A magyar könyvpiac lebilincselően izgalmas újdonsága a felvidéki származású Pósa Zoltán Seminoma avagy kórház a város közepén című kötete.
A kiváló író, költő – Balassi-emlékérmes újságíró – egyfajta kalandregényben írta le gyógyulásának történetét. Interjút adott a Présház.Eu művészeti hírportálnak, melyet alább mi is közzé teszünk:
– Regénye azt sugallja, hogy olykor halálos veszedelemben is föl kell izzítani az ember lelkében megbúvó derűt, humort. Valóban segítheti ez a gyógyulást?
– A Seminoma, avagy kórház a város közepén című két kötetes regény egy harmincöt napos klinikai kálvária históriája. A velem nyugodt lélekkel azonosítható főhős, Barna Zoltán viszonylag fiatal, a pálya széléről éppen hogy elmozdult író, költő tudatába éles késként hatol az akár halálos ítéletként is értelmezhető diagnózis: Seminoma. Ugyanis ez a szó súlyos és intim daganatos betegséget, hererákot jelent. Ám ebben a katartikus pillanatban föltámad benne a keresztény hívő ember bölcs derűje, az önmagát örökké analizáló gondolkodó ember öniróniája. Így képes testi kiszolgáltatottságát vidáman pajzán erotikává finomítani, vagy – ne képmutatóskodjunk: – inkább vérbőn vaskossá fölpörgetni. Így hát civil életének „hívságosabb oldalai” zárójelbe kerülnek, s valóban meggyógyítja őt az emberi lélekben megbúvó elpusztíthatatlan derű és a harmonikus családi élet, a Mindenható két nagyszerű ajándéka.
– Isten angyalai kiégetik az emberből a benne munkáló ördögöt – reméli Ön. Az árnyék nélküli ember azonban maga is angyallá válik. Önnel ez megtörtént?
– Isten angyalai a nem mindennapi szenvedésekkel kiégették belőlem a bennem munkáló ördögöt, amely persze a legalattomosabb rohamokban újra és újra föltámad, hiszen erről szól az életünk. El kell döntenünk: Istent, vagy Sátánt választjuk, mert harmadik út nincs. Nem véletlenül választottam mottónak az ószövetségi helyet Ézsaiás próféta könyvéből (43. 1): „Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívlak téged, enyém vagy”
Valóban megtisztultam, törekszem azóta is, mint minden keresztyén hívő a tökéletességre. Isten küldöttei, a regénybeli angyali segítőim, feleségem, Barna Márta, Máté fiam, az elhivatott orvosok és a remek ápolónők olykor groteszk, mulatságos, harsány kacajt keltő módon is, de segítenek abban, hogy közelítsek az angyalian tökéletes állapothoz, amit olykor, a hétköznapi küzdelmek forgatagában ma is igen nehéz megközelíteni. Kérdésére válaszolva: amíg e földön élünk, az árnyékunk véglegesen soha nem tűnik el.
– Szélesebb értelemben: társadalmunk is sok szempontból gyógyulásra szorul. Az Ön kétkötetes regénye ehhez adhat-e inspirációt?
– A Seminoma avagy kórház a város közepén nagyrészt a huszadik század nyolcvanas éveiben, a „glasznoszty korszakban játszódik, ám a mű teljes horizontja máig ível. A regény egyik tanulsága éppen az, hogy az ezredfordulót egységben láttatja: Nincs értelme élesen szembe állítani a kommunizmust a posztkommunista korszakokkal, mert egy tőről fakadnak. A regény kifejezi azt a hitet és reményt is, hogy Magyarország a kórházból reménykedve távozó hőshöz hasonlóan lábadozik, itt és most a gyógyulás és megigazulás útján jár, de az igazak ösvénye is szenvedésekkel van kikövezve.
Szóljon erről regényemnek pár mondata: A tisztátalan ajakhoz hozzányomott tüzes parázsra, a betegségre, mint földi tisztítótűzre most már mindig emlékezni fogok. Arra tanított: a test a lélek temploma. Vigyázni kell rá. Lerombolni nagy bűn, hiszen ajándékba kaptuk. Nem igaz, hogy szabad akaratunk szerint rendelkezhetünk vele. A templomra, a lélektemplomra, a testre nem Istennek van szüksége, hanem nekünk.
Forrás: http://preshaztarsasag.wix.com/preshaz
Molnár Pál, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”51223,50731,46316,45620″}
