döntéseiben önálló gondolkodásra késztet, önálló sorsintézést és fejlesztéseket feltételez. Oktatáspolitikai és szakmai szempontokat mérlegelve, azt hiszem, az idő bennünket igazolt. Stratégiakeresés, a jövőről való együttgondolkodás, a szemléletváltás sürgetése jellemezte az első konferenciát, ahogyan a sorra kerülő többit is.
Az első pedagógustalálkozót beárnyékolta az akkori hatalom arrogáns viselkedése és bosszúja. Ám ez sem akadályozhatta meg a hazaiakat, hogy a következő években ne legyenek újra és újra a szlovákiai magyar pedagógusok országos találkozójának házigazdái, hogy a konferencia szakmai tartalmának meghatározói ne gondolkodjanak folyamatosan a közoktatás jövőjét meghatározó témákról. Sokszor csak álmok, víziók szintjén történt a gondolkodás. S amikor az álmok valóra váltak, visszatekintve a megtett útra, az úton lévő nem a pihenésre gondol, hanem a kihívásra, a kitartásra, a hit erősségére, ami közösséget kovácsol eggyé.
1995 a kezdet, az útkeresés éve volt, ám az évek teltével, a szervezők elszántságával a szakma is izmosodott, meg tudtuk fogalmazni saját elképzeléseinket, beilleszkedtünk egy szakmai áramkörbe s a tudatos tervezés révén apróbb eredmények is mutatkoztak.
Ekkor és az azt követő időkben vált nagykorúvá a szlovákiai magyar pedagógustársadalom, amikor a politikai hatalomnak a magyar iskolák kétnyelvűsítésére, a kétnyelvű bizonyítványaink egynyelvűsítésére tett kísérlete ellenében polgári engedetlenséget fogadtunk. Igazából akkor érezte a hatalomnak mindig kiszolgáltatott magyar pedagógus, hogy az otthon lenni itthon – most történik meg. S ránk figyelt akkor Európa.
A rozsnyói pedagógustalálkozók a Czabán Samu Pedagógiai és Kulturális Napok keretei között zajlottak 2002-ig, 2003-tól a szakmai események a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Országos Találkozója elnevezést viselte, ahogyan az elismerés díja kezdetben Czabán Samu Pedagógiai Díjról Felvidéki Magyar Pedagógus Díjra változott – több pedagógiatörténettel foglalkozó személyiség számára is érthetetlenül. Hiszen Czabán Samu a felvidéki magyar iskolákért vívott harcában példaként áll előttünk. Az embert tettei alapján kell értékelni. De sérült önbizalmunk néha-néha elbizonytalanít bennünket.
Az első tíz év konferenciái tartalmi gazdagságukkal, sokrétűségükkel, mély szakmai dimenziójukkal, időszerűségükkel maradnak meg emlékezetünkben.
A második pedagógustalálkozó az ezer éves magyar iskola évfordulójának jegyében zajlott: a szlovákiai magyar iskolák múltjáról, jelenéről és jövőjéről történt gondolkodás. Múltról, hogy annak tanulságai alapján tervezhető legyen a jövő. A következő év a közoktatás európai dimenzióit, illetve az autonóm iskola szakmai megközelítéseit tekintette át. A témát az új pedagógusszerepek, a változó világ kihívásaira adható intézményi válaszok tették teljesebbé. 1999-ben a különböző oktatási rendszerek reformjainak jellemzőivel, meghatározó vonásaival ismerkedtünk, készülve arra, hogy talán itthon is történik majd valami érdemleges. Az ezredfordulón a harmadik évezred iskolája, a jövőkép, az értékelési rendszerek, a minőségbiztosítás témákból építkezett a konferencia.
A 2001. évi szakmai tanácskozás az Európai Unió országainak közoktatási rendszere, a globalizálódás, az erre reagáló társadalmi folyamatok, az esélyteremtés a pedagógiában, a pedagógusképzés reformjának szükségessége problémákra kereste a megfelelő válaszokat.
Nevelési intézményeink 2002. július 1-jével önkormányzati fenntartásúak lettek. Ebben a megváltozott intézmény-fenntartási helyzetben a konferencia az önkormányzatok és az iskola kapcsolatát vette nagyító alá. Az előadások az irányítást, helyi és regionális szintű feladatellátást, -megosztást, tervezést, a globális gondolkodás és lokális döntés témákat kötötték csokorba.
A rá következő évben a konferencia hívómondata „A változások kulcsszereplője a pedagógus” volt. A választást az indokolta, hogy legyen bármilyen a stratégia, a fejlesztés, a megvalósítás emberi tényezőkön áll vagy bukik. A pedagógus kulcsszereplője a változásnak, a minőség folyamatainak. A szemléletváltás korparancs, ahogy a folytonosan változó világban az értékek utáni vágy is az, ahogyan azt a mindig is időszerű Németh László-i gondolat példázza: Az elhivatott pedagógus feladata a gályapadból laboratóriumot csinálni!
„A tudás változó tartalma és fejlesztése” témára épült a tizedik, jubileumi pedagógustalálkozó. Hazai közoktatásunk törvényi szinten eddig nem egységesült, de különböző, európai alapelveknek megfelelő törvényekkel igyekezett felzárkózni az európai irányvonalhoz, melynek vezérfonalát a demokratikus, decentralizált és feladatmegosztáson alapuló intézményirányítás jelentette.
A szekciókban a hazai közoktatás tartalmi reformjának oktatáspolitikai feltételei és szakmai feladatai kaptak hangsúlyt.
Az első tíz év hozadéka volt a hazai fejlesztő műhelyek bemutatkozása. Innen indultak azok a fiatal kollégák, akik ma a nyári egyetemek akkreditált képzéseinek előadói, akiknek munkája rendszer- vagy osztályszinten, de a magyar iskolák minőségi mutatóit jelentik, illetve a kollégák szakmai felkészültségében napi szinten a minőség garanciáját jegyzik.
Rozsnyón tanulta meg néhány kísérletező kolléga a tantárgyi program, helyi tanterv, taneszköz műhelyszerű fejlesztését, amely tudás révén új tantárgy született, ami a magyar iskola jellegét erősíti.
Rozsnyó volt az origó, ahonnan az önerős iskolafejlesztések is indulhattak volna.
A következő tíz év narrációja szerves folytatása volt az előzőnek, tudatosan a hazai potenciálokra építve és a hazai problémák megoldására fókuszálva.
Rozsnyót a pedagógus-kihívások, a XXI. századi elvárások műhelyeként nevezte Pénzes István és Pelle István a XI. országos pedagógustalálkozót és közoktatási konferenciát összefoglaló kiadványban, amikor a „Változó világ – változó iskola – használható tudás” téma volt a középpontban. A tartalmat a PISA mérés sokkoló eredménye és a nagyon várt hazai tartalmi reform elindulásának hiánya indokolta. A szekciók a tartalmi innovációk megvalósulásának lehetőségeit boncolgatták.
A „Regionalitás a közoktatásban” hívó mondat köré gyűjtötte a plenáris előadásokat és az azokat kiteljesítő altémákat a 2006-ban megszervezett tanácskozás.
A szekciók munkáját a regionális és kistérségi célok és feladatok, az intézményi pedagógiai programtervezés, tananyagfejlesztés, a regionális értékek beépítése a tananyagba, az óvodai nevelési program tervezése és fejlesztése, a tehetséggondozás témakörök töltötték meg.
A tanulónak adott folyamatos visszajelzés, pozitív értékelés nélkül nem biztosított a fejlődés és nincs fejlesztés, ezért a következő év a „Fejlesztő értékelés – eredményes tanuló” tartalom kibontására vállalkozott. A cél a tanulóközpontú iskola lehetőségének megteremtése, ahol az iskola nem „selejtet” gyárt, hanem minden tervezett tevékenység a gyermek fejlődésére figyel. Ehhez eszközként a fejlesztő értékelés módszereit, technikáit kell elsajátítani a pedagógusnak. Végiglapozva a megsárgult meghívókat, felidézve az előadók nagyszerű gondolatait, az innovációra javasolt megoldásait, azon csodálkozom, miért hiányzik mindez még iskoláinkból!
Az értéket kereső világban a tudomány, az oktatás a tehetségekre való figyelésben mint minőségben mutatja meg a haladást. Világszerte felértékelődnek az új utat keresők és találók, a csúcsteljesítmények. Magyarországon elkezdődött a tehetséghálózat építése, ami mindannyiunk számára új kihívást jelentett. Ezért a 2008-as év központi témája a tehetséggondozás volt. Új fogalmakkal, tehetséggondozó programokkal ismerkedtünk, új kihívásokra kellett felkészülni, hogy nálunk is elinduljon az intézményekben, kistérségekben és a régiókban a rendszerszerű tehetséggondozás, a kialakítandó tehetségpontok működése érdekében a szakemberképző programok, melyek ma az SZMPSZ (egyik) prioritását alkotják. A témában kiemelkedő előadók mutatták be a tehetség fogalmának alakulását, összefüggéseit az intelligenciával, motivációval és kreativitással. A résztvevők általuk megismerhették a tehetségek fejlesztésének rendszerét, és lehetőségeit.
Az új közoktatási törvény elfogadása után nehéz feladatot kaptak a nevelők: a nyári szünet alatt meg kellett alkotni iskolájuk pedagógiai programját. 2009-ben a konferencia ezt a problémát feloldóan foglalkozott a tervezhető-e az oktatás a globális és változó világ kihívásainak ismeretében kérdéssel, illetve a tervezhetőség tudatában és felelősségében mi az iskola feladata, kinek és milyen elvárásoknak kell megfelelnie, kikkel kell együttműködnie a sikeresség érdekében, hogyan kell a változást menedzselni.
A következő év konferenciájának témája a közoktatás megújhodása és a társadalmi igény óhaja közös nevezőjeként született. A téma a nevelés volt. Kérdések sora merült fel: a XXI. század elején a technika csúcsra járatásával az iskola mint társadalmi intézmény meg tud-e birkózni a nevelés feladatával, milyen értékeket hagy nyomjelző izotópként az iskolai nevelés a tanulók személyiségében, együtt tud-e működni nevelő és nevelt az iskolai tanulási folyamatokban, példakép-e a pedagógus, a készség- és minden más közismereti iskolai tantárgyak a neveltség szintjének emelését szolgálják-e, szét szabad-e választani nevelést és oktatást egymástól? A találkozó emberi üzenetét a dévai Böjte Csaba ferences rendi szerzetes foglalta össze lélekemelő, bízó és biztató, a soha fel nem adás érzetével közvetített sajátos előadásában, mely a szeretettel és szeretetben történő nevelés növelő erejét hangsúlyozta.
A világ fejlett gazdasági államai számára fontos a jól képzett és a megszerzett tudást alkalmazni tudó, az életen át tanulni akaró intelligens munkavállaló. Nem elég azonban az ismeret, ha hiányoznak az ismeretet alkotóan felhasználó képességek, ha hiányzik a tanuláshoz, munkához való hozzáállás.
A tizenhetedik alkalommal megszervezett pedagógustalálkozó középpontjában ezért A hatékony szervezet – eredményes iskola gondolat köré építkező téma állt, mely az iskola mint szervezet működésének és fejlesztésének problémáját járta körül. Neves magyarországi és hazai szakemberek segítségével arra kereste a válaszokat, melyek a hatékonyság indikátorai, mutatói, melyek mentén eredményesebbé tehetjük iskoláinkat. Az előadók nagy ívet vázoltak fel: a 2009-es PISA eredményeinek elemzésén indulva jutottak el a XXI. század iskolája jellemzőinek megfogalmazásáig. A Mitől teljesít jól egy iskola? – kérdésre a válasz: ha autonóm, ha magas teljesítményeket fogalmaz meg, ha a kezdő szakasz megnyúlik, ha a méltányosság megerősödik, a szelekció visszaszorítódik. Ez a kész recept.
A 21. század iskolájában a jogalkotástól el kell jutni a tudatos szervezetfejlesztés, a tanuló szervezetekké válásig, mert csak így képes a változásokra megfelelő módon reagálni. A lecke minden alkalommal fel volt adva: a változásra elkötelezett a teljesítés irányába mozdult. De vajon mit tett a szlovákiai magyar iskola?
A 2012-ben megvalósult konferencia „A nevelési – tanítási – tanulási folyamat fejlesztése” címet viselte. Fókuszában az iskolai mikroszintű folyamatok elemzése, a tanítási óra, a célképzés, a hatékony tanulásszervezés, a pedagógus emberi és szakmai kompetenciái, a tantárgyi tervezés állt, aminek kiinduló pontja a tanulói megismerés. Az előadások a professzionalitás – innováció – együttműködés hármasában érintették a pedagógus-kompetenciákat, azok fejlesztésének lehetőségét a hatékony tanulásfejlesztés érdekében.
A konferencia hozadéka a Csapó Benő professzor által felajánlott online mérések rendszerének és metodikájának a hazai kompetenciamérésekben való alkalmazása, felhasználása volt, amivel a mai napig nem éltünk. Igaz, kompetenciákat sem fejlesztünk.
Sajnálatos módon az elmúlt 20 év alatt sok olyan felajánlott lehetőséget nem használtunk ki, ami előre vitte volna közoktatásunk megújulását. Ha az intézményvezetők akarata és minőségi iskolában való elképzelése találkozott volna a rozsnyói konferencia gondolataival, üzeneteivel, érhettünk volna el változásokat az osztálytermi folyamatokban, a szemléletváltásban, a nevelő-oktató munka módszereiben, a szervezet hatékonyabb működésében, tantárgyi programok műhelyjellegű fejlesztésében, a tehetséggondozó programok adaptációjában és sok-sok más, az iskolát, mint szervezetet érintő mutatók fejlesztésében. Az elkövetkező időszak legnagyobb feladata az lesz, hogy az intézményvezetőket szólítsuk meg olyan szakmai programokkal, melyek a magyar iskola minőségi mutatóinak emelését tűzik célul.
„Sokan vállalják fel a szlovákiai magyar közoktatás fejlesztését, óvodáink, iskoláink megóvását és színvonalas működésének segítését és támogatását, pedagógusaink szakmai növekedését, de elgondolkodtató, hogy szinte senki nem foglalkozik komolyan, rendszeresen és professzionálisan a szlovákiai magyar oktatás elemzésével, belső mozgásaival és azok okaival és következményeivel.” – fogalmazta meg a 2013-as konferencia előkészítésének szakaszában Fodor Attila. Ennek a gondolkodásnak az eredményeként született meg a „Szlovákiai magyar közoktatás – helyzetkép 2013″ központi téma, melynek célja: a rendszerváltástól eltelt időszak végigtekintése, honnan, milyen pozíciókkal indult, hová érkezett a szlovákiai magyarság. Mindazok a vágyak, elképzelések, tervezetek, (nemzet)stratégiák, koncepciók megvalósultak-e, mennyire változott Dél-Szlovákia képe, benne a szlovákiai magyar közoktatás. A társadalmi folyamatok elemzését követte az említett időszak oktatási, oktatásirányítási fordulatainak, mérföldköveinek kritikus elemzése.
Szarka László a pódiumbeszélgetésben ráerősített arra a sürgető, közösségi és szakmai képviselet megteremtésének feladatára, amelynek célja a magyar iskolák megmaradása és fejlődése, illetve az oktatási autonómia létrehozása.
Rozsnyóra mindenkinek el kell jönni, de a kezdő pedagógusoknak mindenképpen, mert Rozsnyó a közösségbe tartozásról és a jövő tervezéséről szól – összegezte gondolatait Fodor Attila.
Voltunk Rozsnyón elegen, de hiányoztak az iskolavezetők, a közélet formálói, a partnerszervezetek, akikkel közösen gondolkodva lehet csak minőségi magyar iskolát teremteni. Hiányoztak azok az igazgatók, akik még soha nem voltak Rozsnyón. Hiányoztak a szülők, mert csak velük közösen lehet a holnapra készülni. Hiányoztak a szlovákiai magyar kulturális és politikai élet képviselői, mert csak együtt vagyunk képesek a kultúra átörökítésére, a hatékony képviseletre, érdekeink érvényesítésére.
Rozsnyó legizgalmasabb üzenete 2013-ban az volt, hogy mozgósított a szlovákiai „magyar” közoktatás stratégiájának megfogalmazására.
Hát ezért is érdemes volt Rozsnyóra eljönni és a szlovákiai „magyar” közoktatásról eszmét cserélni, vitatkozni. Jó volt gondolkodó, jövőt tervező, felelősségteljes, komoly emberekkel találkozni, az érdemeseket ünnepelni, a „szavak rengetegéből” meghallani a legfontosabbat: a cselekvésre, a tettekre hívó szót.
A sikernek nincs titka, a sikernek oka van – Rozsnyónak ez az üzenete mindannyink számára, kik felelősen gondolkodunk a szlovákiai magyar értelmiség itthon-maradásáért és a közösség boldogulásáért. Rozsnyó a gyógyító beszélgetéseké, melyek feltárnak és megtervezik a gyógyulást. Ez a megújulás útja.
A jubileumi évben a 20. rozsnyói közoktatási konferencia célja, hogy számvetéssel, szembenézéssel folytassa a tavalyi gondolatokat, választ várva a kérdésekre közös felelősségünkre hivatkozva:
Keressük közösen a választ arra, mi lesz a jövő a fogyó gyermeklétszámot, a munka utáni elvándorlást bekalkulálva a holnapokba. Hogyan tudjuk megőrizni, fejleszteni a magyar iskolák hálózatát, hogyan tudunk versenyképes minőségi oktatást megvalósító iskolát létrehozni úgy, hogy a méltányosságot kiemelten kezeljük. Az autonóm iskola, az önfejlesztő iskolaideál megközelítése a mindennapok gyakorlatában az, ami felé el kell mozdulni. Európában nem elég csak magyarnak megmaradni, hanem jól el kell igazodni a világban. Ehhez korszerű tudás, pozitív életszemlélet szükséges, s olyan képességeknek kell birtokában lenni, amely képességek, tudás és kompetenciák alkalmassá tesznek bennünket, hogy boldogan, emberien, gondolkodó és kritikus, identitásunkat nem feladó, kultúránk és hagyományainkat őrző és továbbadó állampolgárként éljük életünket ebben a világfaluban.
A rozsnyói pedagógustalálkozó konferenciáinak előadói között olyan magyarországi és hazai szakemberek, oktatáspolitikusok, -elemzők, -fejlesztők, akadémikusok adtak elő, akiknek neve összekapcsolódott az oktatási reformokkal. A konferencia résztvevői önfejlesztő iskolákkal, iskolavezetőkkel, pedagógusokkal ismerkedhettek meg, akikkel baráti-szakmai kapcsolatot alakítva maguk is fejlesztőkké válhattak.
Az előadók példákat hoztak, hogyan lehet kiváló felkészültséggel, alázattal, feladatelkötelezettséggel hatékony, sikeres, jó iskolát létrehozni és működtetni. A névsor oly hosszú, félő, valakit kihagynék, ezért csak gondolatban történik meg a névsorolvasás. A névsor impozáns, a tudás, amit nálunk hagytak, megtermékenyítette hazai közoktatásunkat, szakmailag felkészültebbé tett mindannyiunkat.
A rozsnyói pedagógustalálkozók a kezdettől meghatározták a szlovákiai magyar közoktatásról való szakmai gondolkodást, de talán a szlovákiai közoktatás egészére is hatást gyakoroltak, hiszen Rozsnyót és a magyar pedagógusokat megtisztelte jelenlétével az oktatási miniszter és államtitkári szinten nemegyszer képviseltette magát a hazai szaktárca. De nem csak ebben rejlik az elmúlt húsz év jelentősége. Rozsnyó a szlovákiai magyar közoktatás Szárszója mind a mai napig. Itt lehetőség nyílt a közoktatásban felmerült problémák kibeszélésére. Demokratikus párbeszéd keretei között kerestük az előrevivő megoldásokat.
A rozsnyói pedagógustalálkozók konferenciáinak mindig világosan meghatározott és gondosan megfontolt, előkészített témái voltak. Mintaként szolgáltak számunkra az anyaországi konferenciák, oktatáspolitika és pedagógiai stratégiai döntések, fejlesztések. Azt gondoltuk, ezeknek a szakmai irányvonalaknak a mentén tervezve a jövőt, nálunk is megtörténnek a közoktatás egészének változását sürgető intézkedések.
Kétezerig semmi jel nem utalt arra, hogy bármilyen nyitás, változás, demokratizálódás bekövetkezhetne a szlovákiai közoktatásban. A szlovák kollégák sem segítettek ebben. Lehet, nem volt elképzelés a jövő tisztázására, a ma elemzésére, lehet, nem voltak markáns és hiteles szakmai képviselői a változásnak, lehet, az oktatáspolitika tétovasága, céltalansága is elbizonytalanította a szakmát. Sajnálatos, hogy az oktatáskutatás hiánya csak ad hoc helyzeteket szült és a centralizált közoktatás elképesztő mértékben kiszolgáltatott a politikának. Születtek itt „Konstantin” és „Milénium” tervezetek, de a szakma súlytalansága képtelen volt a mérleg nyelvét a változás irányába billenteni. De bennünket, évente az újért, a közös probléma kibeszéléséért, a közös jövő megtervezéséért Rozsnyóra zarándoklókat a példák vonzottak.
A rozsnyói konferenciák új szemléletet hoztak a szlovákiai magyar közoktatásba. Fejlesztették a pedagógusok pedagógiai kultúráját, a közoktatásról mint rendszerről, a fejlesztések kapcsán az iskoláról mint szervezetről kezdődött el a párbeszéd, az irányításban is a rendszerszemlélet alapján indult meg a gondolkodás. Rozsnyónak köszönhető, hogy új fogalmak honosodtak meg a pedagógusok szakmai fogalomtárában, a nevelőtestületekben pedagógiai programról, minőségbiztosításról, önkormányzati intézményfenntartásról, felelősség-megosztásról, TQM-ről, kompetenciafejlesztésről, …. esett szó.
Egészséges vérátömlesztést kapott a szlovákiai magyar pedagógustársadalom. A változás, a változtatás nyugtalansága és kívánatossága szállta meg az amúgy is kísérletező kedvű kollégákat. Rozsnyón mutatkoztak be az első pedagógiai programok, itt kerültek bemutatásra az alkotó pedagógusok pályamunkái, innen indult útjára minden új szakmai hír, ami megmozgatta a nevelőtestületek alkotó fantáziáját.
Az évente megrendezett pedagógustalálkozók arra is alkalmat szolgáltattak, hogy ünnepeljünk. Ünnepeljük a közösségek által kiemelt nagyszerű példaképeket, a Czabán Samu Díj, illetve a Felvidéki Magyar Pedagógus Díj kitüntetettjeit, az alkotó pedagógusokat, a tehetséges diákokat, hogy gyönyörködjünk a tanulmányi versenyeink révén született gyermeki csodáknak, az okos, szép fiatalok nemzetközi és országos sikereinek.
Nagyszerű történések Rozsnyó 20 évének történései. Ám Magyarország, a mindenkori oktatási szaktárca, illetve a különböző magyarországi közalapítványok támogatása nélkül nehezen tudtunk volna találkozni, további hitet meríteni, hogy a cél érdekében érdemes vállalni, érdemes lobogni akkor is, ha közben elfogy az ember ereje. Köszönjük a segítséget.
Rozsnyó kapcsán számtalan személyes emlékeink vannak: megható pillanatok, boldog találkozások, felemelő érzések kerítenek hatalmukba. Emlékszem a kialakult tudásszomjra, a még többet, még alaposabban felismerésére, az alkotó pedagógusok pályamunkái bemutatásának izgalmára, a megfelelés felelősségének megélésére. S emlékszem a Vass Lajos Kórus fellépéseire, melyek izzóvá tették az amúgy is meleg baráti és emberi légkört.
Biztos, hogy az induláskor nem gondoltunk az évekkel, a találkozások, a konferenciák nem voltak öncélúak. Soha nem a külcsín, hanem a belbecs volt a fontos: a minőség és a fejlesztés vonzásában éltünk. A hazaiak meleg szíve, a hozzáértők szakmaisága, az anyaország vállalása adta össze a rozsnyói pedagógustalálkozók emberi és szakmai örömét, a tudást, amit a résztvevők visszaforgattak saját személyiségükbe, tudásukba, a szlovákiai magyar jövőbe, a gyermekbe.
Rozsnyó húsz év után a fiatal, ambiciózus, okos kollégáké. Ami az elkövetkezők felelőssége: az itt kapott és megszerzett tudás legyen a mindennapok része. A fiatalok legyenek az elmúlt és az elkövetkező fejlesztések szellemi hídjai, ahogy Németh László írja:
„Mi minden kell egy igazi hídhoz: vas, beton, veríték; mégis mennyi készül belőlük s milyen hamar. Egy szellemi hídhoz látszólag sokkal kevesebb kell. Egyetlen lélek, ki mint a mesebeli óriás keresztül fekszik a folyón s átsétáltatja magán az elválasztottakat.”
Ez a húsz év és a rozsnyói feladatok, szolgálat, nemes munka volt. A jövő Rozsnyón indult el.
Köszönet a rozsnyóiak vállalásának. Köszönet az indítóknak, a folytatóknak, a sok áldozatot vállaló helyi csapatnak, a rozsnyói és a Rozsnyói járás óvodáinak, iskoláinak, igazgatóinak, pedagógusainak, szülői szövetségeinek, az SZMPSZ Területi Választmányának, jelesül Tamás Erzsébetnek a fáradhatatlan segítséget, önzetlenséget, a húsz év alatt végzett közös munkát.
Tisztelt konferencia! Kedves Barátaim!
Az út Ithakába nem ért véget. Ahogy Márai is fogalmaz: „Utad értelme … nem a cél, hanem a vándorlás.”
Azért felemelő érzés úton lenni, mert nemcsak a látvány, hanem az érzések, a megtapasztalt tudás az, ami hív, a távlatok, a kihívás, ami még előttünk van, ami feladat, munka, ami még vár ránk, amit el kell végezni, melynek ígérete a felemelő katarzis.
S hogy megéri-e a nemes fáradozást? Németh László válaszol:
„De mi marad az elégetett szénből, a forgó lapátra hulló vízből, az elbomlott atomból?
S mégis ezek hajtják a társadalmat!”
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Ádám Zita, Felvidék.ma
Elhangzott Rozsnyón, április 5-én
{iarelatednews articleid=”45041,45032,45011″}
