Már hagyománnyá vált, hogy minden évben ünnepélyes keretek között emlékeznek az iskola névadójára, Döme Károlyra, a Duna menti községben. Végrendeletében tett alapítványának jótékony segítségéért (támogatta a szegényebb sorú tehetséges izsai gyerekeket) csupán azt kérte, hogy szentmisével emlékezzenek meg róla halála évfordulóján. 1800-1815-ig volt izsai plébános, 2000 óta az izsai alapiskola az ő nevét viseli.
A Döme Károly Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában és Óvodában az emléknapot május 23-án rendhagyó ünnepi misével kezdték a katolikus templomban, amelyen Horváth Róbert plébános Döme Károly életútján keresztül a katolikus egyház felszentelt papjainak számunkra, az utódok számára is példaadó, a magyar tudományokat művelő és gyarapító tudományos tevékenységéről beszélt.
Az ünnepi szentmise után a rendezvény az iskolában folytatódott, ahol megkoszorúzták Döme Károly emléktábláját.
Az emléknapi kultúrműsor az iskola folyósán került sor, ahol Dudás Katalin pedagógus köszöntötte a megjelenteket, köztük a baráti naszályi Angyalffy Mátyás Általános Iskola igazgatónőjét, Dibuszné Hauser Zsuzsannát, Csapó Julianna iskolatitkárt, Domin István polgármestert, a helyi szervezetek képviselőit, a Döme Károly Alapiskoláért Alap alapító tagjait és az iskolatanács tagjait.
A kultúrműsort a 2 – 3. és 7. osztály tanulóinak „Hófehérke” című előadását mutatták be, egy modernebb feldolgozásban. Ezt követte az iskola igazgatónőjének, Boschetti Adriannának ünnepi beszéde: „Az ünnepben a legszebb és legfontosabb az együttlét. Az, hogy ilyen sokan összegyűltünk megadni a tiszteletet a múltnak, őszinte örömmel tölt el. A múltnak, melyből a közösség minden tagjának van része, az emlékeknek, melyek a miénk. Ezekből az emlékekből, a közös tudásból, élményekből és érzésekből áll össze a történelem. A kis iskolában, mint a mi iskolánk, nagyon fontos a csapatmunka. Nagyon fontos, hogy meglegyen az összhang, mindenki szemvillanásból értse, hogy mit kell tennie, hogy igazán, szívből közös legyen a cél. Egy magányos kődarab, mindig csak kő marad. Ám, ha kell, a sok kis kő együtt templomot emel. Templomot és iskolát, egészítsük ki Reményik Sándor versére utalva, az emberi élet két nagy színhelyét köszöntve áhított tisztelettel.
Miért fontos az iskola? Mert az iskolás korba érve egészen új minőségű közösségi lét kezdődik. A kisgyermek, aki épp felfedezte, a világban elhelyezte önmagát, megtapasztalja, hogy csak társaikkal körülvéve lehet boldog, és tud értelmes életet élni. Ezért nagyon fontos olyan hellyé tenni az iskolát, ahová a tanuló és a tanár nap mint nap szívesen jön, mert ahogy egy bölcs mondás tartja: minden gyermek megérdemel egy elégedett pedagógust. Elődeinktől kapott örökségünket féltve őrizzük.
Az iskola névadójának úgy tudunk méltó emléket állítani, és igazi lokálpatriótának nevelni a fiatalokat, ha mindig szem előtt tartjuk, hogy Döme Károly is nagyon fontosnak tartotta az oktatás színvonalasságát és a hagyományok ápolását. Ne feledjük hagyatékát és a legyünk hűek ígéretünkhöz. Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk!”
2004-től évente, az emléknapon megköszönik azok munkáját, akik több éve az iskola fennmaradásán munkálkodnak.
Az iskola igazgatónője elsőként két kilencedikes tanulónak, Štefankovič Sofiának – kitűnő tanulmányi eredményeiért, Kuchta Gábornak pedig a szavalóversenyeken elért eredményiért. A pedagógusok közül Gelle Katalin kapott emléklapot eredményes pedagógusi munkásságáért. Az iskolapártolók közül Zakar Mária és a pathi Német családnak, támogatásukért.
Az ünnepi kultúrműsor tovább folytatódott. Az első osztályos tanulók fellépése után Pavlík Mónika, Hypská Viktória és Kuchta Gábor röviden felelevenítették az iskola névadójának életútját.
Döme Károly (Komárom, 1768. január 26. – Pozsony, 1845. május 22.) pozsonyi kanonok, költő, műfordító. A gimnáziumot szülőhelyén, a bölcseletet Pozsonyban végezte, ahol 1786-ban az Esztergom-egyházmegyei növendékpapok közé lépett. Ott hallgatta a teológiát, majd misés pappá szentelték föl.
1793-ban a pozsonyi pap nevelőintézet jószággondnoka mellé került segédnek, 1794-ben tanulmányfelügyelői tisztséggel bízták meg. 1800-ban Izsára került plébánosnak, ahol a közeli Virten Baróti Szabó Dáviddal és ennek mecénásával, Pyber Benedekkel barátságot ápolt.
1816-ban alesperes lett és Rudnay Sándorral Erdélybe ment, ahol előbb gyulafehérvári tiszteletbeli kanonok, majd a püspöknél segédkanonok volt. 1817-ben visszatért Pozsonyba és ott 1818-ban olvasókanonok, majd a Szent Imre nevelőintézetnek igazgatója lett. 1831. február 15-én a Magyar Tudományos Akadémia felvette tiszteletbeli tagjai közé.
Mint pozsonyi növendékpap az ottani királyi várban társaival alakított kis irodalmi körnek szerény tagja volt; itt találkozott 1784-ben Kazinczyval, ki őt megszerette s mindvégig baráti vonzalommal viseltetett hozzá.
Olaszul is megtanult és kedvenc költőjének Metastasionak munkáit fordította, melyeket külön kiadott.
Az idei emléknapot a napközis tanulók, az ötödik osztályosok és az óvodások kultúrműsora zárta. Az emléknapon a rájuk bízott örökségnek örvendtek és büszkék arra, hogy ilyen értékes szellemi kincsek tulajdonosai.
Képgalériánkat ITT tekintheti meg >>>
Miriák Ferenc
Fotók: a szerző felvételei
