A kassai Rovás Akadémián kedden, március 17-én Kovács Péter testnevelés tanárral folyt beszélgetés a néhai csehszlovák tömegrendezvényekről, melyeket szpartakiádoknak hívtak. Ez egy rendezvénysorozat része, mely azt a nevet viseli: Amit Csehszlovákiában szerettünk – és amit nem. Miután Kovács Ágnes, a Rovás Akadémia igazgatója üdvözölte az előadót és a megjelenteket. A beszélgetés elején egy filmet tekintettünk meg, mely propaganda célokkal készült az 1980-as szpartakiádról.
Az első hármat Országos Szpartakiádnak hívták (Celoštátna spartakiáda; 1955, 1960, 1965), majd Csehszlovák Szpartakiádnak (Československá spartakiáda; 1975, 1980, 1985). 1955-ben, a „felszabadulás” évfordulóján tartották az elsőt. Az 1970-es elmaradt, mert a rendszer tartott tőle, ellenzéki tüntetéssé válik, hiszen a szovjetek alig két évvel korábban tiporták le a Prágai Tavaszt, ezt a reményt keltő kezdeményezést. Az 1990-es volt az utolsó, de azt már Testnevelési Ünnepségek (Tělovýchovné slavnosti) név alatt rendezték meg. Nem a hagyományos strahovi stadionban szervezték és politikai felhangjai sem voltak. A három futballpályányi strahovi stadiont még a Sokol (Sólyom) testnevelési mozgalom számára építették 1926-ban 60 hektáros területen. A lelátókon 130.000 néző fért el és egyszerre 14.000 tornász léphetett föl. Az utolsó Össz-sólyom Gyülekezést (Všesokolský slet) 1948-ban tartották. A kommunisták számára azonban ez a cseh nacionalista felhangokat is pengető mozgalom nem volt elfogadható.
Van, aki nagyon pozitívan értékeli, van aki nem – kezdte Kovács Péter. A közvélemény-kutatások szerint, a szlovákok jobban sajnálták ennek megszűntét, mint a csehek, annak ellenére, hogy ez tisztán cseh kezdeményezés volt. Német mintára indult a csehek körében a Sokol (Sólyom) mozgalom és 1882-ben rendezték meg az első gyülekezést. Ez egy baloldali mozgalom volt, amelynek keretében a munkások léptek fel. Ez a hagyomány 1948-ig működött. Ekkor megszüntették és az egykori római rabszolgára, a lázadó Spartacusra való utalással, szpartakiádnak nevezték el. Nagyon népszerű lett. Mindig volt ideológiai töltete és propagandára használták. Azt óhajtották bizonygatni, hogy a népi-demokratikus, majd szocialista Csehszlovákiában milyen boldogan élünk. Ez tehát egy tömegsportmozgalom, melyet a mindenkori hatalom saját céljaira használt föl. Hivatalosan önkéntes alapon szervezték. Tehát „pártunk és kormányunk” direkt nem szólt oda, de minden igazgató tudtára adták, iskolájából hány diáknak kell ebben részt vennie. Ez pártfeladat volt. Kovács saját tapasztalataira támaszkodva, elmondta, 1959 szeptemberében az igazgatók megkapták az ukázt. Az alsó tagozatosok és a felsősök is külön gyakorlatokat végeztek. Prágában szakemberek összeállították a tornagyakorlatokat. Ezt brosúrákban közzétették. Sok rajz is volt köztük a leírás mellett és ezt az iskolák megkapták. A tornagyakorlatokat zenére valósították meg. Nem volt ez bonyolult feladat.
A pártállam gigantikus rendezvényéről volt tehát szó. 1955-ben – a korabeli sajtó beszámolója szerint – az első napon több mint 200.000 néző látta a produkciót. A cikkek címei önmagukért beszélnek. „Felejthetetlen szépségű képek a Strahovon.”„Több mint 200.000 néző lelkesedett az erő és öröm seregszemléjén.” „Győztes menet.”„A munkatartalék nagyvonalú fellépése.”„A legyőzhetetlen nép magával ragadó menetelése.”Boldogan fogunk élni, örömmel dolgozni.” „Strahov új erővel és szépséggel virágzott ki.” „Testnevelésünk sikereinek leghatalmasabb seregszemléje.” „A jó munka győzelme.” stb. – se vége, se hossza nem volt a kincstári lelkesedésnek. 1960-ban összesen 250.000 tornász lépett föl, akiket két millió néző volt kiváncsi. Ma már ilyet csak Kínában vagy Észak-Koreában láthatunk. A totalitárius rendszerek mindig szerették az ilyen erőfitogtató rendezvényeket.
Kovács elmondta, nem rajongott érte. Hogy a gyerekek szerették, vagy sem, nehéz megmondani. A diákok nem csak tornaórán tanulták a gyakorlatokat. A többség, ha eljutott egy bizonyos szintre, az élmény kellemessé vált. Rendszerint járási szintig jutott el mindenki. Megtörtént a válogatás és néhány csoport eljutott egészen Prágába. Ott ingyen lehetett igénybe venni a városi tömegközlekedést. Két hétig tartott ez a rendezvénysorozat. Mivel akkor néhány százezer embert kellett elhelyezni, a prágai iskolákban ilyenkor két héttel hamarább kezdődött a nyári szünet. Kisiskolások, felső tagozatosok, középiskolások, szülők gyermekeikkel, sorköteles katonák, különböző korosztályú férfiak és nők végeztek önálló tornagyakorlatokat. A gyakorlás nem volt mindig kellemes. A többség úgy vette, muszáj. Minden iskolának nem volt tornaterme, így a gyakorlatok betanulása nehézségekbe ütközött.
A dilemma, miként tekintsünk erre a rendezvényre – szögezte le az előadó. Hogyan nézzük. Egyrészt a testépítés hasznos, akkor jó dologként könyvelhetjük el. Ha úgy, hogy parancsszóra történt és az akkori ideológiát szolgálta ki, akkor már nem pozitív a megítélés. Az előadó nem akart állást foglalni. Biztosan voltak rossz és jó oldalai. Egyfajta állami aerobik volt.
Az egyik résztvevő elmondta, 1960-ban losonci diákként eljutott Prágába. A napfelkelte a stadionban találta őket, mert nehéz, akrobatikus gyakorlatot kellett bemutatniuk. Ellenszenves volt az is, hogy felvonuláskor jelszavakat kellett skandálni: „Povstalecká Bystrica, zdraví Prahu zo srdca.” (Beszterce, a felkelés városa, szívből üdvözöl tégedet Prága) De más politikai tartalmú jelszavakat is skandáltak. A cseh fővárosban két előadást tartottak egy napon. Többre nem volt mód. Prágában két hétig minden e körül forgott. A rádió tudósított a rendezvényről, a közlekedést is annak rendelték alá. Nehéz volt utazni. Nagy volt a zsúfoltság. Felvonulások és gyakorlások zajlottak mindenütt.
A strahovi stadion szomszédságában 1964-65-ben egy diákkollégium épült, amelyben a szpartakiádok tornászait helyezték el. A kollégium folyosói nagyon szélesek voltak. Ezt azzal magyarázták, hogy ha esett az eső, akkor ott lehetett gyakorolni.
Azonban a szpartakiád néha kellemetlenséggel is járt a hatalom számára. 1965-ben baleset történt. Az egyik diákinternátus területén várakozó diákokra ráestek az oszlopok, melyekre hangszórókat szereltek. Négy diák a helyszínen szörnyet halt, többen súlyosan megsebesültek. A hatalom nagyon rossz néven vette, hogy a Szabad Európa Rádió „eltúlozta” az ügy tálalását, amikor vérfürdőt emlegetett. Az elvtársak szerint ugyanis igaz, négy gyerek meghalt, de hát az nem olyan nagy ügy.
A nemzetközi sportszervezetek vezetői a szpartakiádot komoly dolognak tartották, annak ideológiai, propagandisztikus jellegét figyelmen kívül hagyták és az sem érdekelte őket különösebben, hogy mi volt ennek az ára.
Elmondhatjuk, hogy egy felemás rendezvény volt, azonban a rendszer sokkal súlyosabb hibákat és bűnöket követett el, mint a szpartakiád. Ha csak ennyi lett volna a bűne, az nem lett volna oly nagy baj.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”50188,45039,36637″}
