Íme, itt vagyok, küldj engem! Ezzel a jelmondattal tette le örök fogadalmát 1940 pünkösdjén Salkaházi Sára nővér a Szociális Testvérek rendjében. Hogy komolyan gondolta ezt a jelmondatot, azt azon a végzetes napon is bizonyította.
Gróf Esterházy János mellett talán érdemtelenül kevés szó esik arról, hogy van nekünk egy másik mártírunk is, aki ugyanúgy kiállt az üldözöttek mellett – és ezért szenvedett vértanúságot.
Születési nevén Salkház Sára, Kassán látta meg a napvilágot. Édesapja szállodatulajdonos volt és Sára kiskorában meghalt. A szállodát az édesanyja vezette a férje halála után, és a kis Sára művészek és bohémek között nőtt fel két testvérével együtt.
Tanítónőnek tanult, de az álma az volt, hogy újságíró legyen. Ezt az álmát rövidesen alkalma is nyílt megvalósítani, mikor mindössze egy év tanítóskodás után, az impériumváltáskor, megtagadta, hogy letegye a hűségesküt, amit az újonnan alakult Csehszlovákia minden állami alkalmazottól megkövetelt.
Miután kénytelen volt elhagyni a pedagógusi pályát, könyvkötészetet tanult, húgának a kalapüzletében dolgozott, közben pedig felvidéki magyar lapokba írt novellákat, karcolatokat, életképeket. Témái főként a kisebbségbe került magyarok, a szegény munkások, valamint a nyomorgó munkanélküliek voltak. „Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebre dugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene” – írta később erről az időszakról.
A Schlachta Margit alapította Szociális Testvérek Társasága rend kassai tagjaival 1927-ben került kapcsolatba, és ez új irányt szabott az életének. Szociális tanfolyamokat végzett a rendnél, végül ellátogatott a budapesti anyaházba is, ahol stílusát túl modernnek találták, de nem voltak elutasítóak vele.
Ez az új út azonban megkövetelte, hogy lemondjon a korábbi, bohém életéről: „Keresztül kellett gázolnom önmagamon… ,hogy önmagamat lerázva, megsemmisítve ráismerjek önmagamra, ráeszméljek énemre” – vallotta később.
A háború közeledtével a Szociális Testvérek szembekerültek a gyorsan terjedő nemzetiszocialista eszmékkel, a vészkorszakban pedig mentették az üldözötteket.
Ez a konfliktus a Szociális Testvérek és a hatalom között 1944-ben éleződött ki, amikor az Árpád-házi Boldog Margit szentté avatását ünneplő rendezvénysorozat keretében március 19-én a mai Erkel Színházban előadásra került Salkaházi Sára Fény és illat című misztériumjátéka, Szent Margitról. A szövetség ezt követő gyűlését betiltották. A német megszállás éve következett.
És a vég: 1944. december 27-én zsidók után kutató nyilasok körbevették az otthont, ahol zsidókat rejtegettek. Négy embert és Bernovits Vilma hitoktatót is őrizetbe vették. Sára nővér az akció végén érkezett, de nem menekült el. Őt is magukkal vitték.
Salkaházi Sára halálának körülményei sokáig ismeretlenek voltak. Húsz év múltán, a zuglói nyilasper egyik vádlottja mondta el a bíróságnak, mi történt.
A foglyokat este a Fővámház elé terelték, levetkőztették és a Duna partjára állították őket. Mielőtt a sortűz eldördült, egy alacsony, fekete hajú nő – Sára nővér – a kivégzők felé fordult, a szemükbe nézett, letérdelt, az égre tekintett és keresztet vetett. Holttestét a Dunába vetették, ezért sírja nincs.
Salkaházi Sára boldoggá avatási eljárását 1996 végén kezdeményezte a Szociális Testvérek Társasága, és lefolytatását a Szentszék 1997 januárjában engedélyezte. Boldoggá avatási dekrétumát XVI. Benedek pápa 2006. április 28-án írta alá. Salkaházi Sárát, a jeruzsálemi Jad Vasem 1969-ben felvette a Világ Igazai közé.