(Képgalériával frissítve!) Az ipolynyéki templomkertben november 4-én helyezték örök nyugalomra Dombi Ferenc kanonokot, Ipolynyék nyugalmazott esperesét. A Szent István templomban tartott szertartást és a szentmisét Dr Beer Miklós váci megyéspüspök celebrálta. A megboldogult kanonok úr koporsójánál reggeltől róhatták le a kegyeletüket tisztelői. Hrubík Béla, a község polgármestere az ipolynyékiek nevében búcsúzott el a kanonok úrtól.
„Ideje van az ünneplésnek és ideje van a gyásznak is. Mindkettőben volt részünk ez évben. Öröm, gratulációk, kitüntetések, baráti ölelések, kézfogások, magasztalások. Gyertyák a tortán, és gyertyák a koporsó mellett. Milyen közel is van egymáshoz öröm és bánat. Amilyen magasztos volt az ünnepünk, olyan méltóságteljes, igaz és mély most a gyászunk is. Milyen sokszor érezzük életünkben, hogy Isten letaszít, de fel is emel, megbánt, de meg is vigasztal, megáztat, de meg is szárít. És nincs középút. Szólnak a harangok, sírnak a harangok. Temetni hívnak, mert a holtakat útra kell bocsájtani, a leghosszabb útra,melyen valamennyien elindulunk jóságos Atyánk elébe. Útközben megállunk. Vissza-vissza nézünk, még jön- e utánunk valaki, de csak egyedül megyünk. Látjuk még, ahogyan integet felénk a gyermekkor gondtalan csodája, a várakozás évei, a konok elhatározások, a dacos akarat és a hit. A kert fái, a templomok keresztjei futnak velünk, édesanya és édesapa derűs arca, képek a múltból, meghajtja fejét néhány öreg fűz a Tisza parton, a szeretett és mindig csillogó szemmel emlegetett Tiszaug, Tiszasas, Szelevény, és Csépa. Felcsillan a szőke Tisza tarajos vize. Utoljára, még egyszer, ők is búcsúznak” – fogalmazott Hrubík Béla.
Hozzátette: „Sokan jöttünk, sokfelől. Mi is búcsúzni jöttünk. Temetni jöttünk. Egy igaz magyar embert. Mindenét
ránk hagyta, amije volt, amit egy hosszú, rögös élet poros útjain összegyűjtött. Itt van, bennünk. Semmit sem fecsérelt el, és semmit nem visz az útra, csak az emlékeket, egy helyről, ahol az Isten szolgájaként az embert szolgálta, méltósággal, tudással és odaadással. Tüzet gyújtott a lelkünkben, hogy világítani, égni tudjunk ebben az egyre sötétebb világban. A szél csak a kis tüzeket oltja el, a nagyokat még nagyobbá teszi. Ő nagy tűz volt. Ő a mi tüzünk volt. Mennyei tűz. Parazsát még sokáig őrizzük, sokáig melegedünk még mellette sokan, ebben az embertelen, lélektelen és hitehagyott európai télben.”
Köszönjük a szolgálatot, amit a közösségéért, a hitünkért tett. Búcsúzik falunk díszpolgárától Ipolynyék Önkormányzata, a község polgárai, hívő közössége, paptársai, ministránsai. Minden kedves ismerőse, rokona. Búcsúzik a vén parókia, mely minden bizonnyal vele együtt múlik el. Zúgnak a harangok, jönnek a harangok érte, s viszik a Teremtő atyánk elébe. Búcsúzunk mi is, mindnyájan a költő szavával – hangzott el az ipolynyéki Szent István templomban.
A Csépán született Dombi Ferenc, 1963-ban került Ipolynyékre, ahol esperesi kinevezést kapott majd szentszéki tanácsosi címet. 1995-ben megkapta Ipolynyék község díszpolgára címet. Nyugdíjazása után 2001- 2006 között kisegítő lelkészként működött az egyházközségben. 2009- ben a megboldogult Rudolf Baláž megyéspüspök kanonoki rangra emelte. Magas korával és papi hivatásának hosszú idejével is az egyházmegye legidősebb papja volt.
Századik születésnapja alkalmából január 4-én a magyar állam Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetéssel ismerte el munkásságát. A kitüntetést ünnepi szentmise keretei között adta át Soltész Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
További képek a búcsúztatásról megtekinthetők ITT>>>.
Felvidék.ma
Fotó: Cseri Gábor
{iarelatednews articleid=”57178,51084,51037,50942,44469″}
