Szlovákia mezőgazdasága önellátó lehetne, s teljes mértékben ki tudná szolgálni a lakosság igényeit. A globalista világban a helyi kis- és őstermelőknek mégis ádáz harcot kell folytatniuk a külföldi terményekkel, melyeket olcsóbban kínálnak, pedig akár több száz kilométerről érkeznek. Nem ritkán még zölden vannak leszedve s az úton érnek be, így pont a lényegtől, a napfénytől mentesülnek. Ez az eljárás nyilván feltételez bizonyos tartósítást is, ám ezzel a pénztárcájukat néző vásárlók a legkevésbé sem törődnek (meg lehet érteni ezt is). Az árban versenyképtelen hazai termények pedig ugyancsak exportra vagy éppen ipari feldolgozásra jutnak. Fura logika ez. Nem is csoda, hogy egyre kevesebben foglalkoznak Szlovákiában zöldségtermesztéssel, s a földeken leginkább gabonatermesztés és mondjuk a kevésbé problematikus repcetermesztés folyik. Különösen érvényes ez a Garam mentére, ahol az országban az egyik legjobb minőségű, legmagasabb koronájú földek vannak. A mezőgazdaság mégis lemenőfélben van, a kistermelők lassan felhagynak a több generációra visszamenő földműveléssel, el vagy jobb esetben bérbe adják földjeiket, amiket a külföldiek előszeretettel vásárolnak fel. Dánok és olaszok is órási területekkel rendelkeznek már itt. Nekik megéri, hisz odahaza erre támogatást is kapnak. Szlovákiának viszont úgy látszik nem érdeke a mezőgazdaság felvirágoztatása. Érdekes viszonyok ezek. Erre mutatott rá a Pravda napilap is, aki a zselízi őstermelőről, Kiss Lajosról készített riportot, melyet az alábbiakban fordításban közlünk:
A nyári zöldségpiacon az árak uralkodnak. Tudja ezt minden termesztő és kereskedő egyaránt, s tisztában van vele a zselízi Kiss Lajos is. Zöldségültetvényein úgyszólván minden megterem a burgonyától a paradicsomig, a paprikával, uborkával, dinnyével, eperrel és tökkel bezárólag.
Kiss őstermelőként a legjobb minőségű zöldségféléket kínálja, ennek ellenére jócskán van mit tennie a túlélésért. Olyan vetélytársakkal kell megküzdenie, mint az áruházláncok és felvásárlók, akik tisztességes őstermelőknek adják ki magukat. Zselíztől húsz kilométernyire, a Garamon felfelé haladva két forgalmas út, a nyitrai és párkányi kereszteződésében fekszik Garamkálna. Autók ezrei rajzanak az utakon, eszményi hely a zöldség- és gyümölcsárusításra.
Az útkereszteződésben az árusok úgy „lakmároznak”, akár az alaszkai medvék a tél előtt ikrákat rakó lazacok között. A kálnai útkereszteződésben minden pillanatban megáll egy-egy autó, amelynek az utasai vásárolni szándékoznak.
Péter a selmecbányai dombság térségébe igyekszik, ahol a nyaralója áll. A szőke brigádoslány pultján vérvörös paradicsomok és szebbnél-szebb halványzöld paprikák mosolyognak a nézelődőre. Lesz majd salátába és bőven jut a lecsóba is – gondolja, s aztán megakad a tekintete az árcédulán. Amit lát, szöget üt a fejébe – a két legfontosabb nyári zöldségféle kilója 1,90 euróba kerül. „Vajon hol termesztették?” – kérdezi nem kis meglepődéssel. „Ugye, szép. Magyarországról származik” – hangzik az eladó készséges válasza.
Kiss közel 50 hektáron termeszt paprikát. A környékbeli falvak lakói tudják, hogy gazdaságában olcsón lehet vásárolni. Az öt kilogrammos csomagolású paradicsom és paprika kilogrammonkénti ára 50 cent, míg a két kilogrammosnál mindössze tíz centtel drágább.
A burgonya ára is kedvező, hiszen a 25 kilogrammos csomagolás 10 euróba kerül, kilogrammja tehát 40 cent. Pusztán összehasonlításként: az áruházláncok 55 centért kínálják kilogrammját, de már sejtik, hogy a nyári szárazság miatt ősszel alacsonyabb lesz a termés, s így a kereskedők már most emelik áraikat.
Az önellátóság buktatói
Kiss gazdaságában most van beérőben minden, amit elültetett. Az olyan vetélytársakkal, mint az áruházláncolatok és a felvásárlók kétszeresen sem húzhat ujjat. Az egyedüli előnye, hogy náluk szebbet, jobbat és olcsóbbat kínál.
„Elkedvetlenítő, amit magam körül látok. A Magyarországról behozott zöldségfélék ellen nem tehetek semmit, hiszen az ottani termesztők számos állami kedvezményben részesülnek, a forint árfolyamának lebegéséről már nem is szólva. Hazai felvásárlóink nagyon is jól tudják, hogy ha átmennek a déli határon a nyári terményfelesleghez szinte nevetséges árakon juthatnak hozzá. Azután az utak mentén és a piacokon őstermelőknek adják ki magukat, tetemes hasznot zsebelve be. Ilyenről a tisztességes hazai termesztő nem is álmodozhat” mondja a zselízi őstermelő.
Évekkel ezelőtt terményeit igyekezett eljuttatni az áruházláncokba is, ám mindahányszor ugyanazt a kérdést szegezték neki: Mennyit enged az árakból? Valamennyinek búcsút intett, s ma már a termését négy saját üzletében forgalmazza, de ellátja a kiskereskedőket és zöldségfeldolgozókat is.
Szlovákia önellátó lehetne zöldségfélékből, ehelyett azonban elözönli az országot a Magyarországról, Lengyelországból és Nyugat-Európából behozott áru. Kiss gazdasága talán az utolsó nagyobb paprikaoázis a Garam alsó folyása mentén. Az olyan hagyományos paprikatermesztő járások, mint a Komáromi és az Érsekújvári járás, épp hogy csak éldegélnek. Ez alól kivételt talán csak a marcelházai Vitazel társaság képez.
Az őstermelő azt is elpanaszolta, hogy mind kevesebb a munkáskéz a földeken. A fiatalok hűtlenek lettek a mezőgazdasághoz, a nagyobb mezőgazdasági üzemek viszont a gabonaneműek, a kukorica és az olajtartalmú növények termesztésére összpontosítják figyelmüket. A valamikor 200-300 embert is foglalkoztató mezőgazdasági szövetkezetek áttértek a monokultúrára, s így 10-20 dolgozóval is beérik.
Ugyanakkor a zöldségtermesztés sok munkaalkalmat kínál. Kiss az idény folyamán 50-120 embernek ad munkát, kétharmaduk a romák közül kerül ki. „Ha rend uralkodik a gazdaságban, valamennyien alkalmazkodnak” mondja. Nagyobb gondokat okoz neki a rendkívüli szárazság, pontosabban az öntözővíz.
A Garamnak, amelyen mint eső után a gombák, úgy nőttek ki sorra a kis vízierőművek, csökkent a vízhozama. Ez okot ad a számára, hogy tartson a jövőtől, hiszen az öntözővíz ára emelkedhet. Ma sem olcsó. Az eltelt három hónap alatt Kiss földjeire nem kevesebb, mint 330 000 köbméter vizet juttattak ki, köbmétere 20 centbe került. Ezt pedig soknak tartja az őstermelő. Elvárná, hogy az állam az eddiginél jobban viszonyuljon a termelőkhöz.
Semmi sincs ingyen, még a víz sem
Kiss Lajossal egyetemben valamennyi mezőgazdász legszívesebben visszatérne az öntözőberendezések használatának jelképes egykoronás árához, ám Brüsszel ezt az állami támogatás tiltott formájának tartja. Ráadásul a Hydromeliorácie állami vállalat szerint az a bizonyos egy korona, ami átszámítva 0,033 eurót tesz ki évenként az öntözött terület egy hektárjára, a hidromeliorációs vagyon egyszerű reprodukálására sem elegendő.
„Amennyiben a támogatásnak ez a rendszere folytatódna, nem teljesítenénk az uniós alapok merítésének a kritériumait” magyarázta Nagy Laura, a Hydromeliorácie állami vállalat igazgatója. Szerinte az állam ettől eltekintve is igyekszik a mezőgazdászok kedvében járni.
A piaci áron történő bérlet helyett, amely 27,52 eurót tenne ki, figyelembe véve az öntözőberendezések korát és elhasználódottságát, évente hektáronként 3-6 eurós bérleti díjat számítanak. Ez természetesen a víz árának a meghatározásában is megjelenik.
Mitévő legyen Kiss Lajos és a többi őstermelő? A mezőgazdász nem befolyásolhatja az időjárást, ám az államon múlik, hogy tekintettel legyen a rendkívüli szárazság miatt a földeken uralkodó állapotokra. Ha Brüsszel a szemére veti Szlovákiának a nem megengedett állami támogatást, akkor hasonló szigort kellene tanúsítania a többi tagországgal szemben is, amelyek különféle ürügyekkel igyekeznek menteni mezőgazdaságukat.
A zöldség, hasonlóképpen, mint a tej vagy a hús, áruvá lett, amely nemcsak a termelő puszta effektivitását tükrözi, hanem szakmai rátermettségét is, a piacon pedig az élelmiszerek főleg az árukkal versengenek. Ha rejtett dotációkkal csökkentik az árukat, és a piacra az arra illetékes ellenőrző szervek munkája ellenére külföldről beszivárog a felvásárlásból származó zöldség, akkor a tisztességes hazai őstermelők jelentős hátrányt szenvednek.
Érdekli önöket, mint vásárlókat a zöldségfélék származási helye? Megkérdezik, hogy vajon ki termesztette, vagy csak az árcédulákat nézik? Kisebb betűkkel ugyan, de az árcédulán szerepel az áru származási helye is. Ez sem lehet közömbös. A bolti akció nem minden, ezzel a fogyasztó is szembesül, amikor odahaza megkóstolja a zöldséget. A paradicsomnak például a napsugarak illatát kellene árasztania, és beleharapva kellemes és jellegzetes édeskés-savanykás ízt kellene éreznünk. Valljuk be, az esetek többségében szemrevaló zöldségfélét kapunk a pénzünkért, az ízük azonban…
Az utolsó hazai őstermelők egyike, akiről szóltunk, a szlovákiai földekről lassan kiveszőfélben lévő fűszerpaprikát is termeszt. Nem kis büszkeséggel vallja, hogy ilyen talán még Kalocsán sem terem. Tavaly a Zsitva mentéről származó paprikát a származásának földrajzi helyzetével megjelölt termények közé sorolták, azaz a kivételes európai termékek közé. Nem elégséges azonban az ilyen zöldségfélék termesztése, a fogyasztóknak ragaszkodniuk is kellene hozzájuk bevásárlásuk során. És éppenséggel ez az a magatartás, amellyel egy ország népe a leghatékonyabban támogathatja mezőgazdászait.
Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”51441,50673,48829,48396,47132,44676,43066,44522,42350″}
