Bár már jócskán túl vagyunk a tanévkezdésen és a tanév vége szinte csillagászati távolságban van, azonban az iskolák működésének sikerességét kiértékelők érdeklődése középpontjában álló tevékenységek/témák igazából most kezdődnek, mert az egyes tanulmányi versenyekre való felkészülés lassan kezdetét veszi, jönnek az előkészítő rendezvények, ezért a háttérben már itt-ott lázas munka folyik.
Másrészt lassan közeleg a beiratkozás időszaka, amivel együtt ugrásszerűen megnő az iskolák és fenntartóik érdeklődése az eladhatóság iránt. Nagyon gyakori jelensége ennek az időszaknak, hogy látszólagos, vagy sokszor kitalált és semmivel sem igazolt érvek mentén próbálnak többen érvelni, miközben a dolgokhoz kicsit többet értők és több tapasztalattal rendelkezők jól látják, hogy semmi másról nincs szó adott esetben, mint arról az egyszerű piaci lépésről, amikor a kofa átejti az átejthető vevőt és akár a selejtről is képes „bebizonyítani”, hogy az a termékcsalád csúcsa.
A tanév vége és az új tanév kezdete elég okot szolgáltat, hogy mindenféle statisztikák és iskolák rangsorolása jelenjen meg. Arról azonban mélyen hallgatnak a hírek, hogy az ilyen rangsorolásokban és az egyes iskolák eredményességi mutatóiban sosem szerepel még csak a periférián sem az, hogy az egyes iskolák ilyen közreadott „eredményességében” mekkora részaránnyal van jelen az adott iskola szociális környezete, és milyen arányban az iskola ún. hozzáadott értéke. Ugyanúgy senki sem teszi szóvá, hogy az iskola eredményeként próbálnak eladni olyasmit, amihez az adott iskolának szinte semmi köze nincs, vagy csak nagyon távoli és áttételes „érdemei” vannak a dolog pozitív tartalmát illető tényekhez (majdnem géneket írtam a tények helyett, pedig sokszor talán erről is szó van, bár erről nem illik véleményt alkotni)
Nyugdíjas matematika fizika szakos pedagógus vagyok. A 40 egynéhány aktív évem alatt nagyon sokféle tanulóval volt szerencsém több-kevesebb sikerrel megküzdeni az előrelépés napi/heti/ éves küzdelmeit. Amikor arról a bizonyos hozzáadott értékről beszélek, akkor elsősorban a tantárgyi versenyekben szereplő tanulók felkészítése jut az eszembe, mert velük rendszeresen egyéni képességeik alapján kellett foglalkozni és az alacsony létszámuk miatt volt is mód ilyen egyéni hozzáállást részleteiben végigvinni.Nos, tapasztalatom szerint voltak eredményes „versenyzőim” akikkel sokat kellett foglalkozni, de voltak olyanok is, akiknek eredményessége majdnem 100%-ban az egyéni érdemük volt, nekem csak annyi szerepem volt abban, hogy időnként feladatokat kellett nekik adnom, hogy ne unatkozzanak, sőt még azt is megkockáztatom, hogy néha én többet tanultam őtőlük, mint ők éntőlem. Így utólag kijelenthetem, hogy ez egy természetes dolog, de amikor ilyesmik eszembe jutnak, akkor fölmerül bennem a kérdés, hogy az iskola volt-e eredményes, vagy én voltam eredményes, vagy csak az iskola is és én is jókor jó helyen voltunk és belecsöppentünk egy kellemes, kifelé kellő ismeretek híján jól eladható helyzetbe. Máskor meg sok erőlködés és küszködés után sem jött össze említésre méltó eredmény, akkor meg az iskola is meg én is a bénák és fejlődésre várók népes táborát erősítettük, pedig lehet, hogy csupán arról volt szó, hogy az a bizonyos gyerek akkor éppen indiszponált volt, s később őt bosszantotta a legjobban, hogy önmaga szerint is érthetetlenül alul teljesített.
Nehogy valaki félreértsen, ma nincs okom sem dicsekedni, sem szégyenkezni. Egyszerűen csupán arról van szó, hogy minden ilyesfajta rangsorolás láttán felforr bennem a vér és az jut eszembe, hogy örökre el kellene tiltani minden ilyesmit kieszelőt és közreadót még attól is, hogy megszólaljon. Hogyan lehet összemérni egy szociálisan hátrányos helyzetű térség kis iskolájának teljesítményét egy erős versenyhelyzetben lévő, kiemelt támogatásokat élvező ipari/kereskedelmi/társadalmi központként funkcionáló nagyváros iskolájával? Szerintem nem lehetetlen, hogy az a hátrányos helyzetű kisiskola hozzáadott értékben messze fölülmúlja a híres nagy és sikeres városi iskolát, csak éppen az iskolaügy irányításában ténykedő félművelt és lusta sógor-komák nem képesek mérni ezt a bizonyos hozzáadott értéket, vagy nagy önteltségükben fogalmuk sincs az ilyesmi létezéséről és mérhetőségéről. Tény és való, hogy ez nem is olyan egyszerű feladat, de ha képtelenek rá, akkor miért van némelyeknek magasabb fizetésük, mint egy tanítónak?
Sajnos a problémát kevésbé értők és belülről kellően nem ismerők között mára elterjedt egy olyan nézet, hogy csupán az ún. nagy iskolák képesek megfelelő eredményességgel működni. Természetesen van ebben némi ráció, mert valószínűleg a nagyobb létszám eredményezhet egy nagyobb valószínűséget az erősebb konkurencia kialakulásához, aminek lehet az egyik eredménye a nagyobb igyekezet és aktivitás, de lehet eredménye az idő előtti visszavonulás és az „engem ide úgysem vesznek be” alapon való lemondás is. Ugyanúgy lehet több tehetséges tanuló a nagyobb létszámban, de ugyanúgy el is kallódhat több tehetség az ilyen tömegben. Ugyanez megfordítva is igaz. Tehát ugyanúgy vannak előnyei és hátrányai is egy alacsonyabb létszámú iskolának. Mindezeket összegezve bizonyos fokú agyi diszfunkció és jó adag kritikát nélkülöző elfogultság kell ahhoz, hogy bárki a létszám vagy a tanulmányi versenyeken való eredményesség alapján próbáljon minősíteni. Sajnálattal közlöm az illetőkkel, hogy az élet, a hétköznapi érvényesülésben az iskolában megszerzett tudás és a jól felhasználható tapasztalat az egy-két tényezővel és számmal kifejezhető értékekénél jóval összetettebb és mint minden folyamatosan változó jelentéstartalmú tényező. Lehetnek olyan időszakok, amikor a győztesek gyűjtőhelye lesz a sikeres iskola ,de lehetnek olyan időszakok is, amikor a győzelem csak egy lesz a sok elvárt és kívánatos végeredmény közül és pl. sokkal nagyobb értéke lesz annak, hogy egyszerűen csak jól érezze magát az a gyerek ott és akkor, és örömmel és szívesen töltse ott a napjait akár egyetlen verseny nélkül is és csupán annyit érezzen, hogy szeretik őt, mindenkire bátran és bizalommal számíthat, ha szüksége van segítségre, és ha téved, vagy valamit elront, akkor megértő és segítőkész emberekkel van körülvéve, akikre minden gondjában, bajában támaszkodhat. Természetesen e között a két szélsőség között gazdag skála lelhető, amelyen a két szélsőség akár társítható, de akár egymást kizáró módon is realizálható. Csak halkan kérdezem, akkor most mi is az hogy, SIKERES?
Varga Lajos/Felvidék.ma
