A „Szabad Rádióban hallottuk” című sorozatunk harmadik részében Nagy Olivér beszél a szlovák-magyar kapcsolatokban szerzett tapasztalatairól, a gyengülő istenfélelemről és arról, hogy az egyháznak is lépést kell tartania a korral.
Mivel foglalkozik mostanában, lelkész úr?
Gyülekezetem, a galántai járásbeli Alsószeli evangélikus egyházközségének, immár 230 éves történetét szeretnénk feldolgozni, hogy a reformáció 500 éves évfordulójára, 2017-ben könyv formájában ki tudjuk adni. Ugyanakkor igyekszem a felvidéki magyar hívekkel pasztorálisan is foglalkozni.
Ön törődik az összes szlovákiai magyar evangélikussal?
Én vagyok az egyedüli szolgálatban levő szlovákiai magyar evangélikus lelkész, aki felvállalja a magyar hívekkel folytatott munkát. Rajtam kívül még vannak olyan szlovák lelkészek, akik tudnak, vagy időközben megtanultak magyarul, illetve egy magyarországi lelkésznő társunk jár át Gömörbe szolgálatot teljesíteni. Összesen 24 településen van igény magyar szolgálatra is. Ez a legoptimistább becslések szerint mintegy tízezer magyar hívet jelent. Szlovákiában valamivel több mint 300 ezer ember vallja magát evangélikusnak, azaz a magyar hívek jelentős kisebbségben vannak.
Kettőjüket leszámítva a többi, mintegy húsz településen tehát magyarul is beszélő szlovák lelkészek vannak?
Nem, sajnos hiányzik 20-22 magyarul is beszélő lelkész. Csak egy része van lefedve ezeknek a településeknek. Bár az evangélikus egyház a múltban híres volt arról, hogy a szlovák nemzetébresztők, Štúrék köre protestáns, evangélikus lelkészek voltak, és küzdöttek az anyanyelvű istentiszteletekért, az egyház a magyar hívek számára ezt viszont már nem tudja teljeskörűen biztosítani. Sok helyen laikus szolgálat van, azaz nem lelkészek végzik, és vannak települések, ahol a nyugdíjas kollégák segítenek.
A nyugdíjas lelkészek kitől kapják a nyugdíjukat? Elnézést, hogy ilyen profán kérdést teszek fel, viszont a társadalom nagy része nem ismeri az egyházak szervezeti hátterét.
Örülök, hogy beszélünk erről is, hiszen az utóbbi években – főleg a liberális pártok – az állam és az egyház anyagi összefonódását sugallják. Az tény, hogy a lelkészek fizetését a kulturális minisztérium biztosítja. A fizetésünkön kívül viszont minden mást a gyülekezeti hívek adományaiból, az egyházi illetékből, valamint az esetleges bérleti bevételeinkből fedezünk.
Az evangélikus egy protestáns egyház. Mi ellen protestálnak?
Tömören összefoglalva, alapítóink a fennálló egyházi rend ellen protestáltak, de hozzá is tenném, hogy akkor, mintegy ötszáz éve nem az volt a cél, hogy kiszakadjanak a katolikus egyházból.
Azt vallom, hogy mi, hívő emberek, Isten láthatatlan egyházának vagyunk a tagjai, ahol nincs megkülönböztetve, hogy ki melyik egyháznak a tagja. Másrészt a szekularizáció, az elvilágiasodás mindegyik egyházat sújtja, s ez ellen sokkal fontosabb küzdeni, akár közösen is. Az utóbbi 50-100 évben nem tudtunk megfelelően lépést tartani a fejlődéssel.
Betölti még az egyház azt a szerepét, amelyet akár néhány évtizeddel ezelőtt ellátott?
Sajnos nem. Az emberek részéről csökkent az igény az egyházi szolgálat iránt. Az egyháznak pedig nem mindig sikerül lépést tartania a korral és az igényekkel. Hangsúlyozom, nem alkalmazkodni kell, hanem lépést tartani. Erre nekünk kell ráerősítenünk, hiszen láthatjuk, hogy ha ez megtörténik, akkor javul a működés! Pozitívan szeretnék a katolikus testvérekkel példálózni: van egy olyan pápájuk, aki ha megjelenik valahol, akkor elismerőleg ír róla a sajtó, s ha mond valamit, akkor arra odafigyelnek, és kívülről nézve azt látom, hogy ez a római katolikus egyháznak nagyon jót tesz!
Az evangélikusoknak van pápájuk?
Nincs pápánk. A gyülekezetek által választott püspökeink vannak és az egyes evangélikus egyházak autonóm módon működnek. Az összes protestáns egyházra jellemző, hogy nem ismeri el a pápai hatalmat.
Mi a tapasztalata, félnek még az emberek Istentől?
Ha bajban vannak, akkor félnek, azaz egy zuhanó repülőben nagyon kevés az ateista. De ha jelen is van az istenfélelem a mindennapjainkban, akkor sem szabadna, hogy csak egy hagyományként éljük meg. Az életünk meghatározó része kell, hogy legyen. Ebből illene kiindulnunk akkor is, amikor különböző társadalmi kérdésekkel találkozunk. S megkockáztatom, az istenfélelem a felvidéki magyarság megmaradásában is sokat segítene!
Ön szerint miért nem félik már az emberek Istent?
Mondhatnám akár azt, hogy a Sátán itt működik közöttünk, és sok mindennel elhalmoz bennünket. Vagy akár azt is, hogy még mindig nem olyan rossz a helyzet, hogy visszatérjünk Istenhez. Az okokat mégis inkább a Nyugat individualizmusában látom, ahol az egyén érdeke a fontosabb, míg Jézus mindig közösségben gondolkodott. Nekünk, lelkészeknek ezt minden adandó alkalommal el kell mondanunk, és reagálnunk kell, akár a közösségi oldalakon is.
A „keresztény” címkéjű pártok munkájában részt vesz az Önök egyháza?
A keresztény jelző ezekben a pártokban inkább csak „vezetéknév”, nem pedig minőségjelző. Pedig a keresztény jelzőnek azt kellene mutatnia, hogy ezek a pártok tiszták, őszinték és mentesek a hazugságtól. Az egyházunk nem tiltja, hogy bárki közülünk párttag legyen, de arra figyelnünk kell, hogy politikai hovatartozásunk nem oszthatja meg a gyülekezetet. Ezért megnyilatkozásaimban, beszédeimben, írásaimban inkább én is mindig jelenségekről beszélek.
Tudna példát mondani?
Nyugat-szlovákiai állomáshelyen szolgáló bodrogközi, nagytárkányi emberként többszörösen átérzem a felvidéki magyarság sorsát. Nagyon fontosnak tartom, hogy egységesen tudjunk felvonulni a magyarság érdekében, amit egy egységes politikai szubjektummal tudok elképzelni. Mondom már csak amiatt is, hogy kétnyelvű egyházközséget vezetek, ahol a szlovák-magyar témákra nagyon ügyelek, de mivel nálunk a szlovák hívek kisebbségben vannak, én halmozottan kisebbségben élő emberként teljesen átérzem a helyzetüket.
Az evangélikusok már magukban is kisebbséget képeznek Szlovákiában, Ön magyar evangélikusként kisebbségen belük is egy kisebbség. Tapasztalja ezt a mindennapokban?
Sajnos, vannak nagyon rossz tapasztalatok, amelyek főleg a múltban gyökereznek. Számunkra az a nagyon fontos, hogy anyanyelvünkön gyakorolhassuk hitünket. A negatív tapasztalataimnak 2009-ben hangot is adtam, egy újságcikk keretében, ez volt az S.O.S. szlovákiai magyar evangélikusság, s ebben sok, speciálisan a szlovákiai magyar evangélikusokat érintő problémát leírtam, kezdve a tankönyvellátástól az országos lelkészi szolgálat hiányáig.
Honnan vette a bátorságot, hogy nyilvánosan írjon saját egyházáról? Igaz, hogy nem a templom ajtajára szögezte ki, de modernül, a médiában jelentette meg a fenntartásait.
Előtte egyházon belüli körökben már sok mindent megpróbáltam. Főleg a saját tapasztalataim adták a motivációt. Nem örültek a feletteseim ennek a cikknek, viszont szlovák kollégáim részéről érkezett visszajelzés, hogy a problémák a nemzetiségi előjel nélkül is érvényesek. Az azóta eltelt hat év viszont azt mutatja, hogy volt értelme ennek az írásomnak, mivel több jótékony folyamatot beindított!
Nagy Olivér evangélikus lelkészt Somogyi Szilárd kérdezte. A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.
