Marek Vagovič, az Aktuality.sk portál főszerkesztője Saját fejjel címmel írt könyvet. Lebilincselő történet a Smer színfalai mögül az oknyomozó újságíró szemével, aki több fontos botrányt is leleplezett. Ebben a fejezetben a szerző arról ír, hogyan szerették volna politikai karrierje elején Robert Ficot a kolléganőjével készült kényes képekkel lejáratni.
Robert Fico 1989 novembere előtt annyira intenzíven összpontosított a karrierjére, hogy a rendszerváltást is alig vette észre. A forradalmi napokban pedig éppen egy amerikai tanulmányútra készülődött. „Ha visszanézek a múltba, nem érzékelem, hogy 1989-ben valamiféle alapvető töréspont állt volna be az életemben” – jelentette ki a Domino fórum hetilapnak. Az ideológiai gettóban való életről megértéssel beszélt. „1990-ig egy csomó jó dolog létezett itt. Például a fiatalok támogatása, a különböző ösztöndíjrendszerek. Ne akarjuk azt állítani, hogy minden teljesen rossz volt, s hogy egy fekete lyuk volt itt csupán” – fogalmazott a Slovo hetilapban közölt interjújában.
Ha valaki a rendszerváltás után itt megállta a helyét, akkor azok a volt kommunista rendszer emberei voltak, állította Fico. „Voltak tapasztalataik azt illetően, mit is jelent az ország irányítása.” A becsvágyó jogász Milan Hanzel érdeklődését is felkeltette, akivel 1992-ben ismerkedett meg. Hanzel akkor igazságügyi államtitkár volt, Fico pedig a Jogi Intézet igazgatóhelyettese. „Daniel Lipšichez hasonlítanám, akit néhány évvel később ismertem meg. Fiatal, ügyes, céltudatos” – jelentette ki Hanzel, akiből később legfőbb ügyész lett. Véleménye szerint azonban Fico túlságosan kezdeményező és túlbuzgó volt. „Különböző javaslatokkal áll elő folyamatosan.”
A nagypolitikába Fico 1992-ben lépett be, és azonnal parlamenti képviselő lett a posztkommunista Szlovák Demokratikus Baloldal (SDĽ) színeiben. „Mindig is rendkívül szorgalmas volt, jól felkészült, sokat olvasott ember, aki képes volt hozzáértő módon reagálni. Olyan embernek tartottam, akire lehet támaszkodni” – magyarázta Fico rakétasebességű felemelkedését párttársa, Milan Ftáčnik. Bár Fico újonc volt a politikában, nagyon gyorsan magára vonzotta a figyelmet. Főleg a témaválasztásaival, amelyeket képes volt érthető módon elmagyarázni a szélesebb hallgatóságnak is.
Elsősorban az úgynevezett „hosszú kések éjszakáján” való részvétele emlékezetes, amikor 1994-ben a november 3-áról 4-ére virradó éjszakán Mečiar kormánya ledózerolta a demokráciát, és fokozatosan hatalmába kerítette az államigazgatást, az ügyészséget és a közszolgálati médiát. A parlament felügyelete alá tartozó valamennyi tisztségbe a saját embereit ültette. „Túl vagyunk a választáson, szokják csak meg” – üzente az ellenzéknek az akkori kormányfő, Vladimír Mečiar. S miközben az ellenzék tüntetőleg kivonult a parlamenti tanácsteremből, Robert Fico egyedüliként ottmaradt, és a kormánykoalíció ama lépéseit bírálta, amelyek az állam hatalmi uralmához vezettek. „Egyezség volt ez, hogy ellenőrzésünk alatt tartsuk a történéseket. Robert Fico azonban önszántából ment ebbe bele, mivel egyezett ez a jellemével és abbéli törekvéseivel, hogy mindig a történések középpontjában legyen” – mesélte egy volt SDĽ-es politikus.
Csak idő kérdése volt, hogy a törekvő jogász mikor lesz politikai pártvezér. Fico esélye azonban sokkal korábban eljött, amint azt valószínűleg maga is elképzelte. Az 1994-es előrehozott választások során ugyanis az SDĽ teljesen leégett. Három baloldali párttal való közös koalíciójával is alig valamivel 10 százalék fölötti eredményt ért el, ami akkor a parlamentbe való bejutáshoz szükséges küszöb volt. Pedig két évvel korábban még majdnem 15 százalékot szerzett, annak ellenére, hogy önállóan indult. Amikor 1996-ban Peter Weiss távozott az SDĽ éléről, utódjául Robert Ficot jelölte ki, aki akkoriban még csak 31 éves volt.
Az SDĽ koronahercegében azonban csalódniuk kellett a hithű párttagoknak, akik számára Fico az első számú befutó volt. Alig néhány órával ugyanis az 1996 áprilisában Nyitrán zajló pártközgyűlésen az ifjú politikus visszalépett Ľubomír Fogaš, a jártasabb harcos javára, aki karrierje elején segített neki talajt fogni az SDĽ-ben. Mivel a közgyűlés több küldöttje is úgy érezte, hogy átverték, a párt elnöke végül a jelöltek közül a harmadik, Jozef Migaš lett. Első látásra egy vicces figura, aki a régi struktúrához tartozott (Migaš a forradalom előtt az SZLKP Központi Bizottságának Politikai Főiskoláján tanított), s mellette tevékenykedett annak idején az agilis SZISZ-tag Fico is nyugati típusú szociáldemokrataként. Migaš kapcsolatai a Devín Bank vezetésével, amely a Mečiar kormány idején botrányos körülmények között feloldotta az orosz adósságot, sem keltettek bizalmat.
Mi vitte hát Ficot arra, hogy röviddel a közgyűlés előtt harc nélkül kihátráljon, annak ellenére, hogy a győzelmében senki sem kételkedett? Sem Fogaš, sem Migaš nem jelentett számára ugyanis konkurenciát a népszerűség terén. Fogaš inkább kabinetpolitikus volt, hasonlóképpen jogi végzettséggel, mint Fico, de jóval kisebb karizmával. Migašnak pedig csak az egyszerűbb választópolgár megszólítására volt esélye, aki nosztalgiával emlékezett azokra az időkre, amikor még mindenről az ő pártja döntött. De politikusként akkor senki sem vette komolyan.
Az SDĽ környezetéből olyan információk kerültek ki, hogy Fico bizonyos lejárató fényképek miatt lépett vissza, amelyeken az egyik pártbéli munkatársnőjével kényes helyzetben látható. „Hallottam valamit erről. Engem is meglepett, mekkora vehemenciával ment a választásba, aztán meg visszalépett” – kommentálta Fico pálfordulását Milan Hanzel. „Hallottam erről a változatról is, de nem hiszem, hogy ez lett volna az egyedüli ok” – mondta Milan Ftáčnik, akit szintén kellemetlenül érintett Fico eme lépése. „Csalódtam több párttársammal együtt, akik hittek benne.”
Az SDĽ elnökválasztásának hátteréről szóló találgatásokat maga Fico sem oszlatta szét. Bár a Košicko című regionális hetilappal készült interjújában nem cáfolta, hogy esetleg nyomást gyakoroltak rá. „Igaz, hogy voltak kísérletek arra, hogy lejárassanak és ilyen módon megzsaroljanak. A jelölésem során gyakoroltak rám így nyomást, ám ezek nem játszottak döntő szerepet a visszalépésemben.” Hogy ki és miért akarta lejáratni őt, azt Fico nem közölte, de mint mondta, ilyen támadásokkal a jövőben is számol. „Sok az ellenségem. A Smer megpróbálja elérni, hogy a privatizáció ellenőrzött legyen, elvette az SDĽ törzsszavazóinak a felét, és igyekszik Vladimír Mečiart kiszorítani a politikából” – állította Fico a Smer megalakulásakor.
A fényképek létezésével kapcsolatban, amelyek 1996-ban állítólag félreállították az SDĽ elnöki posztjáért folytatott belső küzdelemből, Fico csak szűkszavúan nyilatkozott. „Nem gond gyártani egy ilyen fotómontázst.” A védekezésnek ezt a módját választotta 2010-ben is annak a hangfelvételnek a nyilvánosságra kerülése után, amelyen arról beszél, hogyan hajtotta a pártnak a pénzt a „saját fejével”. Fico „teljes átverésnek” tartotta azt, „ami technikailag három perc alatt kivitelezhető”. De miért lépett akkor 1996-ban vissza a pártelnöki jelöléstől, ha azt állítja, hogy nem engedett a nyomásnak?
„A jelöléstől két ok miatt léptem vissza. Az első az az információ volt, hogy ha pártelnök leszek, erős ellenzékkel kell szembesülnöm az SDĽ-en belül. A másik ok pedig az volt, hogy a győzelmem esetén megnehezítik a párt finanszírozását” – magyarázta Fico. Hogy az SDĽ reményteljes elnökjelöltjét valóban zsarolta-e valaki 1996-ban, valószínűleg már sohasem tudjuk meg. Egy dolgot azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni. Abban az időben a saját hírneve sokkal inkább számított neki, mint ma, amikor egy fiatal, attraktív asszisztenssel az oldalán provokálja a nyilvánosságot.
Ficot nem zavarta a Mária Troškovával készült esti fényképek nyilvánosságra hozatala sem az ismert pozsonyi szálló, a DoubleTree by Hilton garázsában. A múltban meg a bécsi reptéren ölelkezett Zuzana Kupcová jogásszal. Azok tehát, amik 1996-ban nyilvánvalóan gondokat okoztak volna neki, idővel egyszerűen kiszorultak erről a listáról. Robert Fico ugyanis megértette, hogy ennél sokkal jobban árthat neki a korrupció, no meg a „fejeskedés”. Még a hölgy megnyilvánulásainak visszaszorításában sem járt azonban elöl példával, ami egyszer megbosszulhatja magát, amint azt Vladimír Mečiar esetében láttuk.
(Aktuality.sk/Felvidék.ma)
