Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc előtt tisztelgő ünnepi megemlékezésen idén Cziprusz Zoltán, a Via Nova ICS szervezetépítési alelnöke, Rimaszombat önkormányzati képviselője tartott ünnepi beszédet, melyet változás nélkül közlünk:
„Sokszor nem elég tüzet gyújtani,
A lángok erejét meg is kell tartani.
Fogjuk fel a parázs minden melegét,
S nem csak egy kis tüzét, az egész nemzetét.”
(Petőfi Sándor)
Tisztelt ünneplő közösség! Kedves lévaiak!
A bátrak előtt tisztelgünk ma, március 15-ike ünnepén. Ki mást is méltatnánk egy forradalom apropóján, ha nem azokat, akik szembe mertek szállni az uralkodó trenddel, a hatalommal, az erő letéteményesével? Hittek az igazukban, kimondták, és kiálltak érte. Követték Kossuth Lajos, a későbbi szabadságharc motorját, aki szentül hitte és vallotta: „A félelem mindig rossz tanácsadó.”
Nemzeti ünnepeinkkel sokszor nincs könnyű dolgunk. Sem itt, külhonban, sem az anyaországban. Tiltották őket politikai és nemzetiségi okokból egyaránt. Augusztus 20-át az osztrákok tiltották, a kommunisták a szocialista alkotmány napjává silányították. Március 15. érthető okokból sokáig csípte az osztrák hatalom szemét, október 23. pedig ugyanilyen történetet járt be a kommunistákkal. És nemzeti ünnepeink megtartása, az etnikai elnyomás közepette, az elszakított, határon túlivá tett országrészek magyarjainak sem volt egyszerű – sőt ma sem az…
Három nagy nemzeti ünnepünkből kettő arról szól, hogy nem engedtünk, nem hajoltunk, hanem a folyamatos hajlítást megelégelve, szálfaként kihúztuk magunkat. Bár az ellenség eltörte ezt a szálfát, ez mégis tiszteletre méltó dicsőség. És a magyar köztudatban ennek a szabadságharcos szellemnek a tündöklése „A DICSŐSÉG”. Óriásit tudunk domborítani kilátástalan helyzetekben, a világon senki nem indít nálunk hősiesebb rohamokat. Elbukott hősies rohamaink után, és ezekre emlékező ünnepeinken ma is, egyszerre érezzük magunkon a sorozatos vereségek okozta reménytelenséget és a vereségekből újra és újra felállni képes erőt. Nehéz megbirkózni ezzel a kettősséggel.
Az elmúlt évszázadok, a szüntelen önvédelmi harcok a törökök, osztrákok, szovjetek és más elnyomók ellen, szabadságharcos világlátással itattak át minket. Ennek viszont, minden szépsége mellett, megvan az a veszélye, hogy elfelejtjük a békés építkezés módját és jelentőségét. Történelmi alakjaink esetében többre taksáljuk a hatalommal szembeni hősies ellenállást, mint a békés építkezést. A harcokban edződött, heves magyar vérmérséklet hajlamos kapkodással, felesleges belső vetélkedéssel, féltékenykedéssel és sértődésekkel nehézzé tenni a saját békés építkezését. Európa viszont 70 éve nagyrészt békében él, és nekünk ebben a világban kell megtalálnunk a hatékony módszereket. Ugyanakkor nem szabad elfelednünk tisztelni és követni szabadságharcosaink példáját.
A márciusi ifjak, az önkéntes katonák bátornak, sőt akár felelőtlenül vakmerőnek tűnhetnek. De a bátrak tetteinek lényegét éppen azzal fedjük el, ha a bátorság-gyávaság rendszerben vizsgáljuk őket. Ők azért hősök, mert nem a hőssé válás a céljuk. A bátrakat, akik a szívükkel gondolkoznak az eszük helyett, az igaz ügybe vetett hit hajtja. Ez pedig olyan erő, amely hegyeket képes megmozgatni. Ha a márciusi ifjak nem álltak volna ki dacolni egy birodalommal, nem ragadták volna magukkal a tömeget, akkor nem alakult volna meg sem a Batthyány-, sem a Kossuth-kormány. Akkor a forradalmi hullámhoz utóbb csatlakozó urak tovább keresték volna a politikai megoldásokat. Azok az urak, akik közül eleinte többen ellenezték az ifjak eltökélt, heves megmozdulását.
Nem túl messze, az anyaországban most is találni olyan vezetőt, akit egykor rengeteg bírálat ért az idősebbek részéről, amiért a fiatalok közül a legmesszebbre merészkedett. Ennek a vezetőnek ma az a dolga, hogy forrófejű fiatalból tapasztalt öreggé átlényegülve, békében, békés módszerekkel építse az országot, de ha kell, higgadtnak tűnő, ám annál keményebb politikai harcokban is küzdjön érte. A fiatalos hév, a túlcsorduló akarat nem veszélyforrás, hanem lehetőség, amely nagyot fordíthat a kilátástalan helyzeteken. És idővel bölcsességgé nemesedhet, amire szintén szükségünk van.
Történelmi bátrakból a XX. század felvidéki kínálata sem szegényes, noha mártírjaink, példaképeink sokszor sajnos kevésbé ismertek a széles közönség előtt. Salkaházi Sára, Esterházy János vagy épp Dombi Ferenc atya életműve, erkölcsi tartása viszont ugyanolyan örökkévaló. Az ő szellemi hagyatékuk nekünk is alapot adhat a békés építkezéshez.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Szülővárosom, Rimaszombat híres szülötte, a szabadságharc nagy költője, Tompa Mihály szólaltatta meg „A madár, fiaihoz” című versben a „csak azért is morál” parancsát. A hatalommal dacoló, a vert állapotba bele nem nyugvó magatartást követelt népétől. Minden magyar embernek ismerősen cseng e sor: „Fiaim, csak énekeljetek!”
Most, rimaszombatiként, itt vagyok Önök között Léván. Látom, hogy városuk címerében ott az oroszlán, a harciasság, a bátorság jelképe. És jól tudom, hogy Tompa Mihály „bezzegmoráljának” törvénye itt van Önök között is.
Pedagógusaik megvívják a mindennapi küzdelmet, hogy a peremvidéken is magyar érzelmű és magyar gondolkodású gyermekek nőjenek fel.
Intézményvezetőik napról napra közösségi rendezvényeket szerveznek, hogy teret teremtsenek a magyar életnek városukban.
És Önöknek is megvannak a 21. századi példaképeik. Hiszen van egy Dolník Erzsébetük, egy Kassai Gyulájuk és egy Gubík Lászlójuk, akik vállalásukkal a békés és jogszerű ellenállás felvidéki fővárosává tették Lévát.
Ez a dacoló makacsság – ahogy 1848. március 15-én is tette – nem igényli, hanem követeli a jogsértések és az elnyomás megszüntetését. Nem könyörög és egyeztet, hanem pontokba szedi mindazt, amiből nem enged. A felelősségteljes polgár mindig szabadságra vágyik, de a szabadságot nem önmagáért és nem önmagának akarja, hanem a közösségének. Mert minden közösséget megillet a szabadság, az egyenlő bánásmód és az önrendelkezés. Senkinek sincs joga másodrendű állampolgárrá lefokozni, netán állampolgárságuktól megfosztani másokat. Ha mégis ilyesmivel próbálkozik a hatalom, akkor egyszerre van szükség a mostani márciusi ifjak elsöprő hitére és arra a bölcsességre, ami a korábbi ifjakban nemesedett ki mára.
Legyen velünk a hit és a bölcsesség, és ne álljunk meg jogos követeléseink tervekbe foglalásánál! Legyünk elég bátrak megvalósítani is azokat!
Dicsőség a bátraknak! – mondta ünnepi beszédében Cziprusz Zoltán.
Elhangzott Léván, 2015. március 15-én.
Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”52473″}
