Az idei Halottak napja alkalmával sem feledkeztünk meg Eduard Beneš, volt Csehszlovák államelnök 70 évvel ezelőtt elrendelt etnikai tisztogatásainak ártatlan áldozatairól. Most először égett mécses a pozsonyligetfalui vérengzések helyszínén, a bírósági ítélet nélkül kivégzett német, magyar és szlovák, volt csehszlovák állampolgárok emlékére az idén emelt emléktábla kőbálványán.
Ma már dokumentumokkal is igazolható és közismert tény, hogy Eduard Beneš háború utáni tevékenysége, sok történész összehasonlítása szerint is Sztálin gaztetteihez volt hasonlítható, és ilyen értelemben a volt Csehszlovák köztársasági elnöknek 1945-töt követő „demokráciája” voltaképpen a sztálini diktatúra Csehszlovákia területén történő meghonosítása volt. Az is ismert, hogy mindez saját kicsinyes bosszúja és a homogén nemzetállam rögeszméjében deformálódott értékrendje alapján történt. Ebben ott szerepelt az új állam „másodrendű polgárai” számára előkészített kilakoltatás, kényszermunka és a fizikai megsemmisítés, mint előre megfogalmazott kollektív ítélet.
Kikre vonatkoztak ezek a bűnök? Azokra, akik a beneši egyszínű nemzetállam elképzelésével szemben „akadályt” jelentettek a 2. Csehszlovák Köztársaság elnöke és a hozzá hasonlóan gondolkodók számára. Ilyen akadály volt az országban nagy létszámú csehszlovákiai németség és a felvidéki magyarság. De Beneš bosszúja nem kímélte az akkor már önállóságot követelő szlovák értelmiséget sem. Ha a 70 évvel ezelőtti eseményeket a mai közép-ázsiai történésekkel hasonlítjuk össze, akkor meglepő azonosságokat találunk közöttük, mert az akkori Csehszlovákia a mai Iszlám Állam kalifátusának eszközeit használta céljai eléréséhez. Ennek három sarkalatos pontja van és volt, amit akkor Eduard Beneš a Csehszlovák Hadsereg titkosszolgálatának adott feladatul.
Ezek az elvárások és hasonlóságok a mai Iszlám Állam, illetve Eduard Beneš esetében a következők voltak:
1) „Önkéntes” átállás az iszlám hitre, azaz iszlamizálás. A Beneš-dekrétumok esetében ez a reszlovakizálás vagy a recsehizálás volt!
2) Megkegyelmezés, de rabszolgasorsban-tartás. A Beneš-dekrétumok esetében ez a vagyonelkobzás utáni kényszermunka vagy munkatáborokba-zárás volt!
3) Azonnali lefejezés, azaz középkori brutális kivégzés. A Beneš-dekrétumok esetében ez a vagyonelkobzás és utána a megsemmisítő-táborokban, minden bírósági ítélet nélküli kivégzés volt!
Tiltakozhatunk az összehasonlítás ellen, de ez a tényeken nem változtat. Eduard Beneš 1945-töt követő homogén cseh nemzetállami elképzelése legalább annyira barbár volt, mint az Iszlám Állam mai területszerzése és az őshonos lakosság elleni állami terrorizmusa és brutalitása. Ezért jogos és időszerű az utókor elvárása, hogy a Beneš dekrétumairól és az ennek szellemében elkövetett háborús és emberiesség elleni gaztetteiről hangosan és nyíltan beszéljük, s az ártatlan áldozatokat megkövessük, illetve őket és áldozatvállalásukat az összmagyar (német és szlovák) nemzeti emlékezet részévé tegyük. Ezt a célt szolgálta részünkről a Halottak napi megemlékező mécsesgyújtás és főhajtás is.
Dunajszky Géza, Felvidék.ma
A szerző közíró, a Pozsonyligetfalui Emlékmű-előkészítő Társaság vezetője {iarelatednews articleid=”54481,43495″}
