Az idei tanévtől kezdődően az alapiskolák felső tagozatosai a történelem tantárgy keretében különórákon tanulnak az extrémizmusról. A politika azután kapott észbe, hogy már a parlamentbe is bejutott egy szélsőséges párt, amelyik nyíltan dicsőíti Tiso fasiszta államát.
A kapkodásból viszont ritkán születnek jó döntések. Ez történt a jelen esetben is, ami csak arra jó, hogy néhány politikus megnyugtassa a lelkiismeretét, mégiscsak tettünk valamit. Ez azonban az ellenkező hatást is kiválthatja, mint ami a kezdeményezők szándéka volt.
Hiszen az extrémizmus éppen azért képes világos és egyértelmű válaszokat adni, mert csak egy, a saját szempontját tartja szem előtt, az vezérli a tetteit, míg a sajátjától eltérő véleményeket hatalmi eszközökkel nyomja el. Ez pedig még szimpatikussá is teheti a gyerekek szemében, akik a jelenlegi helyzetből csak annyit fognak fel, hogy azok ott a parlamentben folyton veszekednek.
Mert a demokrácia – ideális esetben – arról szólna, hogy minél több szempontot vegyen figyelembe, és a metszéspontjuk mentén kössön kompromisszumokat. Ehhez persze az is kell, hogy elfogadjuk, hogy a másik szempontja legalább annyira fontos, mint a miénk.
Természetesen nem vagyok annyira naiv, hogy ne tudjam, a mai politika nem erről szól. Inkább arról, ami már több politikus szájából is elhangzott a következőképpen: a győztes mindent visz (a történelmi tanulmányainkból ismerős lehet ennek a mondásnak egy korábbi változata: Jaj a legyőzötteknek!).
Ezért talán nem ártana, ha a politikusok érzékenyítő tréningeken vennének részt, amelyeken megtanulnák elfogadni, hogy az ő szempontjukon kívül még más szempontok is lehetnek ugyanolyan jogosak. A gyerekeknek pedig már az iskolában meg kellene ezt tanulniuk. Mindnyájan csak nyernénk vele!
