Az előző részt azzal zártuk, hogy az 1967-es évben Gombaszögön először szerepelt a Magyar Állami Népi Együttes és lényegében ez jelentette az ünnepély tudatos műsorépítése jelentős korszakának lezárását. Ebben az évben lépett fel Gombaszögön első ízben a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara is. Az 1964 őszén alakult énekkar előzőleg 1965 őszén már a budapesti Vasas Kórussal közös koncerten nagy sikerrel szerepelt Budapesten a Zeneakadémián, és 1966-ban tavasszal Komáromban a Jókai Napok alkalmával. Az énekkar Gombaszögön a MÁNE énekkara mellett is szépen helytállt. Utána gyakori résztvevője lett az ünnepélyeinknek: Zselíznek, Gombaszögnek, a Jókai Napoknak, a Kodály Napoknak, stb.
Ebben a műsorépítési időszakban fogadta Gombaszög a népdal, a táncdal, a kabaréműsorok hivatásos énekeseit, zenészeit, művészeti és művészcsoportjait. 1965-ben szerepelt az első ilyen zsánerű kollektíva, aztán már évente rendszeresen jelen voltak, időközönként önálló műsorként is szerepeltek. A Csemadok, mint főrendező, az ezután következett években, egészen napjainkig, az eddig ismertetett műsorformákból: amatőr hazai magyar táncegyüttesek, énekkarok, színházak, hivatásos és félhivatásos népi együttesek, anyaországi magyar, valamint más nemzetek kultúráját tolmácsoló kollektívák, és más művészeti zsánert képviselő csoportok művelőiből, képviselőiből igyekezett szereplésre meghívni mindig az elérhető legjobbakat.
A 60-as, 70-es években volt a látogatottság is a legnagyobb, 30-40 ezer ember tekintette meg évente az ünnepély műsorait. „Ilyen tömeg előtt talán még sohasem énekeltem. A gombaszögi szereplés légkörét aligha fogom tudni valaha is elfelejteni”, nyilatkozta remegő hangon az 1968-as fellépése után Kovács Kati, a Magyarországon akkor már nagyon népszerű táncdalénekes.
A rendezvény színvonala évről évre javult, az ukrán Svidníkkel, a szlovák Východnával és a cseh-morva Strážnicével összehasonlítva országos viszonylatban is helytállt. Az ünnepély szervezettsége, műsorainak sokrétűsége, gazdagsága méltó volt hírnevéhez. Egy-egy évfolyam műsoraiban 25-30 művészeti kollektívának: táncegyüttesnek, zenekarnak, énekkarnak, éneklőcsoportnak, színháznak mintegy 800-1100 szereplője lépett évente színpadra.
Az ODT műsorai sokrétűbbé válásának eredményeképpen évről évre csökkent a népművészeti műsorok beiktatásának a lehetősége, s így Gombaszög népművészeti ünnepély helyett népünnepélyé vált. Igazi Csemadok ünnepséggé, ahol a szövetség, illetve a Felvidék magyarsága kulturális életének sokrétűbb bemutatására kerülhetett sor. Az 1968-as évben a XIII. ODT után felerősödött az a gondolatat, hogy külön országos fórumot kellene teremteni csak a népművészeti hagyományok művelői számára. Kényszerítő hatással voltak erre a külső, politikai és gazdasági események is. 1968-ban, alig egy hónappal a rendezvény időpontja előtt, a főműsorként betervezett János vitéz népi daljátékot a budapesti Állami Operaház lemondta. A helyette kényszermegoldásként beiktatott műsor távol állt a népművészettől: az Illés és a Syrius zenekarok, valamint magyarországi táncdalénekesek – Aradszky László, Szécsi Pál, Kovács Kati, stb. – léptek fel. Minden bizonnyal ez a hirtelen jött gyökeres műsorváltoztatás is sietette az országos méretű tiszta népművészeti fórum létrehozását.
A Csemadok 1969-től évente két országos szintű népművészeti-kulturális rendezvényt valósított meg: a csehszlovákiai magyar dolgozók Országos Népművészeti Fesztiválját Zselízen, és a csehszlovákiai magyar dolgozók Országos Dal- és Táncünnepélyét, 1977-től Országos Kulturális Ünnepélyét Gombaszögön. A zselízi fesztivál május végén, június elején, a gombaszögi június végén került megrendezésre.
Az Országos Népművészeti Fesztivál – Zselíz sajátosságai
A Zselízen újraindult népművészeti fesztivál elsődleges célja a népművészeti hagyományok: táncok, dalok, szokások feltárása, megőrzése, ápolása és színpadi bemutatása volt. E cél megvalósításában a Csemadokot a munkában társrendezők segítették: a Szlovák Népművelési Intézet Nemzetiségi Osztálya, a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság, a Lévai Járási Nemzeti Bizottság, a Zselízi Város Nemzeti Bizottság, valamint ezek közlekedési, helyi gazdálkodási, vendéglátóipari, kulturális, stb. intézményei váltak állandó társrendezőkké. A Csemadok zselízi helyi szervezetének krónikája ezt így jegyzi: ”1969-ben egyik legnagyobb rendezvénye a szervezetnek a zselízi ONF volt. Helyi szervezetünk mind ebben az évben, mind az elmúlt években jelentős segítséget nyújtott a Csemadok KB-nak, mivel 80 taggal segített a pénztároknál, a színpadnál és a nézőtéren”. Vagy egy további bejegyzés 1974-ből: „Hathatós segítséget nyújtottunk a Csemadok KB-nak az országos fesztivál rendezésében, mely segítséget az említett szerv pozitívan értékelt”, majd egy későbbi beírás: ”1977. június 4-6-án szervezetünk tagsága derekasan kivette részét a XXII. Országos Népművészeti Fesztivál rendezéséből. Nagyban elősegítettük a fesztivál sikerét. Városunkban mindenki jól érezte magát, a helyi parkban megtartott ünnepély magas színvonalú volt. Ábel Gábor elnök vezetésével 35 tagunk vett részt a rendezésben.” „Ebben az évben (1984) hathatós segítséget nyújtottunk a Csemadok KB-nak a XXIX. ONF előkészítésében és megrendezésében. A Csemadok KB a helyi szervezetünket elismerésben részesítette és levélben köszönte meg a segítségünket.” A szervezőmunka helyi és járási irányítója a Csemadok Lévai Járási Titkársága volt, élén a mindenkori titkárral: Somogyival, Lukáccsal, Ábellal.
Az újraindított „Zselízen” a népművészeti fesztivál profilja is kialakult, s létrejöttek az állandó műsorblokkok: Csak tiszta forrásból, Zselíz üdvözlése, Virágba szőtt álmok, A gyermek- és ifjúsági csoportok gálaműsora és a Népművészeti Ünnepi Műsor. Ezekhez az állandó műsorokhoz kapcsolódott még az évente rendszeresen megrendezésre kerülő néprajzi kiállítás, a gyermek, illetve a felnőtt táncegyüttesek országos versenye, a menettánccal ékesített népművészeti ünnepi felvonulás, a csoportvezetők és koreográfusok országos munkaértekezlete, a népmulatság, később az azt helyettesítő táncház, valamint a két napig tartó népművészeti és más kirakodóvásár, beleértve a gyerekek szórakozását biztosító körhintát is.
Zselízen az újraindulástól egészen a fesztivál színpadának a park szélére történt áthelyezéséig és újraépítéséig szinte töretlen volt a fesztivál fejlődése. Tartalmukban évről évre gazdagodtak az egyes előadások, és a csoportok tudatosan készültek a fellépésre. A Csak tiszta forrásból és a Virágba szőtt álmok című műsorokban a 70-es, 80-as években a jeles napokhoz, a családi ünnepekhez, a munkaalkalmakhoz kapcsolódó felvidéki magyar néptánc, népdal, szokáshagyomány szinte teljes gazdagságában bemutatkozhatott. A többi műsor pedig a mindenkori fejlődés fokmérői, dokumentálói voltak.
A fesztivál keretében vette kezdetét a gyermek-, illetve a felnőtt táncegyüttesek országos versenye is, melyek a fejlődés útjának a meghatározását segítették elő. Itt került sor az „Év legjobb koreográfiája” alkotói versenyekre és a Fesztivál Nagydíjáért folyó vetélkedőre is. Mindkettő díja: elismerő oklevél és pénz- vagy tárgyjutalom volt. A díjak elnyerése egyben Gombaszögre, az az évi OKÜ-re szóló meghívást is jelentette.
Gombaszög a Csemadok 40. évfordulója évében (Fotó: Takács András/Felvidék.ma)
Az Országos Kulturális Ünnepély, Gombaszög sajátossága
Az országos kulturális ünnepély a szlovákiai magyar népi és modern táncegyütteseknek, a hagyományőrző folklórcsoportoknak, a színjátszóknak, az énekeseknek, a szavalóknak, valamint a Csemadok keretében működő megannyi kulturális tevékenységi formának évente az összefogó rendezvénye, mondhatni prezentációja lett. Az ünnepségen a saját amatőr, félhivatásos és hivatásos együtteseink mellett vendégként szlovák, ukrán, lengyel, magyarországi és más nemzeti kultúrát képviselő népi együttesek is rendszeresen szerepeltek. Az elmúlt évfolyam alatt Szlovákia és Magyarország majdnem minden élvonalba tartozó néptáncegyüttese, valamint minden hivatásos és félhivatásos együttese szerepelt már Gombaszögön, egy-egy együttes többször is.
A kulturális ünnepély műsorszerkesztésében is fokozatosan kialakultak és stabilizálódtak az állandó műsorformák: a szombat kora délután a könnyűzenéé, a késő délután a „népek barátsága” összeállításé, az este pedig a rendezvény egyik fő műsoráé volt. Itt mutatkoznak be az állami és félhivatásos nagy művészeti kollektívák: néptáncegyüttesek, opera-, operett-, és prózai színházak, esztrád és tánczenei együttesek. Az éjjeli műsorokban egy-egy együttes profilműsorára kerül sor. A vasárnap délelőtt a gyermekeké, a délután a népművészeti ünnepi gálaműsoré, a késő délután pedig egy vidám műsoré, kabaréé volt.
Az ünnepélyhez kapcsolódó rendezvények: néprajzi és képzőművészeti kiállítás, mezőgazdasági kisgépek vagy más ipari termékek kiállítása, menettánc-bemutató Rozsnyón és toborzóműsorok a környező falvakban, népmulatság, illetve táncház, körhinta, népművészeti és más kirakodóvásár, könyv- és újságsátor, cseppkőbarlang látogatása tették gazdagabbá, sokrétűbbé a rendezvényt.
A XXI. OKÜ idején, 1976-ban jelent meg Gombaszögön először a Szlovák Televízió Kassai Stúdiója. Azután húsz éven keresztül évente rendszeresen egy-egy órán át tartó műsort közvetített a helyszínről, az ünnepély népművészeti főműsorából. Aztán ezt is elnémította a pénztelenség, meg a rosszul értelmezett demokrácia. Pedig ez nemcsak azért volt fontos, mert így a szlovákság, illetve az egész Cseh/Szlovák Köztársaság is megismerhette hagyományainkat, részévé válhattunk az ország élő kultúrájának, hanem azért is, mert az adást, vagy a rögzített anyagot a Magyar Televízió is átvette és sugározta. A Duna TV közvetítésével eljutottunk még a tengerentúlra is. A rendszerváltás óta már csak híradási szinten közölnek képeket a rendezvényről a magyarországi, illetve szlovákiai tévériporterek. Évente ismétlődő bizonyítéka ez az országon belüli kulturális kapcsolatok minimálisra süllyedésének, meg a kivívott jogaink folyamatos elvesztésének.
A televízió bekapcsolódása a népművészeti műsorok színvonalának emelését is elősegítette. Az első időkben közös nagy létszámra tervezett tánckompozíciók születését eredményezte, például 1976-ban Horváth Rezső: Csárdás, Quittner János: Tavaszi leánytáncok, Takács András: Vasvári verbunk tánckompozíciók voltak ilyenek. A későbbi években pedig az azonos tánctípust vagy hagyományokat bemutató együtteseket rendeztük egy csokorba, a nagyon látványos ünnepélyt záró számként a színpadra. Eddig közös nagy létszámú táncosgárda előadásában kerültek bemutatásra, például a felvidéki verbunkosok, a dudatánc és csárdás, a menyasszony-búcsúztató, a női kör- és gyertyás táncok, a bonchidai táncok, a gömöri táncok és a mátyusföldi táncok.
Az ünnepélynek 1962-től 1992-ig állandó társrendezői is voltak: a Kassai Kerületi Nemzeti Bizottság és a Kerületi Népművelési Központ, a Rozsnyói Járási és Városi Nemzeti Bizottság és Járási Népművelési Központ, a Csemadok Rozsnyói Járási Bizottsága és a rozsnyói, szalóci helyi szervezetei, valamint Szalóc község önkormányzata, továbbá Pozsonyból a SZK Kulturális Minisztériuma képviseletében is a Népművelési Intézet. 1990-től felerősödött Szalóc Helyi Önkormányzatának szerepe, valamint új társrendezőként csatlakozott a Szlovákiai Magyar Folklórszövetség, a Magyar Művelődési és Közoktatási Minisztérium és az Illyés Közalapítvány. A Csemadok, a szakszervezetek alapszervezetei, valamint mezőgazdasági és ipari üzemei kulturális évi tervükben számoltak vele, ők így támogatták. Ennek a nagy munkával évtizedeken keresztül kiépített rendszernek vetett véget az a tény, hogy 1995-től megszűnt a Csemadok állami költségvetési támogatása, ezáltal bizonytalanná váltak az országos rendezvényei is, mert csak pályázatok útján lehetett rájuk pénzt biztosítani. Gombaszög rendezésében a kilencvenes évek közepétől megszakadt a rendszeresség, anyagiak hiányában három évfolyam: 1999, 2000 és 2001 elmaradt, illetve helyi hatáskörű rendezvényé minősült, és elmaradtak a Szlovák Köztársaságot képviselő társrendezők is – a Kulturális Minisztérium, a Népművelési Intézet, a Szlovák Televízió, illetve meglazult velük a kapcsolat. Pedig az ünnepély felnőtt, 2008-ban élte meg alapításának 50. évfordulóját. Az elmúlt hat évtized alatt országos és nemzetközi tekintélyre tett szert. Közép-Európa népművészeti kulturális rendezvényeinek sorában elismerté vált, előkelő helyet vívott ki magának és elsődleges helyet foglal el a magyar nemzetiségi kulturális életünkben.
Az ünnepély főszervezője-felelőse a Csemadok mindenkori főtitkára volt: Pathó Károly, Varga János, Szabó Rezső, Szőke József, Varga Béla, György István, Sidó Zoltán, Lukács Tibor, Neszméri Sándor, Kolár Péter, Görföl Jenő. Az ünnepély szervezésébe és a közönség szervezésébe a Csemadok egész hivatásos apparátusa bekapcsolódott. Műsorainak 40 éven keresztül, 1995-ig fő szerkesztője és színpadi fő rendezője, a Csemadok Központi Bizottságának alkalmazottjaként e sorok írója volt, társai a munkában az apparátusból Méry Józsefné Tóth Margit, Kaprálik Zsuzsa a néprajzi kállítások és műsorok szervezésével és rendezésével, Czingel László, Quittner János, Richtarcsík Mihály, Keszeg István a néptánccsoportok és -együttesek műsorainak előkészítésével és rendezésével, Ág Tibor, Viczay Pál, Dunajsky Géza az ének- és zenekarok, éneklőcsoportok műsorainak biztosításával, Szőllős Sándor, Ambrús Ferenc, Fábián Edit a Csemadok rozsnyói járási titkárai a helyi szervezési feladatok végzésével, és sokan mások voltak. A műsorok szervezésében és rendezésében társadalmi munkában jelentős segítséget nyújtottak: Gál György, a Csemadok KB országos tánctanácsadó testületének hosszú időn keresztüli elnöke, Varga Ervin, a Szőttes NE vezetője, Papp Sándor zenei szakértő, aki később a Szlovák Rádió magyar adásának vezetőjeként a 2000-es években több évfolyam műsorának főszervezője és rendezője is volt. És még sokan mások: a szereplő együttesek vezetői, az önkéntes rendezők.
Egy egy rendezvényt, Zselízen és Gombaszögön is, minden évben több tíz, sőt, több száz szolgálatot teljesítő önkéntes és különböző intézmények – hivatalok, társadalmi szervezetek, egészségügyi, szolgáltatási egységek, közbiztonsági szervek – alkalmazottai közös munkájaként sikerült megvalósítani. A művészeti kollektívákkal és az apparátusi dolgozókkal karöltve önzetlen munkájuk is jelentősen elősegítette a rendezvény sikeres megvalósítását. Ők voltak a háttérbiztosítók: a szálláshelyek, az utaztatások, a szereplők és a közönség étkeztetésének, a rend fenntartásának biztosítói, továbbá a közönségszervező jegyárusítók, a rendfenntartók, a tűzoltók, a mindenkor szolgálatkész önzetlen támogató társak. Igen nagy feladatot vállaltak magukra, hiszen egy-egy népművészeti fesztiválon Zselízen, illetve a kulturális ünnepélyen Gombaszögön évente 600-1200 szereplő étkeztetését, elszállásolását, utaztatását kellett megoldaniuk. Ilyenkor az étkeztetés területén csodát művelt Zselízen a Garam – Hron, Gombaszögön a Barlang vendéglő, de csodát műveltek a szállást biztosító diák-, turista- és üzemi szálláshelyek vezetői is.
Az országos népművészeti fesztiválon és a kulturális ünnepélyen 2005-ig, tehát az első 50 év alatt az összesen 76 rendezvényen 1704 művészeti kollektíva 56 017 szereplőjének fellépését mintegy 1 045600 néző látta. És mindent megmagyaráz, a miértre választ ad Ozsvald Árpád költőnk verse:
H e t t i t a b a l l a d a
Amikor a hettiták elfelejtették atyáik nyelvét,
a szárnyas, bikatestű, szakállas bölcsek
derűs arcukat elrejtették a homokdombok
hűvösében – kinek lenne kedve
mosolyogni fiak és asszonyok hűtlenségén?
Amikor a hettiták elfelejtették őseik nevét,
az istenek szeméből kiesett a lazúrkő,
s a fekete üregek megteltek könnyes iszappal,
nem akarták többé látni
a fiak és unokák hűtlenségét.
Amikor a hettiták már nem emlékeztek az útra,
amelyen idáig jöttek – az útjelző bálványok
kifordultak helyükből, bebújtak a
föld alá, mert szégyellték
az utat felejtő vándorok hűtlenségét.
Amikor a hettiták nem emlékeztek arra a dalra,
melynél nagy tüzek mellett őseik vigadoztak,
az aranybika két szarva között elpattantak
a húrok – nem kísérte hárfa
az apák, fiúk és unokák hűtlenségét.
Egy nép – nemzet, nemzetiség, etnikum – fennmaradásának egyik feltétele, vallom Faragó József erdélyi írónkkal: újból és újból visszatérni a népi hagyományok megannyi emberöltő alatt felhalmozott kincseihez, a kimeríthetetlen ősforráshoz, abban megmártózni, s belőle újra és újra erőt meríteni, valamint állandóan frissíteni, gazdagítani, gyarapítani azt. Zselízzel, Gombaszöggel, valamint a járási és kerületi fesztiváljainkkal szlovákiai magyar nemzetrészünk/kisebbségünk az elmúlt több mint fél évszázad alatt ezt tette.
Köszönet érte mindenkinek.
A szerző az MMA köztestületi tagja, Martin György-díjas.
