Bártfára az ember szívesen látogat el, mert négyszögletű főterét évek óta igyekeznek olyan formában megőrizni, mint ahogy a századok ránk hagyták. Id. Entz Géza művészettörténész javaslatára 1986-ban a városmag helyreállítását az UNESCO aranyéremmel jutalmazta. Házaikat 1960 óta igyekeznek visszaigazítani, ami egyedi történelmi hangulatot kölcsönöz a térnek. A minap sétálva a főtéren, a gyönyörű városháza mellett, a 41-es sz. házon egy régi emléktáblát fedeztem örömömre föl. Rajta magyar felirat: „E házban született/ KÉLER BÉLA/ zeneköltő/ 1820. február hó 13-án/ A NAGYNEVŰ/ ZENEKÖLTŐ EMLÉKÉRE/ ÁLLÍTOTTA/ A HÁLÁS MAGYAR KÖZÖNSÉG”
De hol van már ez a közönség!? Bártfáról már eltűnt. Másutt is úgy viselkedik, mintha felszívódott volna.
Gondolom, kevesen ismerik ennek a zeneszerzőnek a nevét, nemhogy műveit. A „hálás magyar közönség” rég elfeledte és könnyelműen hagyatékával sem törődik. Hadd sajátítsák ki mások!
Nézzünk most a múltba, hogy építsük a jövőt!
1820. február 13-án Kéler István a város főbírája és felesége, Both Anna örül. Családjuk egy újabb taggal bővül. A jövevényt Albert Paul névre keresztelik. Az édesanya 12 gyermeket nevel föl: a későbbi Bélán kívül Frederikát, Istvánt, Anna Emíliát, Antóniát, Matildot, Augusztát, Apollóniát, Ferdinándot, Viktort, Jozefint és Amáliát.
A protestáns Kéler családot I. Lipót nemesítette 1699-ben. Az édesapa szenátor és az evangélikus egyház elöljárója. A család német anyanyelvű, így a későbbi zeneszerző a templom mögötti német iskolába jár, alig pár lépésre szülőházától. Ahogy ilyen esetben lenni szokott, zenei tehetsége már fiatalom megnyilvánul. Amint iskolába kerül, Franz Schiffer, a bártfai székesegyház karnagya oktatja hegedűre. Zongorázni azonban magától tanul meg. 1834-ben a lőcsei líceumba kerül. Majd a debreceni református kollégiumban jogot és filozófiát hallgat. Itt tanul meg magyarul. Milyen hasznos volt, hogy a magyarországi tanintézmények különböző nyelveken oktattak és toleranciára neveltek! Az eperjesi evangélikus kollégium következik. Itt is mint korábban Lőcsén, a diákzenekar karnagyaként működik. Jogi tanulmányait kiváló eredménnyel fejezi be. Szülei elképzelése szerint, mezőgazdasággal kellene foglalkoznia, de 1840-ben hiába megy Liptóba, majd Munkácsra, sőt később a Beszkidekbe, gondolatai a zene és kotta körül forognak, nem az eke szarva és a föld jár az eszében. Ám, hogy eleget tegyen szülei óhajának sógora halicsi nagybirtokán vállal munkát. Esténként azonban előveszi hegedűjét és diákéveiben szerzett keringőit csiszolgatja. E négy év alatt, nagyjából ötven darabot szerez. Esténként zeneelméletet tanul Johann Georg Albrechtsberger: Theorie der Tonkunst (A hangművészet elmélete) c. munkájából. E könyv szerzője Ludwig van Beethoven tanára is volt. Kapóra jön számára, hogy sógora tönkremegy. Így Kéler visszatér szülővárosába. A bártfafürdői zenekarban játszik, majd 1844-ben Eperjesre költözik. Órákat ad, játszik a színházi zenekarban. A következő évben már a bécsi Theater an der Wienben találjuk. Kéler megnyeri az első hegedűs posztjára kiírt pályázatot. Először Friedrich von Flotow Alessandro Stradella c. operájának bemutatója alkalmából lép föl. Két évig hangszerelést és harmóniát tanul Schlesingernél és több szólamú szerkesztést Simon Sechternél. Zenei fejlődését Hector Berlioz és Giacomo Meyerbeer segíti elő. Gustav Adolf Lortzing, vagy Franz von Suppé vezénylete alatt zenél. Kilenc évig muzsikál a császárvárosban. Itt komponálja első jelentősebb alkotását, a Romantikus Előjátékot (Ouverture Romantique), melyet Suppé magasra értékel.
1846 óta különböző kiadók megjelentetik szerzeményeit, melyek fokozatosan népszerűségre tesznek szert. 1854-ben Sommer berlini zenekarának karmesteri posztját vállalja egy évre, ahol Csillagremény (Hoffnungs Sterne op.17.) c. számával lopózik be a berliniek szívébe. A Nagy Viharvágta (Grosser Sturmgalopp op.12) c. koncertszerzeményét még távozása után 23 évvel is játsszák.
1854 szeptemberében a hamburgi Tonhalleban lép föl. Erre az alkalomra szerzi a Tengerészek útjai (Seemannsfahrten op. 43) c. művét. Egy évre rá már Bécsben találjuk, ahol az elhunyt Lanner után veszi át a zenekart. 1855. december 2-án a hietzingi megakoncerten – Schönbrunn mellett – vezényli az Egy éjszaka Velencében (Eine Nacht in Venedig) c. szerzeményét, melynek hagyatékában csak töredéke maradt meg. A következő négy évet a 10. Mazzucchelli gróf gyalogezred katonai zenekarának karnagyaként tölti el. Ebben a minőségében Pesten, Debrecenben, Brassóban és Nagyszebenben szerepel. 1860-ban egyre gyorsabban romlik egészségi állapota így gyógykezelteti magát. Ezután felhagy a katonai szolgálattal. Pesten, fiatalkori barátjával, Dubecz Józseffel zenekart alapít. A bemutatkozó koncerten hangzik föl hegedű-kettőse a Művészbarátok (Die Kunstbruder). Kéler ünnepélyes Rákóczi-nyitányával op.76 avatják föl a budapesti Népszínházat 1875. október 15-én. Később ez az épület lesz a Nemzeti Színház otthona, míg föl nem robbantják (1908-64).
1863 és 1866 között Adolf nassaui uralkodó herceg zeneigazgatója Wiesbadenben. Ekkor a fürdőzenekar karmestere. Többek között udvari bálokon vezényel. Ebben a városban talál egy jó barátra, Carl Wagner ezredesre, aki támogatja. Majd 1867 és 1870 között visszavonul. Zeneszerzéssel foglalkozik. A nyári időszakban sokat utazik. Svájcban és Párizsban koncertezik.
Visszatérve Wiesbadenbe sikerrel vezényli a Szép Rajnán emlékezem Rád (Am schönen Rhein gedenk’ ich Dein op. 83 c. keringőjét, melyet ITT meghallgatható>>> Ezt a szerzeményét ifj. Johann Strauss közismert Kék Duna keringőjéhez hasonlították, de ma már ki ismeri!? Pedig ez Kéler leghíresebb szerzeménye. Az egész világon játszották és különböző kiadók adták ki Berlinben, Párizsban, Milánóban és Londonban. 1877-ig 138 alkotása jelent meg nyomtatásban 12 európai kiadó jóvoltából. Ez azért jelent valamit!
1868 decemberében Amszterdamban koncertsorozatot vezényel, majd 1870. július 25-én ismét a wiesbadeni fürdőzenekar élén áll 1872 decemberéig. Közben egyik szerzeményét komponálja a másik után. Minden koncertjének kinyomtatott programját elteszi. Ennek alapján tudhatjuk, hogy az 1871. esztendőben 366 koncertet tartott! De 1872 májusától a wiesbadeni zenekart már csak mint vendég vezényli. Szabad idejében zenét szerez. Ekkor születik a Szerelem szárnyán (Auf Flügel der Liebe op. 93) vagy századik opusa a Boldogság utolsó pillanatai (Die letzten Glückstunden op. 100). 1874-től a londoni Coventgarden karnagya, ahol a Concerts populairs-t (Népszerű koncertek) vezényli. A brit fővárosban mutatja be A szép lovasnőt (Die schöne Reiterin op. 102), A Temze strandjának partján (An der Themse Strand op.104), A szép angol nőt (La belle Anglaise op.109). Majd koncertet ad a manchesteri Free Trade Hall-ban. Egy evre rá – többek között – a berlini szimfonikusokat vezényli, majd ez év júniusában a müncheni Gungle-zenekar élén áll, de a zürichi Torhalle Pavillonban és a közeli Luzernben is muzsikál. 1875 elején Londonban koncertezik, ahol újabb hét szerzeményt komponál. Majd sikeres szereplés után ismét Wiesbadenben találjuk, ahol újabb keringők születnek: a Rajnától a Dunáig (op. 138), Török induló (op. 138) és az Orosz induló (op. 127). 1878-ban Bártfafürdőn pihen. Ekkor koncertet tart szerzeményeiből és a tiszta bevételt szülővárosának adományozza, mivel, az leégett. 1880 augusztusában Bártfafürdőn átdolgozza fiatalkori énekét Ó szerelmem, amikor Nálad vagyok (Ach Liebste, wenn ich bei Dir bin, op. 102). Feljegyzései fáradhatatlanságáról tanúskodnak. 1881-ben 134 koncertet tart Wiesbadenben, Berlinben és Lipcsében.
Wiesbadenben távozik az élők sorából 1882. november 20-án, 62 éves korában. Ott is temetik el. Sírkövén a Gyönyörű Rajnán emlékezem Rád c. keringőjének első taktusait róják föl. Sírfelirata szerint: „Kéler Béla, a nassaui uralkodó herceg zeneszerzője és karnagya. Felső-Magyarországon született és művelődött, Wisebadenben működött és halt meg.” Élete végén is szeretett hazájára, valamint szülővárosára gondolt. Zenei hagyatékát Bártfára hagyta.
A Hamburger Fremden-Blatt szakszerűen méltatta életpályáját. 23 év alatt számos elismerésben részesült. I. Oskar svéd és norvég király a Literi et Artibus aranyéremmel tüntette ki, IV. Vilmos porosz király kézimunkával készítet arany cigarettadobozzal, I. Vilmos német császár arany díszített brossal ajándékozta meg és a nassaui herceg Für Verdienste und Wissenschaft (A Szolgalátért és Tudományért) ezüst nagykereszttel. Néhány elismerése és annak dokumentálása a bártfai múzeumban található.
Kélerről úgy látszik méltánytalanul megfeledkeztünk. Ám Tanya Ariana Bendisnek köszönhetően a Bártfai Emlék c. csárdása op. 31 ebben az évben a „közeli” Kaliforniában csendült föl. Tanya háromévesen kezdett el táncolni Kaliforniában Végh Mária vezetésével. Egyetemi tanulmányait az Irvine-i Californiai Egyetem tánckoreográfus szakán a szépművészetek bakkalareusaként (BFA) fejezte be idén júniusban. Néptánc-történetet is tanult és idén májusban diplomamunkájaként koreografált egy táncdarabot, melyhez Kéler csárdását választotta. Több hónapos munka után a balettet tíz táncos segítségével mutatta be a kaliforniai Claer Trevor Szinházban. A balett és a néptánc találkozik és életre kelt egy népmesét, megtekinthető ITT>>>.
De azért nem kell Kaliforniába utaznunk, ha méltatlanul feledett művészünk zeneszámaival meg akarunk ismerkedni. A Kassai Állami Filharmónia CD-re följátszotta néhány szerzeményét (Magyar Vígjáték-nyitány op. 108, Békegalamb, polka-mazurka op. 80, Ladies Polka op. 29, Bártfai Emlékcsárdás op. 31, A szép Rajnán emlékezem Rád, keringő op. 83, Nagy Pokoli Vágta, op. 60). Műveinek két- és négykezes zongorakivonatai részben ingyenesen letölthetők ITT>>>. Wiesbaden sem feledkezett meg udvari zenészéről. Ők is feljátszották műveit.
Kéler Béla szülőházán, a Városház tér 41-es sz. házon 1906. augusztus 11-én leplezték le az eredeti emléktáblát, melyet a nacionalista körök 1944-ben azzal az indokkal távolítottak el a homlokzatról, hogy Kéler magyar volt. (Ez azért mindmáig elég nagy bűn, ha a gólya magyar bölcsőbe viszi a gyereket. Sok szülő tesz is róla, hogy ezt a tévedést korrigálja!) 1952-ben egy szlovák nyelvű emléktáblát helyeztek el, melyen a művész keresztnevét szlovákul írták. Így a soha nem létező Vojtech Kéler lett belőle. Az eredeti márványtáblát 2011-ben helyezték vissza eredeti helyére. Jelenleg két emléktábla látható a szülőházon.
Bár másutt is követnék ezt a méltányos eljárást!
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
