Kezdjük talán egy személyes történettel, amit apu, még így hetvenen túl is gyakran emleget. Ő 1946-ban kezdett iskolába járni, amikor Csehszlovákiában a legjobban tombolt a magyarellenes hisztéria. Nemhogy magyarul nem tanulhatott, de az iskolában még megszólalni sem volt szabad magyarul, ami aztán egész életében végigkísérte, hogy nem magyarul sajátította el azt az alapot, amire a későbbiekben építkezhetett volna.
Ezt a történetet csak azért mesélem el, mert azok a szülők is ugyanerre ítélik az utódaikat, akik magyar létükre szlovák iskolába íratják a gyermekeiket. Higgyék el, hogy az az alap, amit az anyanyelvükön megszerezhetnének, végig hiányozni fog gyermekeiknek, és csak súlyos kudarcok árán fogják tudni ezt a hátrányt behozni. Ha egyáltalán lesz erejük és kitartásuk ehhez a küzdelemhez. Mert könnyen meglehet, hogy más irányba fordítják az energiájukat, ahol nem éri őket annyi kudarc, és így pont az ellenkezőjét érik el ezek a szülők annak, amit akartak, mert egy életre elveszik a gyerekük kedvét a tanulástól.
Node, ne csak a negatívumokat soroljuk, mert pozitív példának itt van Bödör Csaba, friss Junior Prima Díjas, aki így vall a korai évekről, hogy magyarul kezdett tanulni: Alapvető fontosságúnak tartom szüleim e döntését a későbbi pályám szempontjából. Több beszélgetés kapcsán szóba került ez a kérdés, és most, a beiratkozások időszakában különös aktualitással is bír.
Azt gondolom, hogy a szlovák nyelv ismerete fontos, de nem az identitásunk árán. Az anyanyelvi közeg szerintem pótolhatatlan e korai fázisban. Számomra a magyar iskola a szakmai boldoguláson túl azt is jelenti, hogy örülök annak, hogy értem például Ady verseinek vagy Jókai regényeinek üzenetét, büszke lehetek és magaménak is érezhetem a híres magyar tudósok, sikeres sportolók eredményeit. Mindenki lehetőségeit alapvetően a tehetsége és a szorgalma határozza meg, a legideálisabb startvonalról viszont az alapok anyanyelvi közegben történő elsajátításával indulunk.
Csaba kiemelte az identitás kérdését, mert egy gyerek számára igenis ez a legfontosabb kérdés, hogy: Ki vagyok én? És ha otthon apu, anyu magyarul beszél, az iskolában pedig szlovákul kell tanulnia, akkor könnyen összezavarodik, mert nem tudja, hogy kicsoda is ő.
Bödör Csaba példája azért is kitűnő, mert magyar iskolából indulva még nemzetközi környezetben, angolul kommunikálva is megállta a helyét.
Mert a világ ma már kinyílt, és ha azt akarjuk, hogy a gyerekünk sikeres legyen, akkor arra kell őt ösztönöznünk, hogy minél több nyelvet sajátítson el, ami csakis az anyanyelv biztos bázisán lehetséges.
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma