A jogfosztásra emlékeztek Kassa után Somorján, Dunaszerdahelyen, Komáromban, Nyitraújlakon, Búcson, Zselízen, Léván, Kalondán, Kaposkelecsényben, sőt Budapesten és Prágában is.
Április 5-én volt a kassai kormányprogram elfogadásának, április 12-én pedig a magyarok kitelepítésének emléknapja. Kassán egy felvidéki fiatalokból állócsapat állt ki transzparensekkel az egykori vármegyeháza épülete elé (ahonnan kihirdették 70 évvel ezelőtt a kormányprogramot), több vidéki emlékműnél pedig az elmúlt napokban jelentek meg, hogy tiltakozzanak a máig érvényben levő,alapvető emberi jogokat sértő szlovákiai jogszabályok, az ún. Beneš-dekrétumok ellen.
A zömében a Via Nova ICs tagjaiból álló társaság a szervezet elnökének, Gubík Lászlónak húsvéti írását követően döntötte el, hogy Kassán emel hangot a jogfosztást kimondó jogszabályok ellen. Sokak nem értették, hogy miért csak ilyen csekély létszámban jöttek össze a fiatalok. A választ Gubík László, a Via Nova ICs elnöke adta meg:
„Nem kellenek ahhoz tízezrek, hogy az igazságot kimondjuk. Húsvéti gondolataimban kifejeztem egy vágyat, miszerint méltó lenne a feltámadás ünnepéhez, ha kálváriánk 70. évfordulójához közeledvén, békés tiltakozásunk jeléül ki-ki elhelyezne egy szál virágot vagy koszorút a környékén álló kitelepítési emlékműnél vagy Esterházy szobornál. Miután többen jelezték, hogy a húsvéti ünnepek alatt egy-egy jelképes helyszínen fejet hajtanak kitelepített rokonaik és a mártír gróf előtt, eldöntöttük, hogy az állomások sorából Kassa sem maradhat ki. Tekintettel arra, hogy április 5. épp húsvét vasárnapjára esett, így az utolsó napokban már bárminemű felhívás intézését meglehetősen illetlennek tartottuk, tehát az önként jelentkezők mintegy kéttucatnyi csapatával jelentünk meg. Így vállaltuk, hogy kevesen bár, de harsányan adunk hangot a felvidéki magyarságot ért, mindmáig bocsánatkérés és kárpótlás nélküli igazságtalanság elleni tiltakozásnak.”
A kassai megmozduláson különböző transzparenseken jelenítették meg az üzenetet a régi vármegyeháza épülete előtt. Itt Gubík László mondott beszédet, kiemelve, hogy a háborús bűnös minősítés háborús állapotokat sugall, mi viszont minden tekintetben békét akarunk. A tiltakozók ezután megkoszorúzták Esterházy János szobrát a Csáky-Dessewffy palota udvarán. A tiltakozás, illetve megemlékezés viszont nem egy helyszínre korlátozódott – a szervezet tagjai és szimpatizánsai számos helyszínen felhívták a figyelmet a törvényerőre emelt jogfosztásra.
Somorja – Méry János: Ha lehet, naponta kell emlegetni, s a köztudatban kell tartani a témát.A cseh és szlovák törvények szerint máig háborús bűnös nemzet vagyunk a németekkel együtt,és a parlament ezt nemrég meg is erősítette. Erről a Felvidék.ma is beszámolt. 
Dunaszerdahely – Vésey Kovács László: Még le sem verték a lakatot az összes náci koncentrációs táborról 1945-ben, amikor Csehszlovákia deklarálta, hogy alsóbbrendűek vagyunk, és erre iszonyatos megaláztatásokkal nyomta rá a pecsétet. Vagy kiemeljük az arcunkat a sárból, vagy elfelejtünk mindent, még azt is, hogy kik vagyunk. Éppen ezzel a céllal kényszerítették marhavagonokba nagyapáinkat.
Révkomárom – Knirs Imre alpolgármester: Fel kell hívni a figyelmet a Beneš-dekrétumok tarthatatlanságára, ebben ugyanis a csehszlovák nemzetállam megteremtése érdekében az ország területén élő németek és magyarok kollektív bűnösségét rögzítették. Erről is írt portálunk ITT.
Nyitraújlak – Pócsik József: Nekünk zoboraljaiaknak különösen fontos, hogy emlékezzünk a grófúrra, hiszen ő is innen származott. Esterházy megmutatta nekünk, hogy bármilyen rendszer, bármilyen kor, bármilyen eszme is uralkodjék, az igazság mindig ugyanazt jelenti.
Búcs – Vanya Éva: 70 év elteltével még mindig „bűnösök” vagyunk (állampolgársági ellentörvény, kisiskolák felszámolása, kétnyelvűség hiánya). Bíznunk kell abban, hogy vannak, lesznek köztünk Esterházy kaliberű politikusok, akik a végsőkig kiállnak jogainkért és végül elérik céljaikat.
Zselíz – Csonka Ákos: Kisemmizés, megalázás, jogfosztás, elüldözés, fogcsikorgató hideg, marhavagonok, kényszermunka, idegenek betolakodása, félelem, bátorság, hit, remény, büszkeség, hazaszökés. Ez nagyszüleink hagyatéka. Felejtsük el? Tagadjuk meg? Hát nem! Gondterhes örökség, de vállalnunk kell!
Léva – Sipos József: Esterházy János egész életében a felvidéki magyarság megmaradásáért és jogaiért küzdött. Tudatosítanunk kell, hogy a jogainkért való kiállás most is fontos feltétele megmaradásunknak.
Kalonda – Papp Sándor: „Esterházy János emlékműve egy olyan helyen áll, ahol egykor koncepciós perek zajlottak a helyi magyarok ellen. Kalondán több család tart évente „magyar-magyar” találkozókat, hogy ne szakadjanak meg a szálak a szétszakított családtagok között.
Kaposkelecsény – Varga Tibor: Mi, vianovás fiatalok példaképünknek tekintjük a mártír Esterházy Jánost. Bátor kiállása, szülőföldjéhez való ragaszkodása és hűsége, értékrendje követendő út számunkra.
Budapest – Ladó Balázs: Hajdan volt egy ember, aki a mainál sokkal nehezebb körülmények között, önzetlenül kiállt egy olyan közösségi ügyért, amely az életét követelte. Lehetősége lett volna a könnyebb utat választani, mégis felelősségteljesen döntött, a közössége mellett. Ebből ma is erőt meríthetünk.
Prága – Iván Tamás: Esterházy János élete során mindig kiállt és küzdött mind a magyarság, mind más közösségek jogaiért. Ezt az üzenetet kötelességünk ápolni és nem megfeledkezni róla.
VKL, tsák, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”52919,50487,53044,52927″}
