Kár lenne elfelejteni… című ünnepi műsoros délutánnal tisztelgett a Csemadok alapszervezete április 12-én Gímesen a Villő gyermek-folklóregyüttes ötvenéves évfordulója előtt.
A műsor és a szervezés is nagyszerű volt, mellyel Jókai Máriát, a Villő csoport alapítóját – jóformán napjainkig vezetőjét -, egykori tanító nénijüket is köszöntötték. Az ünnepélykezdő műsorrész hangulatformáló volt: a Csámpai Boglárka által elénekelt Jelenti magát Jézus… ballada után következett Púchovsky László polgármester rövid bevezető köszöntője, majd Farkas Éva műsorvezetőnek az együttest bemutató ismertetője, utána pedig az „acélhangú” mintegy húsztagú felnőtt éneklőcsoport gyönyörű énekei. Koruknál fogva kevés kivétellel talán a „Villőn keresztül ragadtak” a színpadon.
Ezután a hangulatmeghatározó bevezető után kezdődött a Kár lenne elfelejteni, Mikuš Györgyé Bakó Rózsa irányításával, a jelenlegi iskolásokkal felújított Zoboralja gyermek-hagyománykultúráját elénk táró műsor: a széktánc, a balázsolás, a farsangolás, a fonóházi szokások, a csörgős bottal táncolás, a tananajozás, a sárdózás, a villőzés, ill. kisze-vice járás, az ulicskázás, a Bodnár Béla ballada, a pünkösdi királylány választás/bemutatás. Lényegében felvonultatták a télutóhoz, a tavaszhoz kötődő szokásokat, dalokat, táncokat.
A műsort színpadra állító jelenlegi vezetők Mikušné Bakó Rózsa, Tkáčné Kovács Terézia és Varga Imre – nagy odafigyeléssel tették a dolgukat. A műsort mellettem ülve néző Jókai Mária is így érezhette, mert pirosra tapsolta a tenyerét. Mindjárt meg is született egy nagyon is elfogadható ötlete/javaslata, miszerint: „ A zoboralji falvak minden évben a húsvét utáni vasárnapon rendezzék meg a VILLŐ FESZTIVÁLT”.
Vegyük sorjában az egyes jeleneteket:
A nyitó kisszék-táncban, nyolc legény hegykén meglovagolva a négylábút, büszkén fitogtatta a tudását, ügyességét.
A balázsolásban a Macska ül a szalonnán refrénű dalt énekelve jártak a gyerekek házról házra ajándékot gyűjteni a tanítóknak– tojást, szalonnát, stb…, s ahol kaptak, ott… ” egy tojás, két tojás,három tojás…”, számolták jó hangosan az ajándékot. A háziaktól így szorgalmazták a bőségesebb adakozást. A házból kijövet pedig az utcán hangosan kikiabálták, hogy ki, melyik ház, mit adott.
Érdekes megoldást alkalmaztak a csörgőbotok elkészítésére, – egy szögre több söröskupakot húztak rá, aztán a szöget beverték a bot alsó felébe. A botot a földhöz ütögetve kapták meg a csörgőhangot. Táncukban a legények a figurázás mellett a ritmikus csörgetést, kopogást is igyekeztek élménnyé tenni.
A leányok a tananaj szokás bemutatásával most már a maguk részére végezték az ajándékgyűjtést. Énekelve járják a falut, – ez a lányok farsang utolsó vasárnapi adománygyűjtése. Ahol kaptak, megköszönték, ahol nem kaptak ajándékot, azokat kiénekelték:…”Nem adtak semmit,/ Pocik egye kalásztokat,/ geriny egye tyúkotokat…, ” és folytatták az útjukat.
Ebbe folyt bele a sárdózás. Ezt már a korosabb legények járták. A legények is folytatták a családok felköszöntését, meg a gyűjtögetést, minden jót kívántak az évközi nagy munkákhoz, még a lányokat, a menyecskéket is „megforgatták” . Ők már sonkát, szalonnát is kaptak, aztán a farsang utolsó vasárnapján a mulatságban közösen elfogyasztották, sok esetben egy részét a korcsmárosnál italra „beváltották”. A délutáni mulatsági részbe már a lányok is bekapcsolódtak, és bizony a táncnál a dudással együtt előkerült a „János bácsi, dudáljon keend…” dal is. Az 1954-es néprajzi gyűjtés alapján a Népes együttesünk részére, Kvocsák József Rajter Lajos zenéjére készített belőle koreográfiát. Most is jól csinálták és nagy sikere volt a táncnak, a párosnak is.
A lányok kiszehajtás utáni villője is fokozta a hangulatot. A szalaggal, hímes tojásokkal gyönyörűen feldíszített zöld ágat/gallyat a falut sorba járva, egy-egy ház ablaka előtt magasra tartva énekelték..”Kijé,kijé ez a ház… „ dalban végigmondták a köszöntőt, begyűjtötték az ajándékot és mentek tovább. A lányok nagyon szépen daloltak, táncoltak.
Aztán jött az ulicskázás, a Bodnár Béla ballada, majd e műsorrész látványos befejezéseként a tavaszi szokások talán legszebbike, a pünkösdölés, a pünkösdi királynő választása, és selyem sátor alatt hordva az egész falunak bemutatása. Nagyon szépen megfogalmazták és előadták, átélve bemutatták. Nagyon szép volt az öltözetük, a viseletük, éneklésükben követték Gálné Borbély Renáta gyönyörű vezetőhangját, elragadóan tiszta volt az egész színpadi megjelenésük. Ez volt a visszaemlékező műsor gyöngye.
A folytatás meglepetéssel kezdődött (legalábbis a számomra volt meglepetés). Katona István és gyerektársai, Pista sajátos feldolgozásában bemutatta az Elveszett juhait sirató pásztor… népi játékot, mely egyben hangszerbemutató is volt. Megszólalt benne a duda, a tekerőlant (nyenyere), a honfoglalás kori dobtányér és az énekelve előadott sirató/kereső szöveg. Ügyesek voltak, tánc nélkül, nem az általánosan ismert változatban dolgozták fel.
Aztán egymást követték a felújított ének- és táncszámok: a Szőlőhegyen keresztül…, a Körtefa, körtefa…,a Réten, réten…, majd a csodálatos, a minden szereplőt színpadra szólító zárókép.
Ez előtt a gyönyörű népviseletbe öltözött sokadalom előtt köszöntötték Jókai Máriát, az egykori tanító nénit, aki Zoboralja magyarjainak világértéket jelentő kincseit ötvenéves munkával újból élővé varázsolta, valamint oklevélben részesültek a jelenlegi továbbvivők: Szeles Mária, Sípos Anna, Mikušné Bakó Rózsa, Varga Imre.
A köszöntésben Púchovsky László polgármestert követték sokan: egykori Villő-és Csemadok-tagok, anyukák, Maga Györgyné, a helyi iskola igazgatóhelyettese, Fekete Márta a Csemadok Országos Tanácsa nevében, valamint a helyi és a járási kulturális központ is elhozta virágait, és többen Jókai Mária évtizedes munkáját csodálók közül is. Meghatóan kedves volt az ünnepelt reagálása is, /lásd a mottót/. Én a végén, a színpadon gratulálásom után, a már indulófélben levő közönség felé fordulva bevallottam, hogy Ág Tibor népdalgyűjtővel 1951. december 30-án, olyan írást kaptunk a koloni Süttő család fejétől, melyben engedélyezte a gyűjtött dalok szabad felhasználását.
A ünneplés méltó befejezéseként mindannyian, szinte himnuszként elénekeltük a… Csitári hegyek alatt… kezdetű, Kodály Zoltán által minden magyart meghódított, Zoboralján gyűjtött dalt.
Váljon valóra a polgármester úr köszöntőjében megfogalmazott óhaj…”Bízom benne, hogy még ötven év múlva is lesz kikkel és kinek előadni, bemutatni hagyományainkat”. Úgy legyen!
Az eseményről készült fotógaléria ITT tekinthető meg.
Takács András, Felvidék.ma
A szerző a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja
Fotó: Tóth Klára {iarelatednews articleid=”53005,44989,51034,47970,46184″}
